Századok – 1955

Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: A dualizmus rendszerének első évei Magyarországon 34

A DUALIZMUS BEND SZEBÉNEK ELSŐ ÉVEI MACiYABOKSZÁGON 65 Kossuthnak ez az aggodalma valóra vált. Ha következetlen volt maga az országgyűlésen elfogadott népoktatási törvény, még fonákabb volt annak végrehajtása. Az oktatás szervezetileg és ideológiailag lényegében továbbra is az egyház kezén maradt. A 70-es évek elején pl. Zala megyében a 28 elemi iskola közül csupán 3 volt községi, a többi mind felekezeti iskola, ezek közül is 20 a katolikus egyházé. Ε 20 iskola közül pedig 14-ről azt jelentette a tanfelügyelő, hogy a »tanügy a lehető legrosszabb lábon áll«. A különböző korú gyerekek mindenütt egy terembe vannak bezsúfolva, néhol a tanító lakószobája szolgál egyúttal tantermül is ; sokhelyütt egyáltalán nincs tanító, nem folyik tanítás. Hasonló állapotokról számolt be a tanfelügyelői jelentés Csik— Udvarhely—-Háromszék megyékből. Az iskolaköteleseknek több mint fele továbbra sem jár iskolába, az iskolákban még pad és kályha sincs, a 12—15 éveseknek kötelező ismétlő iskoláztatását az-egész tankerületben alig 10%-, ban hajtják végre, az ismétlők tulajdonképpen csak a hit- és erkölcstanban nyernek oktatást. »Nem mulaszthattam el — fejezi be a tanfelügyelő — e baj orvoslására úgy a fő, mint a kerületi egyházi hatóságok figyelmét felhívni, de meg kell vallanom, hogy ez azon pont, melyben a legkevesebb eredményt tapasztaltam.« — S ilyen volt a helyzet országszerte» Eötvös minisztériumának az országgyűlés elé terjesztett jelentése szerint (1870 — 72) a 2 284 741 . tanköteles gyermek közül csupán 1 152 115 járt valóban iskolába, míg 1 132 626 gyermek iskolázatlanul nőtt fel. De az iskolába járók nagy része is csak a téli időszakban vett részt az oktatásban : Magyarországon a tankötelesek 34%-a, Erdélyben 45%-a. Ahhoz, hogy a népiskolai törvény végrehajtásra kerüljön, még további 14 ezer tanteremre s több mint 10 ezer tanítóra lett volna szükség — derült ki a jelentésből, amely egyébként megdöbbentő adatokat közölt az iskolák állapotáról, a tanítók szellemi és anyagi nyomorúságáról. Ezeknek a kérdéseknek a megoldására azonban nem nyújtott lehetőséget a 67-es Magyarország költségvetése. »... hivatalos körömben néha kétségbeesem — tört ki Eötvösből az elkeseredés egyik bizalmas levelében —, midőn a szegénységet tapasztalom, mely a közoktatás minden eszközeire nézve az országban létezik...« Jóformán el sem simultak még a népoktatási törvény körüli vita hullámai, amikor a katolikus főpapság újabb reakciós fellépése hívta ki széles rétegek felháborodását. A pápa, IX. Pius — aki már 1864-ben hírhedtté tette nevét, minden politikai és kulturális haladást kiátkozó »Syllabus«-ának kibocsátásával — 1869-ben zsinatot hívott össze Rómába a »pápai csalhatatlanság« dogmájának kihirdetésére. Ennek a különösen képtelen hittételnek az elfogadtatása azt a célt szolgálta, hogy a pápai döntések megfellebbezhetetlenségének, minden ország egyházára kötelező érvényének örve alatt módot adjon a Vatikánnak az egyes országok belügyeibe való beavatkozásra. A magyar kormány, Eötvös kultuszminiszter, majd Horvát Boldizsár igazságügyminiszter levélben figyelmeztette a Rómában taítózkodó magyar püspököket, hogy amennyiben alávetik magukat a pápa követelésének. »Magyarország törvényhozásának tényezői közt aligha tarthatnák meg helyöket« ; sőt — a hatalmas egyházi birtokokra való félreérthetetlen célzással — azt is emlékezetükbe idézte, hogy a dogma esetleges elfogadásával az egyház Magyarországon többet kockáztatna, mint más országokban. Ezt a kockázatot a püspökök nem merték vállalni ; de nem mertek — és nem is akartak — a pápa akaratának sem szembeszegülni. Ezért többhónapos római tartózkodás után, közvetlenül a szavazás előtti napon — diplomati-5 Századok