Századok – 1956

VITA - Tolnai György: A parasztipar kialakulása és tőkés iparrá fejlődése Magyarországon (1842—1849) 709

A PARASZTIT AR KIALAKULÁSA ÉS TŐKÉS IPÁKKÁ FEJLŐDÉSE MAGYARORSZÁGON (1842—1849) 719 23,4%-ra emelkedett — ez a háziipari szövés-fonás tömegméretű felbomlásának megindulását jelentette ; másodszor, amikor a vidéki nagyvárosokban aránylik a kisebb városokkal szemben 12,5%-ról 23%-ra emelkedett — ez a háziipar többi ágainak, tehát az egész háziiparnak általános, tömegméretű felbomlását jelentette. Ez az utolsó fejezete a háziipari jellegű kézművesiparok fejlődéstörténetének, utána már csak egy lépés következhet (amit a Budapestre vonatkozó számok be is bizonyítanak) — a teljes kiszorulás a nagyipari — tőkés — termeléssel szemben. A fenti számok látszólag egyedül a kézműipar egyes ágainak (a háziipari jellegű ágaknak) a fejlődéséről tudósítanak ; láttuk azonban azt, hogy ezek a számok közvetve egyéb területek fejlődését is ismertetik ; az előbbiekben láttuk e fejlődés kapcsolatát magának a háziiparnak a felbomlásával. Ez azonban csak az egyik — s bármennyire fontos, mégsem a legfontosabb — kapcsolat a kézműipar ós az iparfejlődés szélesebb területe között. Most a paraszti iparűzés ós a háziipari jellegű kézműipar kapcsolatát vizsgáljuk meg. A háziipár felbomlása — ez csupán negatív megnyilvánulása annak a folyamatnak, melynek során a földművelés elválik .az ipartól, a parasztság különböző foglalkozási csoportokra bomlik (a parasztság felbomlásának egyik következményeként) s kiválasztja soraiból a parasztiparosokat. A falusi (kisárutermelő) ,,kusztár" iparűzés kialakulása — ez ennek a folyamatnak pozitív oldala. Láttuk az előző részben a paraszti iparűzés kialakulásának első fejezetét : a háziipar bomlásával egyidejűleg, a földművelés mellett mellékfoglalkozásként folyó kisárutermelő paraszt ipart. Láttuk azt is, hogy az ország megyéinek kétharmada, tehát jelentős többsége a 48-as forradalom időszakában már túljutott a paraszti iparűzésnek ezen a kezdetleges fokán. Még pedig párhuzamosan a háziipari jellegű kézműipar fejlődésével. A paraszti iparűzés és a háziipari jellegű céhes kézműipar között sok hasonló vonás van, bár sok — s emellett jelentékeny — különbség is. A kettő ugyanannak a történeti folyamatnak a terméke ; a céhes takácsipar e folyamat korai szakaszát, a fonó-szövő parasztipar e folyamat későbbi szakaszát képviseli. Ez a különbség először abban nyilvánul meg, hogy a céhes takácsiparosok megjelenése a XVIII. században, a XIX. század elején országos viszonylatban még szórványos, kisméretű jelenség, viszont a forradalom időszakában a parasztiparosok tömegméretekben jelentkeznek ; ebből kifolyólag, másodszor, a takácsok a feudalizmus rendjének megfelelően gazdasági védelmük érdekében céhekbe tömörültek, míg a későbbi kusztáriparosok már céhen kívül maradtak. A korábbi, céhes fejlődésnek a Dunántúlon főleg Pozsony és Nagyszombat, a Felvidéken főleg Bártfa takácscéhei a példaképei és egyben iránymutatói. Amikor azonban a paraszti árutermelés s ebből kifolyólag a paraszti háziipar felbomlása tömegjelenséggó válik — s ez a helyzet a forradalmat megelőző időszakban —, akkor a mennyiségi változás minőségivó alakul át s a paraszt ipar társadalmi méreteinél fogva szétfeszítette a cóhkereteket, amelyek már nem voltak alkalmasak befogadására. Még pedig két okból. Először a céh, amely kiváltságot véd, nem hajlandó e kiváltságot megszüntetni a széles tömegek befogadásával ; másodszor a paraszt iparosok, akik semmit sem remélhetnek a céhektől, maguk is távolmaradnak azok kereteitől. Ez a tömegméretű fejlődés az, amely a további iparfejlődés útját biztosítja. A paraszti árutermelés általánossá válása az alap a parasztipar tőkés fejlődése megindulásához. Magyarországi céhes takácsiparosok tőkés fejlődéséről nemigen tudunk ; ilyen fejlődés, ha egyáltalán volt, nyilván csak szórványosan fordult elő. Ezzel szemben annál inkább megismerkedünk majd a továbbiakban a parasztiparok, s mindenekelőtt a szövés-fonás tőkés fejlődésének útjával. Látjuk majd, hogy 1848 —49-ben a honvédség egyenruhával való ellátását nagy többségében a parasztipar végezte, mint amely a hazai textilipari termelés oroszlánrészét biztosította s már a tőkés fejlődés útjára lépett. Mindebből az következik, hogy a magyarországi szövő-fonó ipar fejlődésének fő útja a parasztipar volt. S ebben hazánk nem áll egyedül : külföldön általában ez a helyzet, beleértve a fejlett nyugati s az elmaradt keleti országokat is.19

Már Marx megállapította, " Angliára nézve Hill megállapította az angol forradalom előzményeit tárgyalva : „A gyárrendszer még nem fejlődött ki ; a háziipari rendszer azt jelentette, hogy a kereskedő gyapjúval vagy fonállal látta el a földművest, aki családjával együtt otthon fonta vagy szőtte meg azt.. . " (Christopher Hill: Az angol forradalom, 1640. Bpest, Szikra. 1948. 32. 1.). Franciaországban ugyancsak döntő a paraszti ipar szerepe a textil- és egyéb paraszti iparágak területén a burzsoá forradalom előestéjén A gyár vagy manufaktúra sokáig a kereskedelem egyik mellékága volt. . . A XVIII. században erősen kifejlett mezei iparnak ez volt a munkamenete : a parasztok ezrei dolgoztak a városi kereskedőknek" (Albert Soboul: A francia forradalom 1789—1799. Bpest, Szikra. 1949. 19. 1.). Hasonló a helyzet — csak későbbi fejlődés terméke — Ausztriában is. Itt „а XVIII. század elején túlsúlyban levő kézműves műhelyek mellett kezdenek feltűnni a manufaktúrák is, melyek jelentős mértékben a falusi kusztár iparon alapultak (szétszórt manufaktúra)" (Birjukovics—l'orsnyev—Szkazkin: Az újkor története. I. k., 2:11. 1.). Ugyanitt hasonló képet kapunk a német, cseh stb. iparfejlődésről is (lásd : 210.1.). Mindebből kitűnik, hogy Európában általában mindenütt a parasztipar a textilipar tőkés fejlődésének fő útja. Ez iparfejlődés általában mindenütt a polgári forradalom előtti évtizedekben indul nagyobb fejlődésnek s ezzel egyik emeltyűjévé válik a feudális rend forradalmi szétzúzásának a burzsoázia kezében.