Századok – 1956
TANULMÁNYOK - S. Vincze Edit: A Magyarországi Szociáldemokrata Párt megalakulása és tevékenysége a kilencvenes években 126
162 S. VINCZE EDIT Ennek a felismerésnek a következtében 1897 őszén sokkal fokozottabb terror indult meg a munkásmozgalom és a szociáldemokrata párt ellen, mint a Bánffy-kabinet kormányzatának kezdetén. 1897 végélj és 1898 elején megerősödött a terrorhadjárat a szocialista agitátorok, a munkásszervezetek, a sajtótermékek ellen. A pártvezetőségnek az 1899-es kongresszushoz beterjesztett jelentése beszámol a hatóságok brutalitásáról 1897 májusa és 1899 májusa között. A jelentés szerint a csendőrök az összeütközések során 51 munkást öltek meg, 114-et megsebesítettek. 274 munkást toloncoltak el. Az elfogottakra kiszabott büntetések összege 178 év és 115 nap volt. Az egyleteknek, szervezeteknek majdnem egyharmadát betiltották. Gyűlések tartását alig engedélyezték. 1897-ben 317 gyűlést tiltottak be. Ebben az évben 753 munkást tartóztattak le, 407 esetben tartottak házkutatást. 370 esetben foglaltak le sajtótermékeket. A Bánffy-terror időszaka valóságos hőskora a magyarországi munkásmozgalomnak. A proletariátus hősiesen állta a harcot. Nem félt szembekerülni a fegyverekkel, sok esetben életét áldozta eszméiért. A szocializmus tanításai iránti érdeklődés fokozódott, a Népszava olvasóinak tábora bővült. A proletariátus és parasztság illegálisan próbált szervezkedni, s a párt minden akcióját harcos tüntetéssé változtatta. A mozgalmak fokozódása azzal a veszéllyel fenyegette a pártot, hogy elveszti befolyását a proletártömegekre, ha nem tűz eléjük közvetlen harci feladatot. A szociáldemokrata párt ennek a problémának a megoldására állította középpontba az általános titkos választási jog megszerzését. A szociáldemokrata párt kezében az általános választójog követelése ekkor, a Bánffy-terror időszakában vált harci eszközből a mozgalom végcéljává, a forradalmat helyettesítő fegyverré, amelynek a megszerzése a kapitalista társadalmi rend megszűntét, s az lij, szocialista rendszer felépítését eredményezi. Ez az álláspont a pártvezetőség számára alkalmas volt arra, hogy a tömegek harci energiáját az általános választójogi küzdelemre korlátozza, hogy megalkuvást, visszavonulást, óvatosságot írjon zászlajára. A pártvezetőség a megalkuvás gyakorlati politikájának kedvéért eb i engedményeket is hajlandó volt tenni : megtagadta Marxot, s Lassalle Ferdinándot állította előtérbe. »Lassalle nevét a munkások jobban tisztelik és ismerik, mint Marxét és Engelsét« — írja a párt németnyelvű lapja. A pártvezetőség politikai irányvonalát a Vas- és Fémmunkások Szaklapjának egyik cikkírója foglalta össze a legszabatosabban : »Lassalle tanította legelőször, hogy a munkásságnak a mai társadalmi rend keretében simulni kell a mai társadalom törvényeihez, igyekeznie kell annak keretén belül magának minél nagyobb előnyöket kivívni ... « — írta a lap, majd így folytatta : »Elvünk, a Marx nemzetgazdasági tételeire alapított szociáldemokrácia t nem engedné meg a mai társadalom rendjének semminemű törvényszerű elismerését. Ezt a rideg, de szabatos, tiszta jégréteget megtörte Lassalle tana, aki számítva a társadalom folytonos haladási processusára, lángelméjével meggondolta, hogy jöhet idő, amelyben a szociáldemokrata törekvések elvei fogják uralni a társadalmat akkor is, amikor annak teljes átalakulása nem következett be. És ezt tényleg tapasztalhatjuk ma már egyes országokban.« Ezek az elvek, amelyeket a pártvezetőség opportunista gyakorlatának igazolására hozott létre, a szociáldemokrácia evangéliumává, alapelvévé, elméleti és gyakorlati iránytűjévé váltak. A párt így a fennálló társadalmi rendhez való simulást, a lojális ellenzék szerepét képviselte, fő feladatának
