Századok – 1956

TANULMÁNYOK - S. Vincze Edit: A Magyarországi Szociáldemokrata Párt megalakulása és tevékenysége a kilencvenes években 126

A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT MEGALAKULÁSA ÉS TEVÉKENYSÉGE 163 az általános választójog kivívását tartotta, s ennek a célnak elérésére csupán a munkásosztály szervezését, nevelését, kulturálását tekintette feladatának. Az 1897 — 98. évtől a pártvezetőség opportunizmusa egyre jobban megnyilvánult nemcsak elméleti, hanem gyakorlati téren is. A parasztmozgál­mak leszerelésének egyre nyilvánvalóbb szándékát a párt egyik vezetője maga szögezte le. A párt egyik népgyűlésén Pfeifer Sándor, a Szabolcs megyei mozgalmakról szólva a következőket mondta : »Szabolcs megyében nagy az izgatottság, mert a nép félre van vezetve, a kormány ezen csendőrökkel és katonasággal akar segíteni. Küldene csak oda szociáldemokratákat, biztosítjuk, hogy pár nap alatt helyre lenne állítva a nyugalom. Mert mi a fennálló törvé­nyek alapján békés szervezkedés útján közeledünk célunkhoz.« A proletariátus harcos fellépésének akadályozása az 1898. évi május elsejei ünnep megszervezésekor lepleződött le. A párt most már teljesen hátat fordított a május elsejék harcos hagyományainak, s tüntetés helyett majálist rendezett 1898-ban. • Az év márciusában maga a pártvezetőség is elhatározta feloszlását, minthogy feladatának nem tudott megfelelni. A Bánffy-terror időszakában vált tehát nyilvánvalóvá, hogy az ellen­zék letörésével az opportunizmus kerekedett felül a párt vezetésében. A Bánffy, terror eseményei hozták napvilágra a pártvezetőség opportunizmusát 7 A legális, »törvényes keretek« közt működő, szakszervezeti tömegpárt megteremtése 18&ÍL.májusában két, . Németországból hazahívott szociáldemokrata, Garami Ernő és Weltner Jakab került be a pártvezetőségbe. Garami Er nő Németországban ismerkedett meg a szociáldemokrata párt elméleti és gyakorlati tevékenységével, s nagy tisztelőjévé vált Kautsky Károlynak, a német párt egyik vezető teoretikusának. Garami és Weltner bekapcsolódása a pártmozgalomba ismét a II. Internacionálé színvonalának érvényrejuttatását jelentette a szociáldemokrata párt számára. Az a törekvés, amelyet képviseltek, azonban már nem az Engels-vezette osztályharcos Internacionálé elmélete és gyakorlata volt, mint a Magyarországi Szociál­demokrata Párt működésének kezdetén. Engel s halála után _az opportunizmus egyre nagyobb tért hódított a II. Internacionál é pártjaiban. Garami és Weltner ezt az opportunizmust képviselték. Az opportunizmus térhódításának, felt ételéi már adottak voltak a hazai pártban : az ellenzék leverése után a betegpénztári reformisták vettek kézbe a pártvezetést. A magy arországi munkásmozgalom a 90-es évek végére nagy fejlődésen menjt-ieresztiil, A marxizmus tanításai elterjedtek a munkásosztály, az agrárproletariátus és a szegényparasztság soraiban, a proletariátus öntudata, forradalmi készsége megedződött a politikai s gazdasági harcok során. Meg­alakult a szociáldemokrata párt, megkezdődött a pártszervezetek és a munkás­paraszt tömegszervezetek kiépítése is. A munkás- és agrármozgalmak erejének növekedése az uralkodó osztá­lyokat arra késztette, hogy a terror eszközével számoljanak le a mozgalmakkal. 11*

Next

/
Oldalképek
Tartalom