Századok – 1955

Szemle - Vázlatok a Szovjetunió történetéből 1907–1917 március [$ 1907–1917] (Ism. Niederhauser Emil) 499

500. SZEMLE piacon. A cári kormányzat ezekben az években még szorosabban fonódik össze a nagytőkével. A könyv jellemző adatokat hoz arra, hogy az államapparátus milyen mórtékben állott már ekkor a tőkések szolgálatában, és egyúttal azt is megmutatja, hogy a cári kormányzat magasrangú hivatalnokai, sőt a cári család tagjai is milyen tevékeny szerepet játszottak a gazdasági életben. A cárizmus egész gazdaságpolitikájának szerves része a külföldi tőke behatolásának elősegítése. Oroszország ezekben az években is sorra veszi fel a külföldi kölcsönöket, egymás után alakulnak a kormányzat által támogatott tij külföldi vállalatok, angol, francia és amerikai tőkések hatalmas koncessziókhoz jutnak. Ez a folyamat persze még inkább fokozza az orosz imperializmusnak azt a sajátosságát, hogy függő viszonyba kerül a nyugati imperialista hatalmaktól, és a világ újrafelosztásáért kibontakozó harcban csak a másodrendű szövetséges szerepét játssza, érdekeit alá kell rendelnie a nyugati hatalmaknak. Oroszországnak ez a függése oly messzire megy, hogy a világháború kitörése előtt az orosz és francia vezérkar közösen megállapított haditervének értelmében Oroszországnak nem az Osztrák—Magyar Monarchia ellen kellett hadseregének zömét bevetnie, ami a Monarchia gyors lerohanására és felbomlására vezethetett volna, hanem Németország ellen, hogy ezáltal a Franciaországra zuduló német erők számát csökkentsék. A francia tőkések saját érdekeik védelmében így kónyszerítették rá Oroszországot, hogy az orosz érdekekkel nem számoló, sőt azokkal szembenálló politikát és hadviselést folytasson. A forradalom leverése után a kormányzat és a nagytőke egyaránt széles körben indult támadásra a munkásság ellen. Fokozták a munkaidőt, bevezették a különféle, amerikai eredetű munkamódszereket, amelyek a munkások munkaerejének fokozottabb kizsákmányolását célozták, ugyanakkor a munkavédelemről, a munkásság anyagi helyzetéről a kormányzat egyáltalában nem gondoskodott. Az orosz kapitalizmus fejlődése azonban feltartózhatatlanul növelte a munkásosztály létszámát, és a nagyfokú koncentráció következtében növelte a munkásosztály szervezettségét és öntudatát is. A könyv második fejezete (Oroszország a sztolipini reakció éveiben, 1908—1912) a korszak politikai történetét ismerteti. Az 1907. június 3-i államfordulat részletes ismertetésével indul ez a fejezet, hogy azután bemutassa az új választójog alapján összeült harmadik Duma pártjait. Részletesebben foglalkozik a könyv a harmadik Duma munkavédelmi és nemzetiségi törvényhozó tevékenységével ; az utóbbi vonatkozásában rámutat arra, hogy a Duma leplezetlenül nagyorosz soviniszta politikát folytatott. A bolsevik frakció volt az egyetlen a Dumában, amelyik az oroszországi nemzetiségek érdekében szót emelt. A sztolipini korszak legfontosabb mozzanata a kormányzat agrárpolitikája volt, az orosz faluközösség maradványainak felszámolása, az a kísérlet, hogy a kulákság megerősítésével a cári kormányzat kiszélesítse társadalmi bázisát. A korábbi agrárviszonyok futólagos áttekintése után a könyv részletesen ismerteti a sztolipini agrártörvényhozást és annak következményeit. Különösen megdöbbentő adatokat tár fel a telepítési politika területén. A cárizmus a földközösségből kicsöppent parasztokat más területeken próbálta letelepíteni, hogy ezáltal a parasztság elégedetlenségét levezesse és egyúttal a nemzetiségi területek russzifikálását is elősegítse. Ez a kísérlet azonban csődöt mondott, ahogy csődöt mondott az egész Sztolipin-fóle agrárreform is. Sztolipin szerint a reform megvalósításához húsz évi békesség kell, de éppen ezt nem sikerült elérni, és ez mutatja meg a legjobban a sztolipini politika csődjét. A könyv bemutatja a parasztmozgalmak megerősödését ebben a korszakban ; 1907 és 1913 között 6828 nagyobbarányú támadást regisztráltak a hatóságok, és ezek a támadások most már nem a földesurak, hanem a kulákok ellen irányultak. Ez a korszak az, amikor a parasztság felszabadul a liberális burzsoázia hatása alól, és a bolsevik párt felé fordul. így válik lehetővé a forradalomban majd döntő szerepet játszó munkás-paraszt szövetség kialakulása. A forradalom után a liberális burzsoázia az ideológiai fronton is hitet tett a cárizmussal való kiegyezése és a forradalmi tömegekkel való szembefordulása mellett. Ennek legpontosabb bizonyítéka az 1909-ben megjelent »Vehi« (Mérföldkövek) c. gyűjteményes munka, amely telve volt a forradalom gyűlöletével, a forradalmi tömegek megvetésével. A könyv megjelenése persze csak egyik megnyilvánulása volt az ideológiai téren is jelentkező reakciónak, amely az irodalomban ós a művészetben különféle dekadens irányzatok előretörésében jelentkezett, magával hozta a pravoszláv egyház agitációjának megélénkülését, tudományos téren pedig az idealista nézetek erőteljes hangsúlyozását. A bolsevikok könyörtelenül szembeszálltak ezzel az ideológiai áramlattal. Az idealista filozófia és tudomány elleni harcukban a haladó orosz tudomány legnevesebb képviselői — hogy csak Pavlovot, Tyimirjazevet említsük —· voltak a szövetségeseik. A könyv ugyanakkor utal arra is, hogy ezzel a rothadó, a pusztulás felé siető