Századok – 1955

Tanulmányok - Elekes Lajos: A központosító politika belső erőforrásai a XV. század második felében 1

I A KÖZPONTOSÍTÓ POLITIKA BELSŐ ERŐFORRÁSAI 27 második felében is élt, terjedt és erősödött. Valójában az esetek jelentős részében egyre inkább külsőséggé, üres formává lett, ami egészen új : pénzfizetésen alapuló viszonyt takart. Látszólag erősödött és kiterjedt a hűbérurak hatalma familiárisaik felett ; a szenior bírói hatáskörét, várnagyok, tisztek, gazdasági téren működő familiárisok felett Mátyás törvényhozása is elismeri. Valójában ez a törvényhozás a familiárisok jelentős — és egyre növekvő — részét kivonta a szenior bírói hatósága alól,' kimondván, hogy amennyiben pénzfizetést (stipendiumot) kapnak szolgálatukért, a maguk személyében kötelesek bíróság elé állni, uruk nem avatkozhat be (1486 : 33.). Mátyás tehát anélkül, hogy a szeniorok jogait kétségbe vonta volna, igyekezett bomlasztani a familiáris viszonyt ; törvényhozásával azt a tényezőt ragadta meg, mely a fejlődést ebben az irányban előmozdította. Ezáltal elősegítette, hogy a köznemesség nagyobb mértékben kivonhassa magát a bárók befolyása alól, mint ez korábban lehetséges volt. A köznemességen belül Mátyás elsősorban a megyei nagy- és középbirtokos nemèsségre támaszkodott, annak pozícióit erősítette. A megye alatta vált a helyi nemesség vezető rétegének bástyájává, mint ezt bizonyos fokig a törvényhozás is tükrözi (legvilágosabban az 1486-i törvénykönyv). Noha nem ilyen mértékben, támogatta Mátyás a köznemesség szegényebb, vagy szegényedő rétegeit is, például a vagyonos nagybirtokosok hitel-uzsorájával szemben. (Ezek hitelügyleteknél ragaszkodtak a földzálog régi formájához, melynél a hitelező a zálogbirtokot pusztán a kamatok fejében, egészen a kölcsön visszafizetéséig használhatta, sőt az adóst a határidő elmulasztása címén újabb terhek vállalására s végül birtoka átengedésére kényszeríthette. Időközben azonban az árutermelés fejlődése, a jobbágyok pénzterheinek növekedése következtében nőtt a földbirtok jövedelmezősége ; ezt fejezi ki, hogy — bár egyelőre szórványosan — feltűnnek olyan zálogügyletek, melyeknél a birtokoknak mintegy ötvenesztendős használatával a kölcsönösszeget is letörlesztettnek számítják. Ilyen körülmények közt a zálogügyletek régi formájának fenntartása uzsorává alakult. Mátyás 1486-i törvénykönyve az olyan hitelezőket nyilvánítja uzsorásnak — elmarasztalván őket a kölcsön összegében —, akik a zálogbirtokot nem adják vissza, s hogy tovább használhassák, perekkel húzzák az időt a »szegények« sérelmére.) A teljesen elszegényedett, paraszti sorban élő nemesekkel szemben Mátyás más politikát folytatott : igyekezvén kiszélesíteni az állami adóalapot, kötelezni akarta őket a kamarahaszna, illetve a rendkívüli adó fizetésére. A megyei nemesség ez ellen tiltakozott és álláspontját több ízben, törvényekben is kifejezésre juttatta a királlyal szemben. A harc nem dőlt el végérvényesen. Gyakorlatban, úgy látszik, Mátyás adópolitikája diadalmaskodott. (Erre mutat többek közt, hogy az Brnuszt-féle összeírás készítésekor az ún. egytelkes nemeseket is figyelembe vették.) Miközben a nemesség vagyontalan rétegeit igyekezett leszorítani az állami adózók tömegébe, Mátyás arra is törekedett, hogy a birtokos nemesség sorait új, királyhű elemekkel frissítse. Nemesítései és birtokadományai kezdettől fogva világosan mutatják ezt a tendenciát. Ezen belül azonban utóbb — amint központosító politikája kibontakozott — egyre tisztábban mutatkozik az a törekvése, hogy az új adományosokat és az állami tisztségek viselőit az uralkodó osztály külön rétegeként tömörítse személye és az alatta szervezett központi hivatalok köré. Ezek a hivatalok és a király hadserege sok hirtelen magasba ívelő pálya kiinduló pontjai voltak. A kisnemes, polgár, olykor paraszt