Századok – 1956
TANULMÁNYOK - Eckhart Ferenc: A bécsi udvar jobbágypolitikája 1701—1790-ig 69
114 ECKHATtT FERENC (willkürliches Hin- und Herziehen} is kiterjedne. A valósággal leginkább ellenkezett a kancelláriának az az állítása, hogy a vagyonnal való szabad rendelkezésben már eddig is ugyanaz volt a paraszt joga, mint a nemesé. Az államtanács (főleg Martini) véleménye alapján József elrendelte, hogy engedményeit az országban használt minden nyelven megfogalmazott pátensben kell közzétenni, hogy azokról mindenki tudomást szerezhessen. A szabadköltözés jogát világosan ki kell mondani, amint erről az 1547 : 26-30. tc.-k rendelkeznek. A tulajdont illetőleg a Trip. P. III. T. 29—30. cikkeit, amelyek szerint a parasztoknak bizonyos esetekben szabad más örököst is tenni, mint saját gyermekeit, fel kell újítani és körülményesen újra publikálni. Nem lehet több, a szabadság visszaszerzésére irányuló pert (de revindicanda libertate) tűrni. Végül az úrbérrendezést Erdélyben sürgősen meg kell valósítani.122 A kancellária még mindig megpróbált a szabadköltözés ellen érvelni, mint amely felesleges, amióta a jobbágy királyi védelem alatt áll(!), szabadon házasodhatik és ipart űzhet. A „de revindicanda libertate" indított pereket nem kellene megszüntetni, hisz azok a jobbágyok hasznával járnak. Közvetett úton akarták a szabadköltözést kérdésessé tenni, egyenes kimondását újból megakadályozni. Ilyen perekre nem lehetett semmi szükség, ha minden jobbágynak amúgy is megvan a költözési joga. Az uralkodó azonban most már ragaszkodott elhatározásához : a pátensnek mindjárt az elején meg kell mondani, hogy a jobbágy elnevezés az ő jelentésében (ti. örökösjobbágy — E. F.) egészen megszűnt (ganz aufgehoben sei), ennélfogva'minden magyarországi és erdélyi bármilyen nemzetiségű paraszt szabadköltözésű embernek tekintendő, és hogy „ezt a közjó és a minden embert a természettől és az államtól megillető személyes szabadság megköveteli". Minthogy mindenkit megillet a szabadság, az ennek visszaszerzésére irányuló perek megszüntetendők és ezt a pátens elején meg kell említeni.123 Még egy utolsó pénzügyi nehézségét hozott fel a kancellária : mikor a kincstár magánfeleknek adott el uradalmakat, a kamarai beoslés az örökösjobbágyokat mindig drágábbra becsülte, mint a szabadköltözésűeket és azokat jobban megfizették neki. A birtokok osztályánál is az örökös jobbágyokat mindig magasabban értékelték, mint a szabadköltözésűeket, „mert az előbbieket biztos és változatlan birtoknak, az utóbbiakat pedig nembiztos munkaerőnek tekintették". Mivel jelenleg a parasztok mindkét osztályát egyenlőnek kell venni, lehetséges, hogy az ilyen vásárlók méltán felhasználják az alkalmat, hogy a királyhoz kártalanításért folyamodjanak, amire Őfelsége már 1783. június 4-én kelt kéziratában hajlandónak jelentette ki magát. Ez valóban így is volt, de az elhatározásban az uralkodó nagyon megfelelő választ adott a kancellária aggályaira. Arra utasította legfőbb kormányszékét, hogy esetről esetre jelentse neki, ha valaki kártérítésre tart igényt. Az ilyen egykori vevőnek fizessék vissza a vett jószág vételárát, amely a kamarai becslés alapján köztudomás szerint amúgy is alacsony volt, és azután adják el másnak a jószágot. Jól tudhatták Bécsben, hogy ilyen igényekkel senki sem fog fellépni, ha tudja, hogy az olcsón vett ingatlant vissza kell adnia.12 4 122 Á. T. 1785 : 2753. 123 Canc. : 1786 : 9865. 124 1 7 85. aug. 11. Cano. : 1785 : 10376.
