Századok – 1956
SZEMLE - Steiniveniner; A.: Das Fortleben der römischen Institutionen im Millelalter (Ism. Mezey László) 763
SZEMLE 763 Hajlandó csupán a természetes jogérzék alkotását, valamiféle, a tételes joggal átitatott „ius gentium"-ot látni benne. De Solmi igazát sem vonja kétségbe, ki a középkor második felének olasz kommunális jogát eredezteti innét (Solmi: Le associazioni in Italia avanti le origini del Commune. Modena, 1898). Calasso — mindent összevéve — ezt a kontinuitást hajlandó elfogadni, de a ,,túlélés" vagy „továbbélés" német jogtörténeti koncepcióját egyszer s mindenkorra törlendőnek tartja. MEZEY LÁSZLÓ A. STEINWENTNER: DAS FORTLEBEN DEIl RÖMISCHEN INSTITUTIONEN IM MITTELALTER (Rel. VI. Suppl. 547—55». 1.) A gráci Steinwentner előadásában a római institutiók, jogi intézmények továbbélésének problémájával, illetőleg a probléma megoldásának módszerbeli kérdéseivel foglalkozik. A módszer megállapításának első és igen lényeges mozzanata általában a probl mát alkotó fogalmak tisztázása. Steinwentner az institutio, a rómaiság és a továbbélés fégalmainak pontos tartalmát igyekszik megállapítani. olnstitutio-n szigorúan elhatárolva csak a jogintézményeket érti, mégpedig nem csupán azokat, amelyek a társadalom életének — különféle apparátusok útján történő — megszervezésével vannak kapcsolatban, hanem olyan jogi normák csoportosításait is, amelyek nélkül egy társadalmi vagy gazdasági történelmi folyamat szabályozása, azaz egy állam vagy társadalom élete elképzelhetetlen. Természetesen az insitutiók közül nem egy olyan, amely a középkor germán királyságaiban a legkülönbözőbb vonatkozásokban feltűnik, valójában nem a tételes jogból vezethető le. Azaz egy-egy ilyen jogintézmény megjelenése különféle korokban és különféle helyen nem a római jog ismeretét és használatát bizonyítja, hanem csak a gazdasági és társadalmi, művelődési és vallási körülmények azonosságát, amelyek között azonos vagy hasonló jogi aktusok azonos hatással jönnek létre. Steinwentner ilyen vonatkozásban hivatkozik a stipulátiónak, a verbális és literalis contractusnak, vagy egy kolostor-alapításnak, oblatiónak azonos vagy hasonló jogi formulák közt megtörténtére. Másik példaként említi, hogy tisztán terminológiai rokonság még nem bizonyíték történeti összefüggésre, az institutiók továbbélésére. Így a római precarium és a koraközépkori precaria a hangzásbeli közeli kapcsolaton túl csak igen halvány tartalmi analógiát mutat. Nem kevésbé kell ügyelni arra, hogy a római jog formális érvényének, ami a római jogi és törvényszövegek, főképp pedig a Codex másolásában megmutatkozik, túlságos jelentőséget tulajdonítani nem szabad. Megállapítható ugyanis, hogy a Lex Romana Burgundionum és barbár római törvény-társainak római joganyaga nem a Justinianus-féle kodifikációból vált ismertté, hanem a római vulgáris jogból. A középkor első századaiban a klasszikus Digesták a római jogi iskolákon kívül rendszeresen soha, ós alkalomszerűen is csak igen ritkán nyerhettek alkalmazást. A másik tisztázandó fogalom a római institutiók rómaiságának a kérdése. Véleménye szerint a jogra vonatkozólag a „római" jelző nem lehet azonos a ,,latin"-nal. Ez azt jelenti, hogy a római jogintézmények vizsgálata nem szorítkozhat kizárólag a latin Nyugatra. A római jog például Egyiptomban még az arab hódítás első évszázadaiban is érvényben maradt egyes lényeges, természetesen nem közjogi elemeiben, mint a meghódított romanizált vagy hellenizált koptoknak ós a hellén koloniáknak külön joga. Ugyanígy kétségtelen, hogy a többi keleti provinciában is a római jog helyi sajátságokkal bővülve, vagy azok által szűkítve, hosszú ideig meg tudta őrizni érvényét bizánci és barbár uralom alatt egyaránt. Steinwentner felhívja egyébként a figyelmet arra is, hogy a iustinianusi jog is voltaképpen a klasszikus római jognak keleti köntösbe öltöztetése. Ez a nézet, mely különben nem kizárólagosan az övé, sok tekintetben problematikusnak látszik. Az eddig elmondottak a római birodalmi jogra vonatkoznak általában, azaz a birodalom egész területén — bizonyos módosításokkal — érvényben volt jogi intézményekre. Ezek mellett azonban figyelembe kell venni az egyes provinciák sajátos népi jogát, különösen a Nyugaton a vulgáris római jog történetének adatait is. Ugyancsak ide sorozható az egyház szerepe a római jog megőrzésében és átörökítésében. 17 Századok
