Századok – 1955

Szemle - M. Tótfalusi Kis Miklós (Ism. V. Windisch Éva) 801

802 SZEMLE életforma megvalósításának ekkor még áttörhetetlen akadályaival. Az Apologia Bibliorum a Tótfalusi által 1684-ben Amszterdamban kiadott biblia kiadási elveinek magyarázata és indokolása. Tótfalusi — aki mint oyomdász, a kor szokásának megfelelően a kiadói teendőket is maga végezte — kijavította az eddigi magyar bibliakiadások fordítási és sajtóhibáit, minthogy azonban a biblia szövegének bizonyos elvek szerint történő átjavítását a holland polgárság vallási irányzata, a coceejanizmus tartotta megengedhetőnek, sőt szükségesnek, Tótfalusi eljárását a hazai ortodox protestáns körök tűrhetetlennek találták. Ezért volt szükség erre a védekező iratra, melyben a javítások indokolása mellett Tótfalusi az általa követett, az előző gyakorlathoz képest nagyarányú modernizálást jelentő helyesírási elveket is megmagyarázza. Ez a két munka alkotja az előttünk fekvő kötet gerincét. Ezeket egészíti ki a Siralmas panasz című, 1697-ben írott vers, melyben Tótfalusi a kolozsvári tűzvészről számol be, felhasználva az alkalmat a kor erkölcsi viszonyainak megbélyegzésére és az erdélyi Habsburg-uralom feletti panaszkodásra ; továbbá az 1686-os amszterdami zsoltárkiadáshoz készített előljáró beszéd, melyben az általános műveltség emelésének szükségességéről és eszközeiről esik szó. Ezeken kívül 'rótfalusi néhány, nyomdászi tevékenységével és a bibliakiadással kapcsolatos levele egészíti ki a gyűjteményt. A Tordai Zádor bevezetésével és gondozásában íRegjelent kötet elsősorban nem szakemberek, hanem a széles rétegek számára készült ; velük akarja megismertetni a legnagyobb magyar nyomdász életét, kulturális és nyomdászi tevékenységét. Ezt a célt kívánja szolgálni a művek elé írt bevezetés, a közölt anyag kiválogatása, elrendezése, a szöveg gondozása, végül a nyelvi és tárgyi magyarázatok. A bevezetés a XVII. századi Erdély gazdasági és kulturális képének felvázolása után ismerteti Tótfalusi életét, működésének világnézeti alapját és jelentőségét, helyesen hangsúlyozva ki Tótfalusi coccejanus tendenciáit, kulturális hivatástudatát. Nem ártott volna azonban valamivel bővebben ismertetni az erdélyi társadalom sajátosságait, a polgári réteg fejlődésének megakadását, ennek az ideológiák harcában is mutatkozó következményeit, s ebben a környezetben magyarázni meg a konfliktust, mely szerző rövid megfogalmazásában onnan ered, hogy Tótfalusi »saját polgári fejlődésének csirái az erdélyi adottságokból fakadtak ugyan, de míg az országbán a fejlődést hanyatlás, visszaesés követi, ő külföldön még messzebb jut el a polgári fejlődés síkján«. Ε kérdés bővebb tárgyalása kapcsán lehetett volna megvizsgálni Tótfalusi és az erdélyi puritanizmus viszonyát ; a puritanizmusról, ennek esetleges hatásáról Tótfalusi munkásságára nem esik szó a bevezetésben, holott például Tótfalusi javaslatai a nemzeti nyelvű iskolázást, művelődést illetően jellegzetesen puritán követelmények. Ugyancsak a bevezetés feladata lett volna a szakmai-nyelvi kérdéseket tárgyaló Apologia Bibliorum bővebb ismertetése, s a Tótfalusi által lefektetett helyesírási elvek fejlődésbeli jelentőségének értékelése. Ε hiányosságoktól eltekintve a bevezetés sokoldalúan és világosan magyarázza meg Tótfalusi helyzetét, küzdelmeit, tárgyi és elvi alapot nyújtva az olvasó számára a művek megértéséhez és értékeléséhez. A második szempont, mely az ilyen természetű kiadványok vizsgálatánál felmerül, az anyag kiválogatásának és elrendezésének kérdése. Tótfalusi írói munkássága nem volt nagyterjedelmű, s így a kötet az eddig ismert anyagot úgyszólván teljes egészében hozhatja. Legfeljebb az 1697-ben, majd Dézsi Lajos által 1895-ben az Irodalomtörténeti Közleményekben kiadott Halotti oratio lehetett volna még alkalmas arra, hogy Tótfalusi emberi egyéniségét új oldalról világítsa meg. Ebben sablonos búcsúvétel helyett »e veszedelmes szeretetű világnak megismerésére és unására való okokról« értekezik a szerző, szabad folyást engedve a körülmények folytán érthetően növekvő pesszimizmusának. A közölt Tótfalusi levelek a Dézsi-féle Tótfalusi monográfia nyomán jelennek meg ; a további kutatás feladata a budapesti Országos Levéltárban és valószínűleg a romániai levél- és kézirattárakban is található Tót falusi-levelek összegyűjtése. A közölt anyag a tartalommutató szerint három csoportra oszlik (I. Verseiből. I. A maga védelmében. III. Hogy az írás elterjedjen). Nézetünk szerint a kötetet áttekinthetőbbé tette, Tótfalusi útját jobban megvilágította volna az anyag időrendi közlése ; az időrendből legfeljebb a leveleket lehetett volna kiemelni és a kötet végére helyezni. Magukat a szövegeket a kiadó, igen helyesen az olvasmányosság szempontjait tartva szem előtt, mai helyesírással közli — azon néhány hely kivételével, ahol Tótfalusi nyelvészeti fejtegetései kívánják meg az eredeti helyesírást —, nem érintve természetesen a nyelvi régiességeket. Az olvasmányosságot szolgálja a szöveg rövidebb bekezdésekre való tagolása is, amiben a kiadvány az 1952-ben a Szépirodalmi Könyvkiadónál Bán Imre gondozásában megjelent Mentség-kiadást követi. Az Apológia fordítása szabatos, a pontosság és a könnyen érthetőség követelményének egyaránt megfelel.