Századok – 1955

Vita - Vörös Károly: A Magyarország története című egyetemi tankönyv második kötete első felének vitája 451

A MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETE CÍMŰ EGYETEMI TANKÖNYV MÁSODIK KÖTET 4fi1 ELSŐ FELÉNEK VITÁJA Sajnos a vita — általában hasonlóan a többi tankönyvvitához — éppen akkor zárult le, mikor a tulajdonképpeni vita megindulhatott volna : a vitatandó szöveg körül kialakult első állásfoglalások leszögezése és az egyszerűbben megoldható vitás kérdések tisztázása után. Sajnálatos ez azért, mert így éppen az igazán homályban maradt, egy fordulóban még nem is tisztázható kérdések eldöntése maradt el, — sajnálatos azért is, mert elmaradt az alkalom az egész tankönyv alapvető módszerbeli problémájának egy olyan tisztázására, melynek kísérletére így csupán a vita írott anyagának alapos áttanulmányozása után kerülhetett sor. Ε kísérlet alapján az a véleményünk alakult ki, hogy a tankönyv — leszámítva a nemzetiségek történetével foglalkozó részeket — döntően politikai történet, mégpedig olyan mórtékben az, mely ábrázolásmódját nem mindig a legkedvezőbb módon befolyásolja. Gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a vonatkozó részek írói mondanivalójukat nemcsak hogy túlságosan is a politikai történet köré építik fel. hanem sok esetben, egy vagy més kérdés ábrázolásánál feleslegesen is. a politikai történetből való dedukcióhoz folyamodnak. Ennek következtében számos — éppen idevágó — társadalmi és kulturális kérdés analízise elmarad s helyette vagy maguknak a kérdéseknek politikai vetületét, vagy pedig ebből visszavetített s így többszörös törésen átment képét kapjuk. A vita egyes hozzászólói e módszerből következő egyes jelenségeket olykor megemlítettek ugyan — közös alapjuk felfedezése azonban a vita egyetlen fordulójában nem igen volt lehetséges. Különösen élesen megfigyelhető e módszer alkalmazása az 1790—1848 közti évek történetét tárgyaló fejezeteknél, ahol a hozzászólók által méltán bírált elvi hiányosságok csaknem minden vonatkozásban erre a módszerre vezethetők vissza. Lényegében erre hívja fel a figyelmet Ember Győző, mikor bírálja, hogy a gazdasági alap ábrázolása helyett sokszor a tankönyv azt mutat ja be, hogy e kérdésekről egyének vagy csoportok mit írtak, ill. mondtak ; —s ugyanarra mutat rá Hanák Péter is a kultúrtörténet ábrázolásának a politikai történetet alátámasztani igyekvő módszerét bírálva. Az egyik esetben tiszta dedukcióval — a másik esetben dedukció és indukció sajátos keverékével — mindkét esetben a kellő analízis hiányával állunk szemben. Az eredmény az egyik helyen a gazdasági alap hiányos ábrázolása, a másik esetben a kulturális összkép hiánya. Mindennél világosabban mutatkozik meg azonban e deduktiv módszer alkalmazása az egyes társadalmi osztályok és rétegek magatartásának értékelésénél, ahol szerzők túlságosan is sok vonatkozásban használják fel az országgyűlési küzdelmek nyújtotta képet. Ennek következtében sikkad el a 90-es évek nemessége gazdasági és társadalmi helyzetének, s adott politikai magatartása ebből kinövő alapjainak ismertetése, s így nyomul túlzottan előtérbe a jakobinus mozgalomban az egyes vonalait politikailag reprezentáló Martinovics, ill. Hajnóczy személye. így marad tisztázatlan a reformnemesség jellegének kérdése : hiszen az országgyűlés az »una eademque nobilitas« elvét megtestesíteni látszó együttesében eltűnik a különbség az alsó tábla nagybirtokos és középbirtokos követei között. Ezért vált a tankönyvben s a vitában 1831 jelentősége olyan döntővé, hiszen mind a tankönyvben, mind a köznemesség melegebb ábrázolását joggal igénylő hozzászólásokban hiányzik az a gazdasági-társadalmi analízis, mely megmutathatná a reformnemesség fejlődésének belső okait. S azért válik sematikussá a nép ábrázolása is : hiányzik az az analízis, mely megmutatná a paraszti társadalom belső, szintén a polgárosodás felé igyekvő fejlődését. A szerzők által vizsgált politikai fórumokon ennek persze semmiféle politikai kifejeződése nincsen : az országgyűlés urai számára csupán a nép nyílt felkelésben megmutatkozó arca mutatja a parasztság türelmetlenségét. Ennek bemutatása a nemesség politikájának ábrázolásánál helyes, a parasztság belső fejlődésének vonala azonban, mely néíkül a reformnemesség fejlődése önmagában soha nem juthatna el a polgári forradalom megvalósításáig, s melynek minél alaposabb ábrázolása nélkül a forradalom szükségszerűsége meg sem érthető, homályban marad az országgyűlések naplóiban — ami ott érthető —, de nem derül ki a tankönyvben sem. Az 1790—1848 közti történet ábrázolásának ez a hibája kihat még az 1848—49-i események leírására is — kisebb mértékben a fejezet megírójának hibájából. Forradalom, majd egy, a rtemzet minden erejét igénybevevő szabadságharc hónapjai ezek : ábrázolásuknál természetesen nyomul előtérbe (a helyi kutatások Spira által is említett hiánya folytán sajnos még mindig túlságosan az országgyűlésre és az azt környező sajtóra támaszkodva megírt) politikai történet, majd később a hadtörténet. De itt is van egy probléma, mely — mint Spira hangsúlyozta — számára homályos maradt mindvégig : a nemesség jobbra tolódásának oka. Spira helyesen látja, hogy 1848—49-ben egv nagy, pusztán a szabadságharc belső politikai történetéből deduktive már nem