Századok – 1955
Szemle - Birkukovics; V. V.–Porsnyev; B. F.–Szkazkin; Sz. D.: Az újkor története. (Ism. Bellér Béla) 293
SZEMLE 295 maradott országokban intenzívebbekké lettek a kapitalizmus előtti kizsákmányolási formák, a jobbágyság, sőt — Amerikában — a rabszolgaság. Ez viszont fokozta a parasztok és rabszolgák forradalmi tömegmozgalmainak erejét, aláásta a feudális rendszert (338. 1.), s előkészítette az utat a polgári forradalmak számára, amelyek az angol polgári forradalom után Amerikában, majd Franciaországban folytatódtak. — Lényegében az európaihoz hasonló fejlődési folyamat ment végbe Ázsia országaiban is, azzal a különbséggel, hogy itt az eredeti tőkefelhalmozás nem a hazai ipar és mezőgazdaság kapitalista átalakítását szolgálta, hanem a gyarmattartó országokét ; magukban a gyarmati és függő országokban általános gazdasági, társadalmi és politikai hanyatlást idézett elő, és hallatlan mértékben megnövelte ós hosszú időre állandósította a feudális kizsákmányolást. Ebből a rövid jellemzésből is kiderül, hogy az eredeti tőkefelhalmozás általános törvényszerűségei — amelyek a korai újkori történet alapjául szolgálnak — éppen nem mechanikusan érvényesültek, hanem erős helyi változatokon, sajátos törvényeken keresztül törtek maguknak utat. Ez a lényegi azonosság mellett is megmutatkozó gazdag helyi változatosság meglehetősen nehézzé teszi a kor történeti áttekintését és értékelését. Éppen ezért hasznos lett volna a könyv elején egy bevezető fejezetben az újkorral kapcsolatos legfontosabb elméleti problémákat tisztázni. Itt fel lehetett volna vetni mindjárt az újkori történet periodizációjának kérdését, azt, hogy az 1640-től 1789-ig terjedő időszak valóban önálló korszaknak fogható-e fel, s ha igen, milyen alapon. Úgyszintén meg kellett volna tárgyalni az újkoron belüli belső periódus-határok kérdését. Minthogy továbbá a tankönyv mindjárt egy forradalommal, az angol polgári forradalommal kezdődik, a bevezetésben helyes lett volna megtárgyalni a forradalmi helyzetről szóló marxista-leninista tanítást, ezenkívül az alap és felépítmény kölcsönhatását, a burzsoá forradalmak sajátosságait, a kapitalizmus manufaktúra-szakaszát, a burzsoá államok, burzsoá nemzetek kialakulásának kérdését, lényegében tehát az egész újkori történet tárgyát, módszerét és alapvető problematikáját — beleértve az újkorral foglalkozó burzsoá tudomány marxista bírálatát is. Bár a tankönyv elszórtan sok helyes ténymegállapítást és szempontot ad a fenti kérdések eldöntéséhez (különösen a tankönyv elején és végén, de az egyes fejezetek bevezető részeiben is — 1. : 5 — 6, 133, 336 — 339. 1.), mégsem tárgyalja összefüggően és rendszeresen ezeket a fontos problémákat. Ez kétségkívül fogyatékossága a könyvnek. Az általános jellemzésen túlmenően azonban részleteiben, az egyes fejezetek összefüggésében is ismertetnünk kell ezt a konkrét történelmi tényanyagban és elvi megállapításokban egyaránt gazdag tankönyvet. A könyv legnagyobb és legjelentősebb része — több mint egy negyede, az öt első fejezet teljes egészében (5 — 98. 1.) — az angol polgári, majd ipari forradalommal foglalkozik. Annak ellenére, hogy ezek a fejezetek — különösen a néptömegek forradalmi szerepére vonatkozólag — sok új történelmi anyagot nyújtanak, s helyesen világítják meg főként az osztályharcok, politikai küzdelmek szövevényes menetét, mégis több problémát vetnek fel. Mindjárt az I. fejezet élén vázlatosnak és nem elég konkrétnak érezzük a kibontakozó kapitalizmus és a hanyatló feudális-abszolutista rendszer, céhszervezet stb. harcát — különösen a mezőgazdaság és az ipari termelés területén. Hogy csak az utóbbiról szóljunk, amikor az illető fejezet helyesen rámutat a kapitalizmus kibontakozására a céhszervezeten belül, figyelmen kívül hagyja a céhszervezetnek gátló szerepót a kapitalista fejlődésben. Nem ad elég világos képet az iparon belül az egyes iparágak helyzetéről sem. A nehézipart például ellentmondóan ítéli meg (7 — 8. 1.), s erősen alábecsüli annak ellenére, hogy száz év leforgása alatt (1540—1640) a széntermelés nyolcszorosára, a vastermelés is háromszorosára emelkedett. Énnek megvolt a jelentősége mind az ipar kapitalista fejlődése, mind különösen később az ipari forradalom szempontjából. Sajnos, a termelőerők, a termelés kérdését, a termelési technika fejlődését a későbbiekben sem részesítik kellő figyelemben a szerzők, még az ipari forradalom küszöbén sem, amelyről Marx a Tőke első kötetében (IV. szakasz) olyan eleven, élethű és technikailag is szabatos leírást adott. De nem kapunk világos képet a XVII —XVIII. századi fejlett angol tőkés mezőgazdaság helyzetéről, technikai-tudományos munkamódszeréről. (Általában a termelőerők fejlődésének konkrét tényanyagon történő ábrázolását a szerzők nem tartják feladatuknak a tankönyv egész folyamán.) Mindezek az okok közrejátszanak abban, hogy a tankönyv a polgári forradalom érlelődését tárgyaló első lapjain nem tudja történelmileg elég hitelesen és erőteljesen ábrázolni a »régi« és »új« elkeseredett, életre-halálra menő harcát. Az angol polgári forradalom tárgyalásának — mint már említettük — a forradalmi helyzet lenini elemzéséből1 kellene kiindulnia (mint ahogy ez Franciaorsz4ggal kapcsolat-1 Lenin Művei 21. k. Szikra, 1951. 208—209. 1.
