Századok – 1955

Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: A dualizmus rendszerének első évei Magyarországon 34

64 PAO H ZSIGMOND PAL népnevelés továbbra is az egyház kizárólagos joga maradjon. A pannonhalmi főapát pedig egyenesen azt hangoztatta, hogy a tankötelezettségről szóló törvény »az első lépés a kommunizmus felé«. A hangulat a képviselőházban olyan feszültté vált, hogy zárt ülésen külön bizottságot küldtek ki a felekezetek képviselőinek meghallgatására. Hosszas huzavona után, eléggé megtépázva lett csak törvény Eötvös javaslatából 1868 végén. Az 1868 : XXXVIII. tc. »a népiskolai közoktatás tárgyában« — még így is nyilvánvalóan burzsoá-liberális rendszabály volt : azzá tette — említett alapelvein kívül — a tanítói állás képesítéshez kötése, állami tanító-és tanítónőképzők felállítása, a tanítandó tárgyak előírása, az anyanyelven történő oktatás kimondása stb. Ugyanakkor kétségtelenül hanyatlást, visszalépést jelentett 1848-hoz képest, az »egységes nemzeti tanodá«-ról szóló, ugyancsak Eötvös által szerkesztett és az első népképviseleti országgyűlésen tárgyalt törvényjavaslathoz képest. Eötvös 1868-ban jóval nagyobb engedményeket tett az egyháznak, mint, két évtizeddel korábban. 1848-ban még — legalábbis elvileg — az iskolák államosításának követelményét vallotta, 1868-ban már csupán állami felügyeletet kívánta felekezeti iskolák felett ; az egyházak egyébként iskoláikban »a tanítókat és tanárokat maguk választhatják, ... a tankönyveket maguk szabhatják meg, s a tanítási rendszer és módszer iránt is« — bizonyos korlátok között — maguk intézkedhetnek. 1848-ban még a hitoktatás fakultatívvá tételét szorgalmazta, 1868-ban már a »hit- és erkölcstan«-t állította a kötelezően tanítandó tárgyak sorának élére. A törvény erősen kompromisszumos jellegét mutatja még, hogy községi iskola létesítését csak olyan helyeken tette kötelezővé, »hol a hitfelekezetek nem tartanak fenn a törvény rendeleteinek megfelelő népiskolát«; hogy a papi befolyást —az ún. iskolaszék útján — itt is biztosította; hogy a községek által eddigelé fenntartott felekezeti iskolákat továbbra is az egyház kezén hagyta ; végül, hogy csupán a felekezeti és községi iskolák után, harmadsorban beszélt az állami iskolákról, a közoktatási miniszter jogáról, »bárhol, ha szükségesnek látja, tisztán államköltségen, a helyi körülmények által igényelt népoktatási tanintézeteket állítani«. A népoktatási törvényjavaslathoz Kossuth is hozzászólt, mégpedig kiemelkedően haladó álláspontról. »... hazánkban a népnevelés, a közoktatás ügye mindekkoráig majdnem kirekesztőleg az oly gazdagon dotált katolikus egyház sa... többi vallásfelekezetek kezében volt ; és mi az eredmény annyi századok után? Ott van a lesújtó felelet Önnek közoktatásügyi munkájában« — írta Schwarz Gyula egyetemi tanárnak, a jeles tudósnak. »Tizenhétezer község között ötezer faluban semmi iskola ! A tanköteles figyermekeknek ötvenkét százaléka, több mint a fele, nem jár iskolába ! A hazai menyasszonyok sorában, kik a nemzedékek legelső, legmaradandóbb hatású nevelőivé vannak... rendelve, száz közül 85 nem tudja a nevét leírni ! Száz újonc e közt 78, Erdélyben már épen 91 nem tud írni !« Tehát — vonta le a következtetést — »a nemzeti közművelődés nemzeti közügyét a mmdenesetre particularis érdekű vallásfelekezeteknek monopóliumul átadni nem szabad, sem tőlük e nagy állami érdek kielégítését várni nem lehet«, — hanem »az államnak magának kell minden vallásfelekezeti színezet mellőzésével közös nemzeti tanodákat álhtani, fenntartani«, az »ingyenoktatás és tankötelezettség élve« alapján. Kossuth ugyanakkor kifejezte azt az aggodalmát, hogy ilyen, valóban haladó közoktatásügyi reformra a dualizmus rendszerének viszonyai között aligha kerülhet sor Magyarországon.