Századok – 1955
Tanulmányok - Hanák Péter: A dualizmus válságának elmélyülése a XX. század első éveiben 359
A DUALIZMUS VÁLSÁGA-VA IC ELMÉLYÜLÉSE A XX. SZÁZAD ELSŐ ÉVEIBEN 383 alakítását. Az új mozgalom vezetése és pártlapjának, a Szabad &ó-nak a szerkesztése csakhamar egy politikai kalandor újságíró, Mezőfi Vilmos kezébe került. Mezöfi kezdetben hazug demagógiával, a földosztás és függetlenség jelszavával igyekezett befurakodni a forradalmi szellemű szegényparasztság bizalmába, hogy aztán — a magyar uralkodó osztályok szolgálatában — az egész mozgalmat szembefordítsa a szocialista munkásmozgalommal és békés útra terelje. Mezőfiék, akik eleinte a 90-es évek forradalmi hagyományainak örököseiként léptek fel, ki tudták használni a Várkonyi-mozgalom szétesését és az SzDP nemtörődömségét, s az alföldi, tiszántúli, délvidéki megyékben jelentős földmunkás- és paraszttömegeket hódítottak meg. A Mezőfi-féle diverzió valódi célja, amint ez későbbi programjából és főleg gyakorlati tevékenységéből kiderült, az volt, hogy vérszegény reformizmus és nacionalista eszmék terjesztésével az osztálybéke útját egyengesse, a dualista állam és kormányzat iránti illúziókat erősítse. A századforduló körüli visszaesés azonban időleges volt. Az imperializmus kialakulásával a parasztság felbomlása gyorsuló ütemben haladt előre, a dolgozó paraszti tömegek helyzete még nyomasztóbbá vált. Az imperializmus korában a parasztság fő elnyomorítója, a nagybirtok még erősebben támadta a dolgozó parasztság, elsősorban a szegényparasztság létfeltételeit ; emellett az elnyomorodás új tényezőjeként lépett fel a finánctőkés monopóliumok árdrágító tevékenysége, az ipari monopolárak kialakulása, a finánctőke egyre szélesebb behatolása a mezőgazdaságba s ennek következtében a paraszti terhek növekedése. A századfordulót követő évtizedben a parasztgazdaságok minden kbrábbinál nagyobb mértékben adósodtak el. Egy részleges, az ország 48 megyéjére kiterjedt adatgyűjtés szerint a 900-as évek elején a parasztgazdaságok 28%-a teljesen, 61%-a egyharmada-fele értékéig el volt adósodva, és csak 10%-át nem terhelte adósság. Jelentősen csökkent ebben az időszakban a dolgozó parasztság birtokállománya is. Az 1895-ös mezőgazdasági statisztika és az 1911-es állatállománystatisztika erősen különböző felvételi módszereinek a lehetőségekhez mért korrigálása alapján megállapíthatjuk, hogy a jelzett időszakban a szegényparaszti gazdaságok száma és az egy gazdaságra eső földterület mintegy 7%-kal, az egy holdon aluli törpebirtokosok száma több mint 40%-kai — közel 160 ezerrel — csökkent. A középparaszti gazdaságok száma ugyan megnőtt, de földterületük nem, így az egy gazdaságra eső föld 4—5%-kal kevesbedett ; ebből a kategóriából mintegy 35 ezer gazdaság süllyedt le. Különösen gyorsan haladt előre a parasztság alsó rétegeinek elproletarizálódása. 1900 és 1910 között az agrárproletariátus száma 600 ezerrel nőtt meg, elérte az 1 millió 800 ezer főt. Az agrárproletariátus reálbére ebben az évtizedben, főleg 1905 előtt, erősen visszaesett, egyik fő megélhetési forrásuk, az aratórész szinte évről évre csökkent ; ennek leszorításában az elterjedő tőkés bérletek jártak az élen. Különösen súlyosan befolyásolták mindezek a tényezők a dolgozó parasztság helyzetét a századeleji gazdasági válság idején. A gazdasági válság, tetézve az 1898-as ún. »rabszolgatörvénnyel« szigorított elnyomással, nagy földmunkás- és paraszttömegeket sodort a pusztulás felé, kényszerített a kivándorlásra. Ilyen körülmények között az ipari proletariátus fellendülő mozgalma könnyen mozgásba hozta az ország dolgozó parasztságát, amely a.z 1898 és 1902 közötti kisebb, helyi jellegű megmozdulások után 1903-tól
