Századok – 1955
Tanulmányok - Hanák Péter: A dualizmus válságának elmélyülése a XX. század első éveiben 359
A DUALIZMUS VÁLSÁGA-VA IC ELMÉLYÜLÉSE A XX. SZÁZAD ELSŐ ÉVEIBEN 389 lenül csak »a sorsközösség alapján jellemközösségben összekapcsolt emberek összessége«-ként jellemezte.1 Ilyen elméleti és politikai megfontolások alapján az osztrák szociáldemokrata pártnak az 1899-es brünni kongresszuson elfogadott nemzeti programja az ún. »kulturális nemzeti autonómia« mellett foglalt állást. Ez azt jelentette, hogy az Ausztriában élő nemzetek területtől függetlenül — tehát a birodalom bármely részén élő csehek, lengyelek, németek — »nemzetekké szerveződnének« és az egyenjogúság alapján autonómiát nyernének — kulturális nemzeti ügyeik intézésére. Magát Ausztriát pedig a területtől függetlenül megalakuló autonóm nemzetek szövetségévé kell átalakítani.2 Tehát nemzeti egyenjogúság és »kulturális autonómia« — mégpedig apróbb-cseprőbb reformok útján, lassacskán megvalósítandó autonómia — az elszakadás jogát is magában foglaló nemzeti önrendelkezés helyett: ez volt az osztrák szociáldemokrácia nemzeti programja, amely, Sztálin szavaival, »nem egyéb, mint a nacionalizmus finomított válfaja«.3 Nyilvánváló, hogy a területtől független nemzetek »szervezeté«-nek utópiájából csak a burzsoázia és a proletariátus »nemzeti egysége«, a burzsoá nacionalizmus befolyásának szabad érvényesülése következhetett. Valóban, az utópia sohasem valósult meg, a burzsoá nacionalizmus befolyása azonban megnőtt az ausztriai szociáldemokrata mozgalomban. Ez mutatkozott meg többek között abban is, hogy a párt és a szakszervezetek »nemzetiségek szerint felépített« pártokra és szakszervezetekre forgácsolódtak szét, a különböző nemzetiségű munkások között bizalmatlanság és elkülönülési törekvések terjedtek el, sőt azok nem egyszer egymással szembefordulva »saját« burzsoáziájukat támogatták. »Az egységes osztálymozgalom ilyenformán különálló nemzeti patakocskákra« szakadt.4 A marxizmus klasszikusai szívós következetességgel hangsúlyozták, hogy az elnyomó nemzet proletariátusának kötelessége mindenféle nacionalizmus, elsősorban saját uralkodó osztályának nacionalizmusa ellen harcolni. »Nem lehet szabad az a nép, amely más népet elnyom« — hirdette Marx. »A proletárpolitika feladatai elől való kitérést és a munkásoknak a burzsoá politika alá rendelését jelentené, ha a szociáldemokraták tagadni kezdenék az önrendelkezési jogot, vagyis az elnyomott nemzetek különválásának jogát« — írta Lenin.5 Ugyanakkor azt is leszögezte, hogy éppen a nacionalizmus elleni sikeres harc érdekében »síkra kell szállni a proletár harcnak és a proletár szervezeteknek az egységéért.«6 Az osztrák szociáldemokrata párt megtagadta az elnyomó nemzet munkáspártjának ezt a kötelességét, nem • adta ki a nemzeti önrendelkezés jogának jelszavát, ellenkezőleg, a Monarchia integritását, a nemzeti elnyomás rendszerének fenntartását védelmező szociálimperialista párttá vált. Ezért bontotta meg a Monarchiában élő nemzetek munkásosztályainak harci egységét is. Mindezzel gátolta a Monarchia széttörésére hivatott polgári-demokratikus forradalom érlelődését, akadályozta, hogy a proletariátus e forradalom vezetője legyen. A pusztulásra ítélt Osztrák-Magyar Monarchia helyén a történelem az átalakulás két perspektíváját tárta fel : a Monarchia felbomlása után 1 Uo. 324. 1. 2 Vö. Sztálin, id. m. 347. 1. 3 Uo. 356. 1. 4 Sztálin, id. m. 358. 1. 5 Lenin, Vál. Műv. I. k. Bpest, 1954. 843. 1. 6 Uo. 872. 1.
