Századok – 1955

Szemle - Birkukovics; V. V.–Porsnyev; B. F.–Szkazkin; Sz. D.: Az újkor története. (Ism. Bellér Béla) 293

296 SZEM I,Ε ban később a IX. fejezet végén — 176 — 178. 1. — meg is történik). A könyv valóban kitűnően tárgyalja a forradalmi helyzet egyik tényezőjét, a forradalmi tömegek aktivitásának növekedését ; de a másik két tényezőt, az uralkodó osztályok politikájának válságát s az elnyomott osztályok nyomorának és szenvedésének növekedését már nem részesíti kellő figyelemben. Ahol a szerzők a tömegek helyzetét, abszolút ós relatív elnyomorodását próbálják jellemezni, ez a jellemzés az esetek túlnyomó többségében csupán általános megállapításokkal, konkrét adatok nélkül történik, ugyanazokkal a visszatérő motívumokkal (35 — 36., 51. 1.). Ez annál különösebb, mert hiszen a tömegek elnyomorodására vonatkozólag a szakirodalomban megfelelő adatok állnak rendelkezésre, pl. az ár- és bérviszonyok területéről. Ismeretes, hogy a XVII. század első felében a búza ára kétszeresére ugrott, miközben a munkabér csupán másfélszeresére emelkedett. — De a néptömegekhez hasonlóan nem nyerünk plasztikus képet a burzsoázia gazdasági helyzetéről sem a polgári forradalom különböző szakaszaiban. Problémák jelentkeznek a néptömegek és burzsoázia osztályharoának különböző formáival, a néptömegek és a burzsoázia forradalmi szerepével kapcsolatban is. A könyv kitűnően ábrázolja a forradalom balratolódását, amelynek során a forradalmi néptömegek a különböző osztályszövetségeken át végre eljutnak a leveller, majd a digger-mozgalomig. Nem érthetünk azonban egyet a levelierek egyoldalúan negatív és a diggerek egyoldalúan pozitív értékelésével (38 — 56. 1.). A leveliereknek óriási történelmi érdemük az, hogy az independensekkel szövetkezve tovább lendítették a forradalmat a feudalizmussal, a királysággal való gyökeres leszámolásig, és visszaverték a királypárti és a presbiteriánus reakciót. Ebben látja Engels — a francia jakobinusokhoz hasonlóan — a levellerek történelmi szerepét. Hogy a kispolgári leveller-mozgalom nem tudott szövetséget teremteni a szegényparaszti-plebejus digger-mozgalommal, ezért sem lehet főképp a leveller-mozgalmat okolni (56 1.). Hogy ez az egység nem jött létre, annak magyarázatát nem annyira a levellerek hibáiban, mint inkább a forradalom vezetőosztályának, az angol burzsoáziának osztálykorlátaiban ós az új nemességgel való szövetségében kell keresnünk. Nem elégít ki bennünket a könyv teljes mértékben nemcsak a néptömegek, hanem a burzsoázia ábrázolása terén sem. A néptömegek történelmi szerepének helyes kiemelését a szerzők nem tudták összekapcsolni a burzsoáziának, mint a forradalom hegemónjának, vezető osztályának ábrázolásával. A vonatkozó fejezetek állandóan csak a burzsoáziának egyik arcát mutatják, következetlenségét, megalkuvását, árulását, népellenességét, de úgyszólván sehol sem tárják fel a burzsoázia forradalmi arculatát, még ha az independens-mozgalomról van is szó. Feltehetőleg a burzsoázia forradalomban vitt szerepének egyoldalú ábrázolása az oka annak, hogy a tankönyv-szerzők eléggé mostohán kezelik az angol forradalom nagy államférfiát és hadvezérét, a Gardinertől találóan »az újkor legtipikusabb angoljá«-nak nevezett Cromwellt is, akinek nemcsak forradalmi politikai szerepe nincsen erőteljesen megfestve, hanem győzhetetlen forradalmi hadvezéri mivolta sem. Itt kell megjegyeznünk a tankönyv második, általános jellegű hibáját, azt, hogy nemcsak a technika, hanem a hadművészet sem tudja eléggé lekötni a szerzők figyelmét. Az angol polgári forradalom tárgyalásánál fokozott jelentősége van az alap ós felépítmény kölcsönhatása, történeti változása bemutatásának. A szerzők tisztában vannak e sztálini követelmény fontosságával, hivatkoznak is rá (80. 1.), de nem alkalmazzák következetesen elemzésük zsinórmértékeként. Megválaszolatlanul marad maga az az igen fontos és erősen vitatott kérdés is, hogy hogyan, mikor alakult ki tulajdonképpen a kapitalista alap : a forradalom kezdő vagy záró periódusában, az 1640-es években vagy csak 1688-ban. Amint nem mutatták ki a szerzők a régi reakciós, abszolutista állam gátló szerepét a kapitalista alap létrejöttében, úgy nem mutatnak rá az új burzsoá állam szerepére alapja kialakításában ós védelmezésében, s hallgatással mellőzik a régi feudális-abszolutista állam átalakítását burzsoá állammá. Többet szerettünk volna olvasni az angol fejezetekben a reakciós és haladó eszmék harcáról, a kultúra kérdéseiről. A könyv nyomán meglehetősen nehéz fogalmat alkotni a haladó ós forradalmi polgárság ideológiai harcáról a feudális nemesi ideológia ellen, akár a forradalom előestéjén, akár a forradalom folyamán. Jellemző e tekintetben, hogy a forradalmi burzsoáziának még olyan kiváló és következetes ideológusa és írója, mint amilyen Milton, csupán egyszer bukkan elő (22. 1.) az angol fejezetek során, akkor sem éppen pozitív értékelésben. Az első ideológiai fejezettel csupán a forradalom után találkozunk (76 — 80. 1.), de ez is csak a burzsoá-nemesi politikai gondolkodás fejlődését tárgyalja, s nem szól a népi demokratikus ideológiáról, még kevésbé a kulturális kérdésekről. Utoljára meg kell még azt is jegyeznünk, hogy bár az angol fejezetek több ízben említik az angol burzsoá nemzetet, nem tárgyalják az angol burzsoá nemzet kialakulásának érdekes