Századok – 1956
KÖZLEMÉNYEK - Maller Sándor: Marx és Szemere 667
692 MALLER SÍN DOR Marx január 31-i levele tovább fűzi Szemere munkájának már említett kiadását.97 Egyik barátjával máris íratott róla a Weser Zeitungban ; a New York Tribuneban viszont ő maga szeretné ismertetni, csak kapja kézhez. A levélben újra előbukkan a Vogt-ügy is, aminek a megértéséhez messzebbre kell visszamennünk. Az olasz háború idején a „Das Volk" című, Londonban megjelenő hetilapban 1859 júniusában Marx „harcot folytatott az akkor szabadelvű színben s az elnyomott nemzetek szabadi tó jaként fellépő bonapartizmus, valamint az akkori porosz politika ellen, amely a semlegesség leple alatt a zavarosban akart halászni. Ez alkalommal Karl Vogt urat is meg kellett támadnia,98 aki akkoriban Napoleon herceg (Plon-Plon) megbízásából és Louis Napoleon zsoldjában Németország semlegességéért, sőt rokonszenvéért agitált."99 Vogt 1859 decemberében „Perem az Allgemeine Zeitung ellen" című röpiratában felelt, s rágalmait a német és amerikai sajtó is átvette. A berlini Nationalzeitung Vogt írása nyomán több cikket is közölt Marx ellen, aki, mivel feljelentéséért nem kapott törvényszéki elégtételt, és panaszát is elutasították, könyvet tervezett, a későbbi „Herr Vogt"-ot, s a nyilvánosság előtt ezzel akart visszavágni. 1860 januárjában még csak az anyag gyűjtésénél tartott és Szemerétől is ezt kórt Vogttal kapcsolatban, aki azt hangoztatta, hogy a propagandára felhasznált pénzt „received. . . from revolutionary Hungarians, and, half and half, insinuates, that the money came directly from Hungary. How incredible, since Kossuth himself could get none from that sources. Can you inform me somewhat exectly about Klapka's circumstances at the time before the outbreak of the Itahan war? Since I shah be forced, in the pamphlet I intend writing, to speak of Kossuth et Co somewhat largely, you will oblige me by adding what new points you have found out regarding his recent transactions. Has he, out of the 3 millions, spent any part for paying or for arming a Hungarian Corps ? (I mean apart from the money given to military and civil dignitaries.)"108 Szemere egyik leghosszabb levelével válaszolt. Klapkát alaposan „bemutatta", de Kossuthot sem kímélte. Szerinte egyikük sem kap pénzt Magyarországról, főleg Kossuth nem, akit „az arisztokraták és a gazdagok gyűlölnek, s az utolsó ember lenne, aki hazulról valamiféle segítséget is kaphatna". Évek óta ez az egyetlen mondata Szemerének, amivel akaratlanul is jót mond Kossuthról. Szemere nem érti,hogy Marx miért tartja olyan fontosnak az egész Vogt-ügyet : „megéri önnek a fáradságot, hogy ilyen haszontalan fecsegéssel foglalkozzék?" Ezzel a mondattal találkozni fogunk még a „Herr Vogt" előszavában!101 Aztán beszámol a chicagói magyarok gyűléséről, amely őt kérte fel, hogy legyen a magyar emigránsok vezére Kossuth helyett. Az eset, ahogy maga is leírta a Naplóban, még 1859-ben történt, az olasz háború utáni kiábrándulás nyomán. „Nem tudván, kik voltak a gyűlés tagjai, de különben is rég elmúlván ideje annak, midőn e nyilatkozásnak praktikus haszna volt volna, ti. akkor, midőn én 1853-ban nyilvánosan fölléptem, — bővebb tudomásig jobbnak láttam nem is felelni e felhívásra."10 2 ce 5 Févr. [I860.] My Dear, ce que je vous écrit est confidentiel, et pour vous, du reste ce sont des faits, s'il vous sont utiles, arrangez les comme vous voulez. Kl [арка] chez nous n'avait aucune fortune, en 1847 il devait quitter le service autrichien, de souslieutenant, pour cause des dettes. A Komorn il a fait la connaissance de la comtesse Károlyi, dame riche, voilà la cause pourquoi Komorn a été rendu si vite; elle a quitté son pays, son mari, ses 5 enfants, pour lui et l'a entretenu —- et quoique ils ne sont plus très bien, elle lui donne de l'argent, paie ses dettes de jeu, — voilà la source unique de son existence. Jugez en, si elle est honorable. Koss[uth] en 1848 n'avait pas, pour tout son avoir 8 — 10.000 francs. Gomme ministre et gouver[neur] il avait ses appointements, et il était prévoyant de se faire payer au lieu en Banknotes-Kossuth, en argent ou en Banknotes autrichiennes. N'est ce pas c'est curieux? Son ministre de finances: Duschek le pourrait dire. Plus tard-en Turquie il a été bien payé par le gouver [neur] Turc, dont sa femme avare a su épargner quelquechose. Je crois, ayant ramassé quelquechose en Amérique aussi, où il a mendié au nom de la Hongrie pour lui même, car il l'a tout gardé, je crois qu'il a assez pour vivre, malgré qu'il se vante »' Kosáry, i. m. 112—113. 1. "" Vogt Karl (1817—1895) egyetemi tanár, német kispolgári demokrata, vulgáris materialista. " Engels: Marx Károly. Megj. Marx Károlyról, 14. 1. 110 Levele Szemeréhez 1860. jan. 31. Kosáry, i. m. 112. 1. 101 Herr Vogt i. к. 20. 1. 101 Naplóm, Ö. M. II. 195. 1.