Századok – 1955
Szemle - Schilfert; Gerhard: A demokratikus választójog győzelme és veresége az 1848/49-es német forradalomban [Sieg und Niederlage des demokratischen Wahlrechts in der deutschen Revolution 1848/49] (Ism. Csizmadia Andor) 793
SZEMLE 793 GERHARD SCHILFERT: SIEG UND NIEDERLAGE DES DEMOKRATISCHEN WAHLRECHTS IN DER DEUTSCHEN REVOLUTION 1848/49 (Rerlin, Rütten & Loening, 1952. 442 S.) A DEMOKRATIKUS VÁLASZTÓJOG GYŐZELME ÉS VERESÉGE AZ 1848/49-es NÉMET FORRADALOMBAN A berlini Humboldt-egyetem tanára az 1848/49. évi német forradalom választójogi küzdelmeiről írt monográfiájában a demokratikus választójogért folyó küzdelemnek eddig elmulasztott megírására vállalkozott. Az 1848/49. évi német forradalomról számos munka látott napvilágot, e monográfiák azonban csak mellékesen emlékeznek meg a demokratikus választójogért folyó küzdelmekről, nem követik nyomon egész lefolyásában az első németországi polgári forradalom osztályharcainak e rendkívül fontos elemét. Pedig Marx : »Osztályharcok Franciaországban« c. munkájában megvilágítja, hogy az általános választójogért folyó küzdelem mit jelentett ebben az időszakban ; megvilágítja, hogy már a Kommunista Kiáltvány is a harcos proletariátus egyik legelső és legfontosabb feladatának hirdette »az általános választójog, a demokrácia kiharcolását« (Válogatott Művek I. 105—106.1.). Az általános választójog volt. Németországban is az új forradalom »bankettkérdése« — amint azt Marx Franciaországra vonatkoztatva megállapította (uo. 205. 1.). Általános választójog 1848 előtt Európa egyetlen államában sem érvényesült. Az 1793. évi francia jakobinus alkotmányba felvett általánosságot sohasem vitték át a gyakorlatba, s így Franciaország is csak az 1848. évi februári párizsi forradalom harcának eredményeképpen március 4-ón jutott az akkori Európa legdemokratikusabb választójogához (Schilfert, 21. 1.). A márciusban Németországban is fellángolt forradalmi harc hasonlóképpen a demokratikus választójog kivívására törekedett, melyet szerző — helyesen — nem nevez általános, hanem demokratikus választójognak, mert a nők választójogban részesítéséről ekkor még nem volt szó, enélkül pedig a választójogot nem lehet általános választójognak tekinteni. A demokratikus választójog kiharcolásához a forradalmi lendületet a munkásosztály és a kispolgárság haladó részének együttműködése biztosította. Az említett osztályok tömegmozgalmait az 1848/49. évi német forradalom eddigi feldolgozói — Engelsnek a New York Daily Tribune hasábjain 1851 — 1852. években megjelent cikksorozatától eltekintve — figyelmen kívül hagyták. Ez a körülmény arra a téves nézetre vezetett, hogy Németországban az általános és egyenlő választójogot a liberális polgárság valósította meg. Szerző éppen arra törekszik, hogy az 1848/49. évi németországi polgári forradalomnak e döntő kérdését, a demokratikus választójogért folyó osztályharcokat kielemezze és bemutassa, hogy a demokratikus választójogért folyó harc a forradalom politikai harcainak sarkpontja volt. A német nép harca 1848 márciusában kezdődött meg a demokratikus választójogért. A választójog demokratizálása közös követelése volt a nagyburzsoázia és a kispolgárság minden rétegének, valamint a munkásosztálynak is. Míg azonban az előbbiek csak a maguk számára akartak választójogot biztosítani, s a munkaviszonyban állókat a választójogtól megfosztani (1. a munkához csatolt törvénytervezet 1. §-át. 342. 1.), a munkásosztály és a kispolgárság demokratikus szárnyának közös harca április 18-án olyan választójogot hozott létre, amelyben a hathavi helybenlakás — pozitív és a szegénysegélyben részesülés — negatív feltételem kívül az általános választójog tekintetében csak azt a megszorítást találjuk, hogy a választójoggal csak a férfiak élhetnek (345. 1.). Németországban — az osztrák választójogi küzdelmeket nem tekintve — főleg két vonatkozásban hoz eredményeket a forradalom : egyrészt a leghatalmasabb német államban, Poroszországban, másrészt ezzel egyidőben a német egység megteremtése végett életrehívott frankfurti nemzetgyűlésben. Április 2-án Berlinben az egyesült országgyűlés összeült a választójog létrehozására. Az uralkodó által kibocsátott tervezet azonban ki akarta zárni a választójogból az önálló háztartással nem rendelkező alkalmazottakat ós 1 évi helybenlakást követelt. Mivel pedig a munkások vezetésével széles néptömegek mozdultak meg e megszorítások eltörlésére, az egyesült országgyűlés néhány lépést tett az általános választójog felé, egyrészt a helybenlakás idejét leszállította 6 hónapra, másrészt megszüntette az önálló háztartással nem rendelkező alkalmazottak kizárását. A választójog azonban kétfokú volt, ami arra vezetett, hogy a május 22-én megnyíló porosz nemzetgyűlésnek két mun-16*
