Századok – 1956

TANULMÁNYOK - L. Gál Éva: A köztársaság megteremtése Magyarországon (1946) 170

A KÖZTÁRSASÁG MEGTEREMTÉSE MAGYARORSZÁGON (1946) 179 országokban és erősíthetik a Szovjetunió elleni tevékenységüket. Ilyen esz­közként vették számításba — más elgondolások (dunai államszövetség stb.) mellett — a Habsburg-monarchia visszaállítását.1 2 Ezt a megoldást elsősorban a Vatikán, ezenkívül az amerikai uralkodó körök egy csoportja (Roosevelt13 közvetlen környezetéből kikerülő politikusok, így Sumner Welles, Stimson hadügyminiszter, több szenátor stb.), valamint osztrák, bajor, magyar legi­timista körök szorgalmazták. A terv szerint a háború befejeztével Ausztriát, Bajorországot és Magyarországot magában foglaló „katolikus államtömböt" kell létrehozni, a trónra pedig az Amerikában tartózkodó Habsburg Ottót kell ültetni. Ezek a körök azt hirdették, hogy a feltámadó Habsburg-monarchia lenne képes a legeredményesebben útját állni a szovjet befolyás terje­désének. Ezt a programot fejtette ki Habsburg Ottó 1942-ben az amerikai fél­hivatalos külügyi folyóirat, a „Foreign Affairs" hasábjain. A második világháború befejeztével azonban teljesen nyilvánvaló lett a Monarchia visszaállítási tervének irrealitása. A józanabbul gondolkozó imperialista körök is világosan látták, hogy a háború utáni helyzet, a népek megnövekedett öntudata, a kommunisták befolyásának erősödése még remény­telenebbé teszi ennek a népszerűtlen, gyűlölt tervnek megvalósítását. Ennek az álláspontnak adott hangot a Foreign Affairs-nek egy 1945 januárjában meg­jelent cikke. A cikk szerzője többek között a következőket írta : „Gyakran történik említés egy feltételezett »Vatikán-tervről«, amelynek az a célja, hogy az európai orosz expanziót és a tömegek kommunisták által élesztett forradalmi érzelmének terjedését a monarchia intézményének újjáélesztésével ellensúlyozza. A közlések szerint Mr. Churchill szívesen vesz ilyesféle terveket, talán annak következtében, hogy támogatja a monarchiát Görögországban és Olaszországban ; az is hírlik, hogy az amerikai külügyminisztérium helyesli ezt az eszmét. Ezeknek a terveknek célja a monarchia megteremtése Auszt­riában, Magyarországon, Bajorországban és esetleg Franciaországban és Spanyolországban, továbbá a meglevő monarchiák támogatása Olaszország­ban és Görögországban. Ezek a hírek számomra abszurdaknak tűnnek. A kommunizmus ellenszeréül a monarchiát javasolni olyan képre emlékeztet engem, mintha egy Nagy Károly korabeli palatínus kardjával próbálna harcolni egy géppuska ellen."14 Ez a hasonlat jól mutatja, hogy a józanabb burzsoá politikusok belát­ták : az új helyzetben — amikor a cikkíró saját beismerése szerint a munkás­pártok megerősödése napjaink új tényezője — más, rugalmasabb eszközökhöz kell folyamodniok. Az imperialista tervek megvalósítására — arra, hogy a közép- és délkelet-európai népeket megtartsák az imperialista világ befolyási szférájában — sokkal megfelelőbbnek tűntek az olyan típusú politikai irány­zatok és politikusok, mint a mi Kisgazdapártunk és egyéb volt „ellenzéki" 12 Lásd mindezekre Zsigmond László: Adalékok a magyar ellenforradalmi rend­szer külpolitikájához. Bpest, 1955. 98 — 127. 1. 13 Habsburg Ottó hívei hivatkoznak Roosevelt egy kijelentésére, amelyet állítólag 1943-ban tett Eckhardt Tibornak, Habsburg Ottó magyar párthívének/Eszerint ő (Roosevelt) hosszú ideig osztotta Wüson tévedését, aki az első világháborúért a császári és királyi monarchiát is felelőssé tette. Ma már nem osztozik ebben a tévedésben. Sokkal inkább kívánatosnak látja, hogy Hitler megdöntése után a Duna mentén a régi Monar­chiához hasonló építményt emeljenek (Otto von Habsburg. Eine Skizze seines Lebens und Wirkens. Wien, 1952. S. 14.) 14 Foreign Affairs, 1945. jan. 216-217. 1. 12*

Next

/
Oldalképek
Tartalom