Századok – 1955

Vita - Vörös Károly: A Magyarország története című egyetemi tankönyv második kötete első felének vitája 451

466 VÖIIÖS KÁROLY kell elemezni, a törvényszerűségeket kell megállapítani. Olyan kérdésekre kellene választ adni, mint például reformkori kultúránk egészének jellege. A mostani fejezetek elsősorban arra éleződtek ki, hogy a felépítmény mennyire segíti az alapot. (Földes Éva szerint még ez sem sikerült mindenütt, főleg nem az 1790—1831 közti periódusban, ahol a sajátos helyzetet : a felépítmény bizonyos vonatkozásban megelőzi az alap fejlődését és visszahat rá, a tankönyv nem tudja megfelelően érzékeltetni.) Nem derül azonban ki, hogy a felépítmény mennyire teremti meg a nemzet negyedik ismérvét, a közös kultúrát és az ebben gyökeredző közös lelki alkatot. Csak halvány utalás történik a kultúrának a nemzettéválásban való fontos szerepére. Ezzel kapcsolatban részint nemzeti kultúránk mélyebb népi gyökereit is be kellene mutatni, valamint azt, hogy a nemzeti kultúra hogyan hatol le a paraszti tömegekhez. Dezsényi Béla ugyancsak az összképet hiányolja, mert az irodalom- és művelődéstörténeti fejezetek nem kapcsolódnak elég szorosan az általános fejlődésmenethez. Ε hiányosság egyik okát a sajtó, s mellette a kiadási viszonyok, a nyomda, a kialakuló kapitalista könyvtermelés és terjesztés kérdésének elhanyagolásában látja. A sajtó kiemelkedő jelenségei kellő figyelemben részesülnek, de a sajtónak, mint a társadalmi élet különösen a polgári fejlődés kezdeti szakaszán egyik legfontosabb tényezőjének általános fejlődése nem kap megfelelő figyelmet. — Földes Éva szintén az összképre ós a szintézisre való törekvést hiányolja. Vörös Károly véleménye szerint a tankönyv teljesen elhanyagolja a parasztság kultúráját, arról csakis abban a vonatkozásban beszél, hogy egyes költők, írók hogyan viszonyulnak hozzá, hogyan gyűjti e népi kultúra alkotásait az Akadémia vagy más vállalkozás. Holott itt központi probléma az átalakuló kor gazdasági és társadalmi fejlődésének a népi kultúrára való hatása, a hatás bemutatása lenne. Ehhez persze néprajzi vonatkozású anyag bőséges használata lenne szükséges, ami a tankönyvből hiányzik. H iányzik a népi anyagi kultúrának (pl. népi építészet, lakáskultúra) bemutatása is. Általában a nép kultúrájának bemutatását hiányolja Földes Éva is. Kovács Endre szerint a tankönyv irodalomszociológiai elveinek egy része : — a nemesi származású költők pesszimista hangulatait közvetlen okozóként a gazdasági dekonjunktúrával kötni össze — a marxi esztétika vulgarizációját jelenti. Az irodalmi haladás kérdéseinek vizsgálatánál általában is indokolatlannak tartja a magyar nemesség költőivel szemben »a néppel való azonosulás«, »a nép hangján való megszólalás« magas igényét. A népiesség — véleménye szerint — akkori előkészítő korszakában az írónak az általános emberi haladáshoz való kapcsolódását kell mértékül venni. Ennek hiányában kapunk azután elsősorban Vörösmarty és Kölcsey, valamint általában a 20;as évek irodalmi életének megítélésénél némileg tartózkodó és hűvös képet. — Földes Éva is hangsúlyozza, hogy e fejezeteknél a kudarcok, negatívumok és korlátok túlságos hangsúlyozása, alkalmas haladó hagyományaink helytelen értékelésére. M. Császár Edit a színészettörténeti vonatkozások — bár lényegében esztétizáló, de jelenlegi ismereteinket mégis jól összefoglaló — feldolgozását emeli ki. A szerzők egyetértettek a népi kultúra ábrázolását számonkérő hozzászólásokkal, Varga Zoltán rámutatott azonban arra, hogy mind a történet-, mind a néprajztudomány elenlegi állása mellett az e kérdésekkel kapcsolatos mondanivalók egyik vagy másik alkorszakhoz való rögzítése igen nehéz feladat. Ami a korlátok erős túlhangsúlyozását illeti, a bírálók nem vették figyelembe azt, hogy e korlátok kezdeti hangsúlyozása pl. Berzsenyi esetében nem zárja ki később Berzsenyi működésének a korlátokhoz képest még pozitívabban ható értékelését. — Mérei Kováccsal vitatkozik : az egyes költők ábrázolását ő irodalomtörténészekkel beszélte meg, akik egyetértettek felfogásával. A 20-as évek költőinek az általános emberi haladáshoz való viszonyítása nem lenne helyes mérték : ez minden kor költőire áll. A 20-as évek költőinél azonban a nemesi múlt romantikus szemléletén való túljutásuk mértékét a nép felé forduláson lehet lemérni. Különben is az általános haladás tartalom nélküli hangoztatása akaratlanul is elvezethet a l'art pour l'art szemlélethez. 6. A hozzászólók közül számosan a kötetet tankönyvszerűség szempontjából is megbírálták. A többség véleménye szerint a szöveg terjedelménél fogva ebben a formájában megtanulhatatlan. Ezért erős rövidítéseket ajánlottak, főleg a nemzetiségek történetével és az 1848—49-cel foglalkozó fejezetekesetében, — utóbbinál kifogásolták az egykorú idézetek nagy számát és terjedelmét is. Egyes hozzászólók véleménye szerint azonban a vitára bocsátott szöveget nem tankönyvként, hanem kézikönyvként kell tekinteni, melynek megfelelő felhasználása a hallgató feladata kell legyen. Mindenesetre általános volt a vélemény, hogy a szöveg jelen formája kisebb kiegészítésekkel s a bírálatok figyelembevételével alkalmas arra, hogy megfelelően lerövidítve tankönyvül szolgáljon.