Századok – 1955
Vita - Vörös Károly: A Magyarország története című egyetemi tankönyv második kötete első felének vitája 451
456 VÖIIÖS KÁROLY körű anyagelemzÓ3sel tovább kell fejleszteni, és óvakodni egyes politikai kategóriák, mint a monarchikus demokratizmus és a nemesi reformizmus merev, sematikus alkalmazásától. Kosáry ennek illusztrálására példákat hozott. Különösen Hajnóczy József politikai fejlődésével foglalkozott. Ő és a többi haladó szellemű magyar nem azért vállalt szerepet ΙΓ. József rendszerében, mintha rokonszenvezett volna a császár be -olvasztó, germanizáló törekvéseivel, hanem azért, mert ez a jozefinista rendszer a korábbihoz képest mégis bizonyos cselekvési, mozgási lehetőséget adott nekik, és 1789 előtt nem is láttak más ilyen lehetőségen! Bár útjuk egyideig párhuzamosan haladt, mégis mások a magyar jozefinisták és a monarchikus demokratizmus hívei. Az utóbbiak az udvartól várták a reformot, a segítő kezet a feudalizmus ellen 1789, illetve 1790 után is, amikor a történelmi helyzet már megváltozott: Franciaországban győzött a polgári forradalom, idehaza pedig kibontakozott egy nemesi nemzeti mozgalom, mely súlyos feudális vonásoktól terhelten, de mégis az idegen elnyomás ellen irányult. A monarchikus demokratizmus hívei a bécsi udvar oldalára álltak a feudális önkény, ezen át a nemesi mozgalom, de egyúttal — végső fokon — a számukra többé-kevésbé közömbös nemzeti függetlenség ügye ellenében! Holott a haladás szempontjából támogatni kellett a nemesi mozgalom nemzeti oldalát s igyekézni e mozgalmat lendületében túllökni a feudális korlátokon. Hajnóczy erre törekedett, s irataival —-mintutóbb, fejlettebb viszonyok közt Kossuth — igyekezett a nemességet beleédesgetni, beleérvelni, majd belefenyegetni a reform útján az átalakulásba. Ez volt a helyes függetlenül attól, hogy ki mennyiben bízott a nemesség reformszándékában, s hogy a polgári átalakulás mennyiben volt akkor egyáltalán reálisan megvalósítható. A tankönyv minderről nem beszél. Látja azt, hogy Hajnóczyék a reakció előretörésekor balra tolódtak, radikalizálódtak, de nem látja azt, hogy a jakobinus mozgalom taktikájának kezdetei, gyökerei 1790-re nyúlnak vissza. A jakobinus mozgalom kettős szervezetében, a reform és a forradalom kettős programjában világosan fel lehet ismerni folytatását, új, minőségileg fejlettebb változatát Hajnóczy korábbi, 1790-es igyekezetének a nemesi-nemzeti mozgalom lendületben tartására ós továbblökésére. A tankönyv ahelyett, hogy belső, társadalmi fejlődésünk produktumaként jellemezné a magyar jakobinus mozgalmat, azt szinte egyetlen ember : Martinovics filozófiai nézeteinek fejlődéséből vezeti le ! Ami egyebektől eltekintve már . azért is helytejen, mert kétségtelen, hogy Martinovics eredetileg az ellenkező úton, a nemesi-nemzeti mozgalom ellenében, az udvar szolgálatában indult el, és csak 1793 tavaszán, Hajnóczy -val való találkozása után váltott át arra az útra, melyen Hajnóczyék haladtak, amint ez a Nyílt Levél szövegének ós körülményeinek elemzéséből szinte filológiailag megállapítható. Hiba volna lekicsinyelni Martinovics hatásának jelentőségét a kibontakozó mozgalom szerveződésére. De nem kisebb hiba megtartani azon egyenlőségi jelet Martinovics és a jakobinus mozgalom között, melyet Fraknói azért áhított fel, hogy Martinovicson át a haladó politikai törekvéseket kompromittálja. Martinovics személyét a mozgalom tárgyalásában az eddigiekhez képest némileg háttérbe szorítandónak látja. Benda Kálmán hozzászólásában a fentieken túlmenően és beható részletességgel foglalkozott Martinovics személyével ós szerepével. Kimutatta, hogy Martinovics csak 1793-tól bírt a magyarországi viszonyokat illetően közelebbi, komoly ismeretekkel. De emellett azon tényből kiindulva, hogy Fraknói Martinovicsnak udvari kapcsolatokkal és besúgói múlttal terhelt személyét éppen az egész mozgalom lejáratása végett állította munkái központjába — most a Martinovicsra erkölcsi és politikai szempontból egyaránt terhelő adatok bő felsorolásával azt javasolta, hogy Martinovicsot kevésbé állítsák a mozgalom történetének előterébe. Mindezzel kapcsolatban a vita a mozgalom hazai gyökereinek kérdésén túl már Martinovics személyének megítélésére is kiterjedt. Barabás Tibor a fentiekből elfogadva a mozgalom erős hazai gyökereinek meglétét s azok erősebb hangsúlyozásának feltétlen szükségességét, Kosáryval ós Bendával szemben Martinovics különös jelentőségét a mozgalomban abban látja, hogy szoros kapcsolatban lévén az egyidejűleg leleplezett bécsi jakobinus mozgalommal, munkájának — ha hazai gyökerei talán kevésbé is — de jakobinus gyökerei vannak. Mind a tankönyvben, mind a hozzászólásokban hiányolja a mozgalom francia forradalmi hátterének hangsúlyozását : a reakció nem a mozgalomra, hanem a francia forradalomra lesz válasz. — Kató István ugyancsak hangsúlyozza Martinovicsnak a mozgalomban vitt szerepót, bírálva egyúttal az ennek lekicsinylésére is irányuló igaztalan törekvéseket. Természetesen helytelen a mozgalmat Martinovics művének tekinteni — mint a tankönyv teszi. A kátét azonban mégiscsak Martinovics fogalmazta meg, hozzátéve mindazt, ami szélesebb és következetesebb materialista filozófiai megalapozottságából következett. Persze nem mérhető egy plebejus forradalmár mórtékével, de nem is rendőr-