Századok – 1955

Vita - Vörös Károly: A Magyarország története című egyetemi tankönyv második kötete első felének vitája 451

462 VÖIIÖS KÁROLY Spira György válaszában a nemesség értékelését tekintve elsősorban ITngerrel polemizált, példákkal kifejtve, hogy a 48-as törvények az uralkodó osztály korlátaiból fakadó egyes hiányosságaival szemben már egykorúlag is megvannak a tömegerők, melyek ezekkel képesek szembeszállni — a tankönyv ezeket a hiányosságokat tehát nem elméleti alapon bírálja. A Batthyány-kormány helytelen paraszt- és nemzetiségi politikáját a radikálisok egyetértésére hivatkozó, mentegető megjegyzésekkel szemben Spira rámutat, hogy a tankönyv a radikálisokat is bírálja akkor, amikor ezzel egyetértenek — viszont ettől függetlenül is másként kell értékelni a parasztmozgalmak elfojtását természetesnek találó földesurakat, mint Petőfit és Vasvárit, akik az osztály -erőviszonyok kedvezőtlen alakulása folytán hagytak fel a paraszti sérelmek orvoslásának követelésével. Szabad György Deák úrbéri javaslatát pozitívan hangsúlyozó felszólalásával szemben Spira arra hivatkozik, hogy kisebb, kétségtelen pozitívumain kívül a javaslat egészében mégis csak nagyon mérsékelt előrelépést jelentett, hiszen — ami a legfőbb — általában magukkal a parasztokkal kívánta magváltatni a megszüntetendő feudális szolgáltatásokat, s ezen nem változtat az sem, hogy a szőlődézsma eltörlésén kívül a képviselőház még e mérsékelt javaslatot sem fogadta el. A forradalom nemzetközi összefüggéseinek ábrázolását hiányoló felszólalókkal (Barta, Hanák) egyetért. Lukács Lajosnak azt az állítását viszont, hogy 1849 áprilisában még korai a nemesség középbirtokos zömének jobbrafordulásáról beszélni, nem tartja figyelembe vehetőnek. PU b) A nép szerepének ábrázolását illetőleg Balogh György Heves megyei példák alapján felhívja a figyelmet arra, hogy a tavaszi hadjárat sikere nem csupán a honvédek és azok demokratikus érzelmű vezetőinek magatartásából származott, hanem a sikerhez igen nagy mértékben hozzájárult a nép áldozatvállalása, továbbá a sikeres és sikertelenebb szakaszokban a nemesi vármegye magatartása is. A tavaszi hadjárat sikeréhez az osztrák sereg nyugodt felvonulását akadályozó népfelkelés, a szabadcsapatok harca s a nép erején felüli munkaszolgáltatása is hozzájárult. Helyes lenne annak megmutatása, hogy a tavaszi hadjárat eredményei milyen hatással voltak a nép hangulatára, vizsgálni kellene azt is, hogy az ellenség megjelenése mennyiben befolyásolja a parasztság katonáskodási kedvét : tapasztalatai azt mutatják, hogy nagyban emeli. Végül nem lenne Célszerűtlen annak vizsgálata sem, hogy a sikeres harcok után parasztmozgalmak elsősorban azokban a helységekben jelentkeznek, ahol az ellenség megszállása alatt is sikeres népmozgalom volt. Ez magyarázza azt, miért nem meri felfegyverezni a nemesség a paraszti tömegeket, félve azok földigényeitől, melyeknek jogosságát a sikeres harc a tömagekben csak erősítené. Spira egyetért Baloghgal a nép s a hátország jó szelleme szerepének hangsúlyozását illetőleg, de úgy véli, hogy emellett a döntő tényező mégis csak a hadsereg harci szollom? volt — s itt Leninre hivatkozik, ki szerint a győzelmet minden háborúban végeredményben azoknak a tömegeknek harci szelleme határozza meg, akik a csatatéren vérüket ontják. c) Görgey személyiségének ábrázolásával kapcsolatban ugyancsak felmerültek bizonyos vitás kérdések. Barta István véleménye szerint a tankönyv jelentős lépést tett abba az irányba, hogy a Görgeyben szinte kiabálóan árulót ábrázoló, lényegében ugyan helyes, de formájában sablonossá váló bemutatásmódot élettelibbé, mélyebbé tegye. A probléma bonyolult voltára vall, hogy még azután is maradtak nyitott kérdései. A tankönyv mindenesetre rámutat a Görgeyt belpolitikailag és a hadseregben egyaránt támogató erők nagyságára, s ezzel megmutatja, hogy itt lényegesen többről van szó, minit Kossuth vele szemben tanúsított állítólagos tehetetlenségéről. Kosáry Domokos szerint a szabadságharc katonai történetének a társadalmi, politikai erők működését is figyelembe vevő, részletes feldolgozása sok segítséget nyújt majd a vitás kérdések eldöntéséhez ; egy adott problémakörben példa erre Varga János alapos monográfiája a 48 őszi guerillaharcokról. A tankönyvnek érdeme, hogy a kérdést a Görgey szerepét elítélő régi irodalomnál sokkal magasabb színvonalon és lényegesebb összefüggésben igyekszik tárgyalni. Talán meggyőzőbb lett volna, nem ennyire kiélezett egyéni vonásokkal egyszerre tehetségtelennek és ördögien ravasznak ábrázolnia Görgeyt. Űgy véli, hogy Görgey — mint ahogy arra Engels is rámutat — kétségtelen katonai tehetség volt, bár a kezdő tapasztalatlanságával. Borús József (némileg hiányolva Kosáry hozzászólásában az önkritikát) az ellenforradalmi hadtörténetírés Görgey kultuszával szemben a beosztottak : Bayer, Aulich stb. jelentőségére mutat rá. A tavaszi hadjáratban Görgey — tapasztalata szerint — jóformán csak menetintézkedéseket ad ki s ezen túlmenőleg sok része nincs a dolgok-