Századok – 1955
Tanulmányok - G. Fazekas Erzsébet: Magyarország felszabadulása a népi demokratikus forradalmunk néhány kérdése 334
336 G. FAZEKAS ERZSÉBET A kérdés az, milyen jellegű forradalom érlelődött, s ennek kapcsán milyen feladatok megoldása vált lehetségessé a második világháború folyamán a hitleristák által leigázott országokban. Továbbá : Magyarországon mennyiben jelentkeztek a forradalmi válságot megérlelő objektív változások és milyen formában. Továbbá milyen lehetőségei voltak annak, hogy ezek a változások tényleg forradalomra is vezetnek, azaz milyen tudatos tényező és hogyan munkálkodott a forradalom erőinek összegyűjtésén s hogyan vezette azokat. Lenin arra tanít, hogy »csak olyan helyzet vezet forradalomra, amikor a fentebb felsorolt objektív változásokhoz még egy szubjektív tényező is hozzájárul, vagyis amikor a forradalmi osztály tömegakciókra képes, s a tömegakciók elég erősek, hogy a régi kormányhatalmat széttörjék (vagy megtörjék), mert a régi kormányhatalom sohasem, még a válságok korszakában sem 'dől meg', ha meg nem 'döntik'«.4 Vegyük az első kérdést. Milyen volt általában annak a forradalomnak jellege, feladatai és hajtóerői, melynek előfeltételei all. világháború idején érőben voltak a fasiszták igájába hajtott országokban? Jellegét először is az határozta meg, hogy ezekben az országokban a lakosság legszélesebb rétegeinek döntő érdeke hazájuk teljes függetlenségének visszaszerzése, demokratikus szabadságjogainak helyreállítása, kiterjesztése s a kényszermunka minden formájának eltörlése volt. Tehát lényegében polgáridemokratikus forradalom feladatköréhez tartozó kérdések megoldása került napirendre — még olyan országokban is, amelyek népe annak idején ezt a forradalmat végig megvívta, mint például Franciaország esetében. A második világháború idején napirendre került demokratikus forradalom elsősorban nemzeti ellenállás és szabadságharc formáját öltötte magára: a hangsúly a függetlenség kivívásán, a német fasiszta területrablók kiűzésén volt. A német megszállók elleni harc azonban elválaszthatatlan volt a demokratikus szabadságjogok belső ellenségeinek, a hitleristák »hazai« cinkosainak elszigetelésétől és bábkormányaik megdöntésére irányuló feladatoktól. Ennek a demokratikus forradalomnak tehát nemzeti felszabadító és antifasiszta jellege volt. Ez azonban azt is jelentette, hogy egyúttal antiimperialista feladatokat kellett megoldania. Nemcsak azért, mert a fasizmus szétzúzása felszabadulást jelentett a német imperializmus jármából, de azért is, inert ezekben az országokban a nagy tőkés monopóliumok és a nagybirtok urai, vagy legalábbis jelentős részük, együttműködött a fasiszta megszállókkal. Tehát a belső ellenség, a hitlerbérencek elleni harc egyúttal a leigázott népeknek saját imperialistáik ellen irányuló harca is volt. Ennek az antifasiszta, antiimperialista, népi demokratikus forradalomnak és nemzeti függetlenségi harcnak a vezetőereje az egyes országokban csak olyan osztály lehetett, melynek valósággal létérdeke volt a fasizmus megdöntése. Olyan hazafias erő, amely a legszélesebb tömegekkel képes szövetségre lépni s ugyanakkor kíméletlenül leleplezve a fasisztákkal együttműködőket, a harcot következetesen vezeti. A kérdés általában úgy állt, amint ezt Lenin az imperializmus és proletárforradalmak korszakában lezajló polgári demokratikus forradalmakkal kapcsolatban megállapította. Ebben a forradalomban a legszélesebb dolgozó tömegek érdeke az, hogy vezetését a burzsoázia ne vehesse kezébe. Mert ez az osztály, a proletariátus forradalmi fellépései következtében, általában meg-4 Uo. 208—209. 1.
