Századok – 1955

Szemle - Kosáry Domokos: Bevezetés a magyar történelem forrásaiba és irodalmába II. (Ism. Sashegyi Oszkár) 503

504. SZEMLE adatának tekintette, hogy azok használóinak adjon bibliográfiai tájékoztatást. Ezért a periodizálás, a fejezetcímek stb. esetében alkalmazkodott a tankönyvek tervezetéhez. Az előző kötettel szemben, ahol korszakokon belül anyagát típusok szerint (elbeszélő források, iratok, feldolgozások) csoportosítja, e kötet fő tagozódása korszakokon belül tárgyi alapon történik : egy általános rész (I) után a gazdasági (II), a politikai (III) és a szellemi élet (IV) jelenségeit tárgyalja. Ε részek egyes szakaszain belül különíti csak el az egykorú forrásanyagot és irodalmat a feldolgozásoktól. A munka szerkezetón látszik, hogy a szerző küzködött a többsíkú ós tematika szempontjából sokszor egymást keresztező müvek egységes szkéma szerinti rendezésével. Az egykorú források általában formális-funkcionális szempontból csoportosíthatók könnyebben, az irodalom inkább enged a tárgyi csoportosításnak. Meg kell állapítani, hogy a gyakori utalások révén Kosáry a nehézségeket igyekezett áthidalni, s hogy a második kötet az elsőnél ilyen szempontból is jobban használható. A IV. fejezetben (A nemesség harca és megalkuvása, 1790—1792), amely egészen rövid időszakot fog át, bő forrásanyaggal, teljesen a formális és funkcionális szempont diadalmaskodik a részek tagolásánál (röpiratok, országgyűlés, bizottsági munkálatok stb.) s a legkülönbözőbb tárgyi vonatkozások (külpolitika, parasztmozgalmak, egyház­politika, szépirodalom stb.) eme műfaji, ill. szervezeti működési szempontoknak vannak alárendelve. így aki bizonyos tárgyra, pl. az úrbéri kérdésre kutat, mindegyik részt át kell, hogy nézze : a röpiratok is, az országgyűlés is, a bizottságok is a legkülönbözőbb tárgyakkal foglalkoztak. De a felosztás nem is egészen következetes, hiszen az ország­gyűléssel foglalkozó részben tárgyalja pl. az udvar külpolitikájára, a megyék szerepére, a protestáns zsinatra vonatkozó forrásokat és irodalmat is. S maguk a felosztás alapjául szolgáló főkategóriák sem egyneműek, ezért aki pl. a röpiratirodalommal kíván foglal­kozni, át kell, hogy nézze az országgyűléssel foglalkozó részt is, mert itt vannak felsorolva az egyes tárgy szerint oda vágó röpiratok. Míg tehát az I. Tóth Zoltán szerkesztésében megjelent Magyar Történeti Biblio­gráfia a tiszta szakosítás módszereivel dolgozik, szerkezetében egységesen és következe­tesen érvényesül a tárgyi szempont, Kosáry »Bevezetés«-e inkább belülről, magából az anyagból keresi a csoportosítás elveit, amire már az a körülmény is rávitte, hogy könyvószete ismertető jellegű, nem mechanikus felsorolása a forrásoknak és irodalom­nak, hanem azoknak folyamatos, kritikai előadása. Innen adódott, hogy a forrástani szempontok a szerkesztésben is érvényesülnek bizonyos mértékig. Az egyes kérdések tárgyalásában, az ismertetett munkákhoz fűzött megjegyzései­ben Kosáry hatalmas anyagtudásról és biztos ítélőképességről tesz bizonyságot. Köteté­nek erőssége különösen a gazdasági részek jól kidolgozott volta ; a politikai részek közül — helyesen — a magyar jakobinus mozgalom tárgyalására helyez legnagyobb súlyt. Amennyire futólagos átnézéssel megállapítani lehetett, tárgyi tévedések alig fordulnak benne elő, bár az ilyen monumentális munkánál, különös tekintettel az irodalom egyenet­len megoszlására, alig kerülhető el. Ilyen kisebb hiba pl. az, hogy az 1747-es cenzori utasításról — Ballagit félreértve — azt állítja, hogy az egyház részéről készült s az állami és egyházi cenzúra szoros összefüggésére jellemző, holott az instrukciót királyi rendeletre a helytartótanács állította össze és hirdette ki, s Althan váci püspök mint a helytartó­tanács tagja végezte a fogalmazás munkáját. Megjegyzendő, hogy Althan valóban az állami és egyházi Cenzúra összekapcsolására törekedett, az udvar azonban, amelynek célja ekkor már állami cenzúra-apparátus kiépítése és az egyházi háttérbeszorítása volt, megakadályozta ezeknek a tendenciáknak az érvényesülését. Bizonyos egyenetlenség mutatkozik az egyes művekhez fűzött megjegyzéseiben is, helyenként egyszerűen a bibliográfiai adatokat közli, máskor ezekhez hozzáfűzi a szerző személyére, a mű irányára, tartalmára vonatkozó megjegyzéseit. Itt is azonban általában biztos kézzel von határt a lényeges és elhanyagolható között. Az irodalom kritikai értékelésében a második kötet jóval felülmúlja az elsőt. A kötet elején rövid utalásokat találunk a marxizmus-leninizmus klasszikusainak álta­lános megállapításaira a tárgyalt korszakra vonatkozóan. Az egyes részletkérdéseknél is igyekszik a szerző a polgári történeti irodalom bírálatát adni. Kosáry, mint az elő­szóban maga mondja, éppen az első kötetre kapott bírálat eredményeképpen »arra töre­kedett, hogy e második kötetben lehetőleg mindenütt felhasználja és feldolgozza az elmúlt évek során egyébként is számos új tanulmánnyal bővült marxista irodalom elvi megállapításait és részleteredményeit, s hogy legalább a fontosabb kérdéseknél félre­érthetetlenül bemutassa a.polgári történetírás álláspontjával szemben a marxista tör­ténetírás értékelését«. A munka így megbízható útmutatást ad történelmünk e jelentős korszakának for­rásaiban és irodalmában. Az eddigi tapasztalat azt mutat ja^ hogy Kosáry hézagpótló

Next

/
Oldalképek
Tartalom