Századok – 1955

Vita - Vörös Károly: A Magyarország története című egyetemi tankönyv második kötete első felének vitája 451

468 VÖIIÖS KÁROLY reformkorból, hogy ott azután elsősorban már csak fékezőként szerepeljen. S végül az egész szerkezetben zavart okozunk : gazdasági és kulturális részek bonyolult szövevényét. —- Ε periodizációs jellegű problémával kapcsolatban különben Mód Aladár a nemzeti történelem periodizációjának kérdését is felveti. Nincs meggyőződve, hogy ebben helyes az egyetemes történeti periodizációt követni, mely a magyar nemzeti sajátosságokat éppen elmossa, nagyobb jelentőséghez juttatva 1790-et 1848/49-nél, 19l8/19-et 1945-nél. Az egyes népek nemzeti történetének megírásánál az általános fejlődós sajátos nemzeti megjelenését a periodizációban is kifejezésre kell juttatni. Maga részéről a magyar történet 1526— 1848/49— 1945 periodizációját találná megfelelőnek : olyan kérdés ez, mely a tankönyvek szerkesztőbizottságában újból megvitatandó. A reformnemesség értékelését illetőleg lényegében Bartával és Kováccsal ért egyet, az ábrázolás pozitívabbá tételére pedig a Hanák javasolta megoldást ajánlja. Széchenyi viszonylatában is inkább a pozitívumokra kellene fektetni a súlyt. Hanákkal a Széchenyi elképzelte agrárkapitalizmus tartalmát illetőleg egyetért, utal azonban arra, hogy 1848 nélkül még ez a fajta elképzelés sem valósulhatott volna meg, s Széchenyi útja valóban csak primitív agrárkapitalizmus maradt volna. Ahhoz, hogy 1867-ben a Hanák által vázolt elképzelés valóra válhasson, 1848 kellett, mely a szabadságharc bukása ellenére is szélesebb utat nyitott a magyar kapitalista fejlődésnek. Ebben az értelemben tehát helytálló Révai megállapítása. A parasztság politikai magatartásának értékelését illetőleg úgy véli, hogy Vörös, Szántó és Szabad megállapításai teljes mértékben helytállóak. A parasztság rajza a tankönyvben hiányos, a középrétegek szerepe elhanyagolt, a parasztság kizsákmányolásának ábrázolása nem elég reális, csak formális s nem fogalkozik eléggé a parasztság községi közigazgatási, önkormányzati, politikai jogaiért való harcával. (Ez még a különben jól sikerült 48-as részben is érezhető.) így valóban nem lehet érezni a belső válságot, a növekvő feszültséget, mely az 1848-as forradalomnak legdöntőbb erőforrása lesz. Igaza van Hanáknak akkor, amikor a parasztság harcának nemzeti jelentőségéről beszél : az antifeudális harc a XVI. századtól egészen 1848-ig a nemzeti haladás objektíve legmélyebb és legnagyobb hajtóereje. A kultúrtörténet kérdéseit illetőleg Mód Aladár egyetért a kulturális összképet hiányoló hozzászólókkal, bár elismeri az összkép megrajzolásával járó nehézségeket. A kultúráról, mint a nemzet negyedik ismérvének kialakítójáról azonban beszélni kellene. A reformkor költőitől viszont valóban túlzás a néppel való azonosulást követelni : ehelyett azt kellene hangsúlyozni, hogy saját osztályukhoz, az előzményekhez mérten mit adtak. Révai József, mikor Kölcseynél bírálja, hogy a néphez felülről és kívülről közeledett, a főhangsúlyt mégis a pozitív vonásokra helyezi, míg Méreinél sok szempontból tényleg a negatívum kerül előtérbe. összefoglalva a tankönyvről a vita során elhangzott ^bírálatokat, Mód Aladár megállapította, hogy a szöveg nem kelti elég egységes koncepció benyomását ; az egyes pontokon megfigyelhető aránytalanság, a helyenként túlméretezett dokumentáció az anyag bizonyos iránytalan és ösztönös feldolgozását mutatja. Sok lényeges elvi kérdés megfelelő elemzésének elsikkadása, a legfontosabb kérdésekkel kapcsolatos elvi bizonytalanságok, ill. hibák az elvi kérdések előzetes megvitatásának hiányát teszik erősen érezhetővé. A tankönyvszerűség s ezzel kapcsolatban a terjedelem kérdéseit tekintve, véleménye szerint az előírt terjedelem túllépése nem a szerzők hibája, hanem szükségszerű következménye annak a körülménynek, hogy végeredményben előzőleg a tankönyv alapjául szolgáló tudományos szintézist is meg kellett írni. A tudományos feldolgozás mindenesetre kész, s alapjában alkalmas anyag a végső tankönyvszöveg a jelenlegi terjedelemhez képest kb. 30—40%-kal rövidítendő elkészítéséhez. Az egyes szerzők munkáját értékelve úgy látja, hogy legtöbb problémát Varga Zoltán része hagyta nyitva: igaz, itt volt a legnehezebb a helyzet: nem voltak megfelelő marxista előtanulmányok, amellett itt voltak a legnehezebb elvi kérdések is. Itt sok segítséget kell még adni. Mérei része jobb, kidolgozottabb, legjobbnak ő is Spira részét találja. t A szerzők válaszait viszont — kivéve Arató igen pozitív és tartalmas válaszát —a hozzászólókkal s az általuk nyújtott értékes elvi segítséggel szemben Mód Aladár kissé szűkkeblűeknek találta : a bírálatokat fokozottabb mértékben kell figyelembe venni. Befejezésül a szerzők nevében is köszönetet mond a hozzászólóknak. Segítségük igen értékes volt, nagyban segítette a kötet munkáját, de úgy véli, jelentősen segítette történészeink s nemzeti történetírásunk elméleti, ideológiai színvonalának emelését, problémáinak tisztázását is.