Századok – 1955

Tanulmányok - G. Fazekas Erzsébet: Magyarország felszabadulása a népi demokratikus forradalmunk néhány kérdése 334

MAGYARORSZÁG FELSZABADULÁSÁNAK NÉHÁNY KÉRDÉSÉHEZ 337 rettent a tömegektől, megakadályozza ezëk aktivitásának kibontakozását, megalkuszik a reakciós erőkkel, elárulja a forradalmat. Egyedül a munkásosztály képes a dolgozó tömegek, elsősorban a parasztság szövetségében, a vezetést úgy biztosítani, hogy az összes népi erők, vele együtt, fokozódó lendülettel a harcot a forradalom összes követeléseinek teljesítéséért végig megvívják. A munkásosztálynak döntő érdeke a demokratikus átalakulás maradéktalan, következetes megvalósítása, hiszen történelmi hivatása még messzebb, szocialista célkitűzések felé vezeti. Ennek a forradalomnak következetes harcosa, vezető ereje tehát csakis a munkásosztály lehet. A győzelem biztosítéka pedig a munkásosztálynak a parasztsággal való szoros szövetsége. Lenin a továbbiakban rámutatott, hogy a XX. század polgári demokratikus forradalmának teljes győzelméhez »ideiglenes forradalmi kormány« létrehozása szükséges, mely már nem a burzsoázia uralma, hanem a munkásosztály és a parasztság forradalmi demokratikus diktatúrája. Egyedül ilyen hatalom lesz képes legyőzni a burzsoázia és a birtokos osztály ellenállását a forradalmi átalakulással szemben. Ugyanakkor Lenin leszögezte, hogy »ez a győzelem még korántsem teszi polgári forradalmunkat szocialista forradalommá, a demokratikus forradalmi átalakulás közvetlenül nem megy túl a polgári társadalmi-gazdasági viszonyok keretein.«5 A döntő a hatalom kérdése, mint minden forradalomnál. A munkásosztály és parasztság forradalmi demokratikus diktatúrájának létrejöttéhez elengedhetetlen a munkásosztály vezetőszerepének a megvalósítása — ez pedig utat nyit a polgári demokratikus forradalmak proletárforradalomba való átnövésére. A második világháború éveiben a kapitalista uralkodó osztályok csak azt bizonyították be mégegyszer és minden addiginál csattanósabban, amit országaik utolsó száz esztendejének története már addig is megmutatott. A néptől való félelmük nemcsak elvette azt a képességüket, hogy a demokratikus szabadságjogok és a nemzeti függetlenség harcosai lehessenek, de éppen ők voltak azok, akik a demokratikus szabadságjogok ellenségeiként térdetfejet hajtottak a fasiszta megszállók előtt, vagy egyenesen azok csatlósaiként léptek háborúba. Azoknak a fasiszta megszállás alá került kapitalista országoknak kormánykörei pedig, melyek részt vettek a hitlerellenes koalícióban (pl. Franciaország, Lengyelország), egyrészt saját országukban egész^ idő alatt fékezték a nemzeti ellenállási mozgalmat, másrészt az Egyesült Államok és Anglia vezető köreivel egyetemben a legkülönbözőbb manővereket folytatták a velük szövetségben levő Szovjetunióval szemben. Attól féltek, hogy a szabadságharc lendülete igazán demokratikus fordulathoz, a fasiszta hatalmak teljes szétzúzása pedig a Szovjetunió megerősödéséhez s több országban szocialista forradalomhoz vezet. A második világháború alatt érlelődő népi demokratikus forradalomnak, mely közvetlen feladatai, tehát első szakasza szempontjából a XX. század, polgári demokratikus forradalmaihoz tartozott, mint láttuk, olyan megkülönböztető vonásai voltak, melyek elsősorban nemzeti felszabadító feladatok megoldását tűzték célul. Ez a célkitűzés, mely az antifasiszta és antiimperialista feladatokat is lényegében magába foglalta, egyrészt széles nemzeti összefogást 5 Lenin: A szociáldemokrácia két taktikája a demokratikus forradalomban. L. Művei, 9. k. Szikra, 1954. 44. 1. (Kiemelés tőlem—F. E.)