Századok – 1955

Tanulmányok - Elekes Lajos: A központosító politika belső erőforrásai a XV. század második felében 1

26. ELEKES LAJOS nek kétségkívül része volt abban, hogy kivételes eseteket nem tekintve, nem keltek fel az állam ellen, mely belső fő funkcióját teljesítve, elnyomta és ugyanakkor súlyos adókkal terhelte őket. A jobbágyság a feudalizmusban a terhek tömegét hordta. Az árutermelés kifejlődése után, urai súlyos kizsákmányolása mellett szenvedett a piác kiszámíthatatlanságától és a polgárok másfajta kizsákmányolásától is. Most, a központosítás idején, munkájával és az állami adók formájában rázúdított új terhek viselésével, végső soron az állam erősítését és ezen keresztül a haladás útjának lerövidítését tette lehetővé. Ugyanakkor az állam, mely elsőrendűen a feudális uralkodóosztály érdekeit védelmezte, Mátyás idején ezt a célját úgy valósította meg, hogy emellett biztosította a lét- és vagyonbiztonságnak a termelő munka folyamatosságához szükséges, fokát, nem fojtotta el a fejlődésben előremutató, csírázó újat, a jobbágyság bizonyos része számára lehetővé tette a felemelkedést, egésze számára elviselhetőbb életfeltételeket s a kizsákmányolás pusztítóan anarchikus formái ellen védelmet nyújtott. Ennyiben a jobbágyság helyzete — törvényszerű általános romlásának folyamatán belül — Mátyás idején javult, főként az anarchia tombolásának viszonyaihoz képest, de a fejlődés irányát és távlatait tekintve is — különösen pedig a későbbi, ellentétes irányú fejlődéshez viszonyítva. 3. Az uralkodó osztály rétegeződésének és belső ellentéteinek fejlődése Az árutermelés és a pénzgazdálkodás kiszélesedése alapján az uralkodó osztály vagyoni differenciálódása, egyes rétegeinek vagyonosodása és jelentős rétegeinek elszegényedése meggyorsult. Rétegeinek ellentétei növekedtek és a központosítással összefüggésben újakkal bővültek. Az uralkodó osztályon belüli ellentétek közül továbbra is a bárók és a köznemesek (főként a pénzügyietek és állami tisztségek útján vagyonosodó, nagybirtokossá váló, hatalomra törő megyei vezetők) ellentéte állt előtérben. A bárókkal a hatalom kedvezőbb elosztásáért küzdő megyei nagy- és középbirtokosság a század második felében jelentős mértékben megerősödött, növelte vagyonát és birtokait. Mátyás királyságának első éveitől kezdve fokozódó arányban behatolt az államapparátusba ; sikerült megszereznie olyan tisztségeket, melyeket korábban kizárólag bárók birtokoltak. A hatvanas évek végére megszállta a főispánságok, bánságok és hasonló helyek javarészét (utóbbiakban a király hivatásos katonáival osztozva) ; behatolt egyes udvari méltóságokba is. Újonnan szerzett hatalmát főleg vagyona, földbirtoka további gyarapítására használta fel. Egyik-másik köznemesi család, a Hunyadi-párt volt vezetői ilyen módon bárói méretű birtokot szedtek össze ; akadt köztük, aki bárói rang és hatalom birtokában utóbb a bárókhoz hasonult (például Zápolyai István, Mátyás hajdani kincstartójának testvére). Egészében azonban a középnemesség előtörése, az új nagybirtokosság hatalmának növekedése a régi bárók visszaszorítását jelentette, sőt — amennyiben a kormányzat részéről korlátozó intézkedésekkel párhuzamosan történt — együttjárt általában a bárók hatalmának, súlyának csökkentésével. Bárók és köznemesek ellentétének kibontakozását, király és köznemesség együttműködését korlátozta utóbbiak ismert »kétarcúsága«, ami nem kis részben a familiáris viszony továbbéléséből, a kisebb nemeseket a nagyurakhoz fűző kapcsolat erejéből fakadt. Látszólag a familiáris viszony a század