Századok – 1956
TANULMÁNYOK - Székely György: A huszitizmus és a magyar nép - 331
A HUSZITIZMUS ÉS A MAGYAK NÉP 337 A zselizi panasz a legelő elvonására is utal. A parasztok elmondják, hogy kevés a szántóföldjük és rétjük, barmaikat nem tudják hol táplálni, de ha az urasági kúria melletti „pázsiton" találják barmaikat, az őrök és majorosok nyomban behajtják azokat és a parasztoknak pénzért kell kiváltaniok. A dunántúli és délvidéki területeken a helyzeten némiképpen változtatott a több legelő és az erdei sertéstenyésztés lehetősége. Az állattenyésztés kiterjedt voltára, egyben növekvő bizonytalanságára mutatnak az olyan adatok, hogy Töttös László három falvából hatalmaskodók 166 ménesbeli lovat, 140 marhát, 280 sertést, 157 juhot vittek el a XV. század elején, majd az 1420-as évek során ugyanazon földesúr szlavóniai falvainak jobbágyaitól több mint 570 sertést, más állatok mellett. Ez utóbbi sertések nagy részét erdőben tartották, s erdei sertéstenyésztéssel a Lendvai Bánfiak birtokain is találkozunk. Erdei sertéstenyésztéssel kapcsolatban említik 1398-ban a keszthelyiek hízott sertéseit (porcos pingues) is. Zalaszántó mezőváros lakosai 1423-ban a Rezi vár jobbágyaival közös erdőben legeltették disznaikat (. . . porcos ... in usu et pascifaccione memoratarum silvarum communium repertos . . .). Ezért vált fontossá az ország más részein is a makkos erdők vágásának akadályozása, erre vonatkozó adattal találkozunk urak egymásközti perében is. Az állattartás növekvése a földesurakat a hatalmaskodások olyan eseteire is indította, amelyek során a maguk számára szénát vagy erdei termést vittek el, vagy ellenfeleik rovására megsemmisítettek, pl. 1382-ben egy birtokon 24 szekérre való szénát elégettek, avagy a szénavivő jobbágy igásállatát rabolták el.21 Az állattenyésztés fejlődése ezen a fokon a közvetlen földesúri kezelésben levő, allodiális állatállomány kiválására vezetett, összefüggésben a jobbágyok legeltetési jogának szűkülésével. A fejlődést jelzi továbbá az állatok minőség szerinti osztályozása is. Az allodiális állatállomány külön számontartásával az ország valamennyi részében találkozunk. 1370-ben a Valkó megyei Magarolaz (=: Nagyolaszi) birtokról hatalmaskodók elviszik Hosszúbácsi János földesúr saját (eiusdem magistri Johannis) 7 ökrét, 3 tehenét és 20 juhát. 1384-ben a Zala megyei Szepezdről, a földbirtokos házába törő hatalmaskodók 17 ökröt, válogatott és értékes tehenet, 23 juhot, 13 sertést (ebből 3 volt hízó, inpinguati) raboltak el. 1391-ben a Bereg megyei Macsola birtokot ért támadások során a földesurak kúriájára törve 10 ökrüket és más marháikat a hatalmaskodó nemesek házához hajtották, a Macsolaiak 6 lovát és 300 sertését is elrabolták, továbbá a birtok pásztorát, amikor a csordát őrizte, elfogták és a jobbágyoknak a csordából kiválasztott 13 jó ökrével együtt elhurcolták. 1397-ben Pozsony megye hatósága előtt tiltakozott egy nemes a házára küldött fegyveres támadók miatt, akik lovát, 4 ökrét, 4 tehenét, 5 marháját, 18 sertését (ebből 5 volt hízó, inpinguatos) hajtották el. 1425-ben egy dunántúli perben az egyik vád egy nemesi allodiális ház felgyújtása, a másik állatállomány elrablása (a két dolog eltérő birtokokon történt). A jobbágyi és allodiális állatállomány itt is világosan elvált : a földesúr lovát (equum . . . proprium) és jobbágya 2 lovát hajtották el a mezőről, a jobbágyok 12 és a Okit. II. 106. sz. ; 1423, uo. II. 195. sz. ; 1425, Sopron vm. tört. Okit. II. 56. sz. ; 1427, Zichy Okmt. XII. 102. sz. 21 Zichy Okmt. XII. 102, 106. sz.; uo. V. 333. sz. ; Dl. 6945 ; Zsigmondkori Okit. I. 1121, 5801, sz. ; Zala vm. Okit. II. 106. sz., 195. sz. ; Sztáray Okit. II. 159, 220, 224, 225, 245, 255. sz.
