Századok – 1956

TANULMÁNYOK - Mérei Gyula: Mezőgazdasági árutermelés és a parasztság helyzete Magyarországon a feudalizmus válságának elmélyülése idején 591

602 MÉIIEI GYULA arra, hogy a tőkés termelés igényeit amennyire csak tudják, kielégítsék. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a termelőerők és a termelési viszonyok összhangjának hiánya társadalmi méretekben kiéleződjék. A bérmunkaerő sokkal termelékenyebb volt a roboterőnél. (Egykorú számítások szerint míg egy napszámos egy óra alatt átlagosan 86,46 négyszögöl területet kaszált le, a robotoló jobbágy csupán 31,45 négyszögölet. Egy robotos eke napi 485,7 négyszögölet szántott fel, míg a majorsági cseléd 850 négyszögölet.) A legfejlettebb üzemekben túlsúlyban levő bérmunkaerő nagyobb termelékenysége, a gazdasági függés révén jobb minősége, a korszerű technikával és éveken át tartó nagyösszegű befektetéssel együtt eredményezte a piaci követelményeknek megfelelő minőségi és kellő mennyiségű, versenyképes árut és ezáltal lehetővé tette a birtokos bevételének tetemes gyarapodását (pl. a suránymegyeri birtok évi tiszta jövedelme a korszerűsítés előtt 17 000 Ft volt, utána' 1840-ben már 70 000 Ft). * Az elmondottak összegezéseként megállapítható, hogy az a folyamat, amely Magyarországon a XVIII. század közepétől 1848-ig lezajlott, a tőkés mezőgazdaság ún. ,,poroszutas" fejlődésének előjátéka volt. A robotra alapozott mezőgazdasági nagyüzem kétségtelenül baladást jelentett a termelésben, de ez a haladás a jobbágyság iszonyú szenvedése árán jött létre. A dekonjunktúra, majd a gyapjúkonjunktúra idején az általános európai piaci viszonyok között a rossz minőségű hazai termények értékesítési nehézségei felszínre hozták és elmélyítették a feudális termelés válságát. A rossz útviszonyok, a kölcsönszerzés akadályai és az Ausztriában épülő vasutak révén a piacon fellépő új versenytársak stb. ráirányították a figyelmet a feudalizmus egész rendszerének fokozódó válságára. Ugyanakkor a Habsburgabszolutizmus osztálytermészetéből folyó általános politikája, a gyarmati helyzettel összefüggő tőkehiány, a felhalmozás, az értékesítés nehézségei az árutermelő nemesség többsége számára lehetetlenné tette a válság megoldását és az áttérést a tőkés gazdaságra. A többség kénytelen-kelletlen megrekedt a feudális árutermelés fokán, amely a jobbágy fokozódó ellenállása miatt immár nemcsak S piac minőségi igényeinek kielégítésére volt alkalmatlan, hanem a csökkenő jövedelem miatt egyre sűrűbben már arra is, hogy az élelmiszerszükségletek fedezésén kívül a földesúr egyéb — életmódjával összefüggő — szükségleteit kielégítse. A feudális termelés hozzávetőlegesen 1818 után mélyreható, és 1840-től kezdve még csak továbbmélyülő válságba került, amelyet a meglevő rend fenntartásával megoldani nem lehetett, és amely, mint a növekvő paraszti ellenállás, a földesurak tömeges eladósodása, tönkremenése jelezte, a kizsákmányoló osztályt létében fenyegette. Elmélyült azonban a feudalizmus válsága azért is, mert egyes, a kapitalizmus felé vezető átmenet alsóbb fokán álló üzemek tapasztalása szerint a korszerű gazdálkodás megfelelő kibontakozását megbéklyózta a tagosítatlan határ. A fejlettebbek példája viszont szemléltetően mutatta, hogy az ő haladottabb viszonyaik egyik főoka az, hogy meglazították a feudális bilincseket. Az a körülmény pedig, hogy a legnagyobb nyers és tiszta jövedelmet azok az üzemek hozták, amelyekben a bérmunkaerő volt többségben, mindennél beszédesebben igazolta a magasabb termelékenységű bérmunka fölényét a robotmunka fölött, a robotrendszer elavultságát. Ugyancsak a legkorszerűbb üze-