Századok – 1955
Vita - Vörös Károly: A Magyarország története című egyetemi tankönyv második kötete első felének vitája 451
A MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETE CÍMŰ EGYETEMI TANKÖNYV MÁSODIK KÖTET 4fi1 ELSŐ FELÉNEK VITÁJA ban. Hogy a diktatúráját célzó államcsínyt nem hajthatta végre, abban legnagyobb része a hadsereg jó szellemének volt. Spira válaszában maga is hangsúlyozza, hogy a Görgey-kérdés nem tekinthető lezártnak, s monografikus alapos feldolgozást igényel. Az általa adott ábrázolást helyeslő bírálatok éppen arra mutatnak rá, hogy végleges megoldás csak a marxizmus—leninizmus módszerével adható. Kosáryval szemben azt hangsúlyozza, hogy Görgey, ha nem is kerülte tudatosan az ellenség megsemmisítését, de nem is kereste az alkalmat erre. Békepárti politikai meggyőződése folytán csupán az ellenség békére szorítására törekedve, beérte a taktikai jellegű győzelmekkel. Görgey igen tehetséges hadvezér lett volna pl. a napóleoni háborúkban, de forradalmi háború vezetésére nem volt alkalmas, nem lévén forradalmár. Ez a megállapítás különben a szabadságharc hadserege egész tisztikarára vonatkozik. A Görgey-kérdéssel kapcsolatos résztletproblémák közül kiemelendő Spirának az a megjegyzése, mely Borússal egyetértve, a Görgey-féle államcsíny akadályai között a hadsereg jó szellemét említi meg. Végezetül egyetért Hanák azon kívánságaival, hogy a szöveg befejezéseként elemezze : mit jelentett 1848—49 a magyar nemzettéválás szempontjából. Véleménye szerint azonban ez rendkívül nehéz feladat lesz. 4. A nemzetiségek történetéről írott fejezetnél a vita főleg a nemzetiségi mozgalmak gazdasági és társadalmi alapjairól s a magyar uralkodó osztályhoz való viszonyuk értékeléséről folyt. a) I. Tóth Zoltán a nemzetiségek történetének közös jellemző vonásait elemezve kifejti, hogy a nyugati népek klasszikus nemzettéválási folyamata mellett imeretes az idegen elnyomás alatt álló népek fejlődése is, ahol a gyengén fejlődött burzsoázia egyes funkcióit az árutermelő középnemeseég vállalta. Az ilyen népek által is elnyomott és így kettős elnyomásban élő népek kapitalista fejlődésére döntően jellemző a feudális földtulajdonnal rendelkező vezetőréteg hiánya, minek folytán az elnyomott nép jobbágynép lesz. Ezért is tagadja meg a magyar uralkodó osztály e népektől — a horvátot kivéve — a történeti nemzet jellegét. A gazdasági alap kapitalista fejlődése így a nemzetiségeknél súlyosan hátramarad, lévén közös az ő fejlődésüket tudatosan akadályozni igyekvő uralkodó nemzetével. (A gazdasági alap e közössége miatt igényli Sándor Vilmos és Ember Győző a külön nemzetiségi gazdaságtörténet felszámolását és a közös magyarországiba való beolvasztását.) Makkai László a nemzetiségi mozgalmak társadalmi bázisával foglalkozik. Kifogásolja, hogy a tankönyvben a burzsoá nacionalizmus nincs eléggé megkülönböztetve a nemzettéválás minden megelőző fejlődési szakaszától. A könyv tehát a nacionalista jellegű megnyilatkozásokat a nemzetiségeknél sok olyan esetben is hajlandó valódi burzsoá jelenségként elkönyvelni, mikor mögöttük még nem is igazi burzsoázia, csak értelmiségi vagy kereskedő-polgári réteg áll. A burzsoá nacionalizmus ettől a megelőző — Makkai szerint feudális nacionalizmusnak nevezhető — foktól való egyértelmű megkülönböztetésének alapjaként Makkai a burzsoá nacionalizmus antifeudális élét emeli ki, melynek nagyon széles skálája lehetséges, előfeltétele azonban burzsoá érdekű társadalmi erők megjelenése. A burzsoá nemzettéválást viszont az adott magyarországi és kelet-európai viszonyok között csak olyan uralkodó osztály vezetheti, amelynek feudális pozíciója kezdettől fogva elég erős ahhoz, hogy a harcot egyáltalán megvívhassa, de egyúttal varinak is olyan érdekei, melyek e harc megvívását számára indokolttá teszik. Ilyen osztály pedig Magyarországon csakis a magyar középnemesség és a hozzá csatlakozó polgári rétegek lévén, Makkai határozott véleménye szerint 1848-ig Magyarországon a magyar az egyetlen burzsoá nemzet, s azonos társadalmi pozíciója miatt legfeljebb a horvát számítható ide. A nemzetiségeknél a burzsoá nacionalizmust a tankönyv szerint képviselő kereskedő-polgárság nem szükségszerűen kell, hogy burzsoáziává fejlődjék, s a nemzetiségi értelmiség polgári szerepe is vitatható. Utóbbi kialakulásában szerinte a jozefinizmusnak volt nagy szerepe, mely a nemesek kizárólagos hivatalképességének eltörlésével, éppen a nemzetiségeknél, jelentős értelmiség kialakulását tette lehetővé. De míg a magyar értelmiség 1790 után a középnemesség felé talál utat, addig ez a nemzetiségeknél a kereskedő-polgárság, ill.—kisebb részben ós nehezen — a nép felé orientálódik. Jelentős szerepük miatt megemlítendők viszont a nemzetiségek feudális nacionalizmussal rendelkező tényezői is (pl. az egyháziak) ; az ő esetükben vizsgálandó lenne : hogyan telnek meg követeléseik végül is burzsoá tartalommal. Ε társadalmi kategóriák ilyen alapos elemzését Makkai azért találja lényegesnek, mert e nélkül általában burzsoáként való hangsúlyozásuk — összevetve a magyar történeti részek íróinak a magyar nemesség feudális voltát erősen hangsúlyozó beállításával -— a nemzetiségeknek a magyarnál sokkal erősebb polgári jelleget ad. Holott — mint arra a tankönyv helyesen rá is mutat — nemcsak, hogy nemzetiségi piac nincs,
