Századok – 1955

Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: A dualizmus rendszerének első évei Magyarországon 34

A DUALIZMUS BEND SZEBÉNEK ELSŐ ÉVEI MACiYABOKSZÁGON 63 bői már eléggé világos. Mindez persze nem jelenti azt, hogy az állam és egyház között egyáltalán nem került sor összecsapásra a kiegyezés után. Az »előcsatározások« már a kiegyezés hónapjaiban, 1867 tavaszán megkezdődtek. A támadás a klérus részéről indult ki, amely igen jól érezte magát az abszolutizmus rendszerében és éppen nem örült az effajta »alkotmányos«, »liberális« fordulatnak. Sikerült is elérnie — még néhány nappal a magyar minisztérium kinevezése előtt, Deák és a leendő miniszterek tudta nélkül, puccsszerű módon—Simor János győri püspöknek hercegprímássá való kineveztetését. A klerikális reakció kombattáns képviselője került ezzel a primási székbe, aki múltjához híven — éveken át a bécsi Pázmáneum igazgatója, majd a konkordátumot megkötő Thun Leó minisztériumának osztálytanácsosa volt — azzal kezdte tevékenységét, hogy az uralkodóhoz intézett emlékiratban állást foglalt a kultuszminiszternek az egyház és az iskola ügyeibe való beleszólása ellen, s azt követelte, hogy ezeket a király az ő közvetítésével intézze. (Egyébként pedig — minden eshetőségre készen — előkészületeket tett arra, hogy az egyházi javakat egy belga bankárnak eladja.) Deák és Eötvös — akiken, mint láttuk, kétségkívül érződtek még a liberalizmusért folytatott évtizedes harcok hagyományai — természetesen szembeszálltak a főpapság támadásával. Deák megvédte az uralkodó előtt a vallás- és közoktatásügyi miniszter jogkörét, s a magyar kormány, első egyházpolitikai tetteként, megtagadta a konkordátum érvényességét Magyarországra nézve. A következő lépés az ún. katolikus autonómia kérdésének felvetése volt. Az autonómia követelése 1848-ban még a klérus részéről merült fel, hogy szembeszegezze a magyar nemzeti kormánnyal, s — a király nevében teljhatalmat biztosítva magának az egyházi birtokok és alapítványok kezelésére, az iskolák vezetésére és felügyeletére — mintegy szuverén állást teremtsen a katolikus egyháznak a magyar államon belül. Most, 1867-ben Eötvös, a támadóan fellépő klérus ellen, Róma befolyása ellen akarta felhasználni ezt az intézményt : vüágiak bevonását szorgalmazta a katolikus egyház vezetésébe, ezzel juttatva kifejezésre az állam jogát az egyházi vagyon és alapítványok felett. Jellemző azonban, hogy a klérus most is a maga javára tudta fordítani ezt a javaslatot ; a hosszan elhúzódó előkészítő tanácskozásokon, majd az 1870-ben tartott katolikus kongresszuson — Deák ismételt erélyes föllépése ellenére — olyan tervezetet fogadtatott el, amely lényegében kikapcsolta volna az állam befolyását az egyházi és iskolai ügyekből. S mindezt tetézte azzal, hogy a tervezetet — a kormány és az országgyűlés megkerülésével — egyenesen a királynak terjesztette elő szentesítés végett. Ferenc József, bár szívében a klerikálisokkal rokonszenvezett, kénytelen volt a tervezetet országgyűlés elé utalni, ahol azután — nem került tárgyalásra. Még nagyobb viharokat kavart Eötvös 1868-ban benyújtott népiskolai törvényjavaslata, amely az általános elemi iskolai tankötelezettség elvén és — az egyházi iskolák mellett — »közös«, vagyis felekezeti jelleg nélküli iskolák létesítésének elvén alapult. Bár a javaslat elég szerény és óvatos volt, a klérus mégis szenvedélyesen nekitámadt és szervezett hecckampánnyal akarta megakadályozni törvénybeiktatását. Simor esztergomi érsek a tankötelezettség kimondását a szülők nevelési joga megsértésének nevezte s pásztorlevélben utasította a papságot a javaslat elleni izgatásra. Haynald Lajos kalocsai érsek — akit 1849-ben Horváth Mihály püspöki irodavezetői állásából mint kártevőt függesztett fel — a főrendiházban követelte, hogy a