Századok – 1955

Szemle - Birkukovics; V. V.–Porsnyev; B. F.–Szkazkin; Sz. D.: Az újkor története. (Ism. Bellér Béla) 293

294 SZEM I,Ε is — a történeti valóságnak megfelelően — elsősorban a termelés fejlődésének, a termelőerők és termelési viszonyok fejlődésének, az anyagi javak termelésének és a dolgozó tömegeknek történelmét lássuk. A tankönyvnek határozott marxista jellege különösen ez utóbbi területen, a néptömegek történelmi szerepének tárgyalásánál domborodik ki. Azok a fejezetek, amelyek kimutatják a XVII. századi angol parasztság és városi plebejus lakosság döntő szerepét az angol polgári forradalomban, vagy amelyek lerántják a leplet a XVII—XVIII. századi Franciaországban folyó heves osztályharcról, parasztmozgalmakról, vagy pedig a történelem fényébe állítják az észak-amerikai dolgozó tömegeknek a polgári forradalomban ós a nemzeti függetlenségi harcban vívott heroikus harcát : önmagukban is dokumentálják a marxista történettudomány fölényét a polgári történetírás fölött. Az újkori történet első szakaszának legfőbb tartalmát annak megvilágításában jelölhetjük meg, hogy hogyan tör magának utat a kibontakozó kapitalizmus a feudális termelőerők és termelési viszonyok, a feudális-abszolutista állam bénító korlátai között, s mint fordítja szembe az antifeudális polgárságot és népi tömegeket a feudális nemességgel. A könyv páratlan adatgazdagsággal és meggyőző erővel illusztrálja azt, hogyan valósul meg ez a lényegileg egységes történelmi folyamat a konkrét változatokon, egyéni helyi különbségeken keresztül, és hogy az általános törvényszerűség milyen sajátos történelmi törvényeken át hat. A XVTI. század második ós a XVIII. század első felének legfőbb jellegzetességét — mint a könyv helyesen megállapítja — az adja meg, hogy Európában, Amerikában és Ázsiában teljes erővel folyt ós lényegében be is fejeződött a tőkés társadalom »előtörténete«, az úgynevezett eredeti tőkefelhalmozás. Egységesen jellemzik a kort a parasztságnak és a kézműveseknek megfosztása termelőeszközeiktől, a dolgozó lakosság fokozódó elnyomorodása s potenciálisan óriási proletár tartaléksereggé való átalakulása. Kibontakozott az eredeti tőkefelhalmozás másik tényezője, a nagy, az iparba fektethető tőkék felhalmozódása is — a gyarmati vállalkozások, az adóbérletek, államkölcsönök stb. révén. A kapitalizmus manufaktúra szakasza ennek folytán sok országban elérte fejlődésének tetőpontját, és a gépkorszak küszöbén állott vagy már át is lépte azt (338. 1.). A kapitalizmusnak az egyes országokban elért különböző fejlődési foka azonban erősen differenciálta ezt az alapjában véve egységes folyamatot. Angliában, az eredeti tőkefelhalmozás klasszikus hazájában, a kapitalizmus mélyen behatolt a mezőgazdaságba, s ezzel megteremtette az alapját a kapitalizmus lendületes fejlődésének az iparban. A XVII. század derekán a fejlett kapitalista viszonyok közt kirobbant angol polgári forradalom megnyitotta az utat a kapitalista ipar fejlődése előtt, megteremtette annak az ipari forradalomnak politikai előfeltételeit, amely gazdasági téren a tőkés rend végleges diadalát jelentette. Az angol ipari kapitalizmus azután fokozatosan maga alá rendelte a holland kereskedelmi kapitalizmust, mint ahogy Marx is megállapította : »A holland kereskedelmi világhatalom hanyatlásának története — írta — annak története, hogy hogyan rendeli alá magának az ipari tőke a kereskedelmi tőkét«. A kapitalizmusnak a vezető országokban elért eredményei a legkülönbözőbb módon, de igen erőteljesen hatottak a többi nem kapitalista országra is. Franciaországban, a kontinens legfejlettebb országában, a kapitalizmus nem hatolt be olyan mélyen a mezőgazdaságba, mint Angliában, s így nem válhatott a kapitalista iparosításnak olyan hatalmas lendítőerőjévé, mint a szigetországban. A »természetes« fejlődés lassúbb tempóját Franciaországban — sőt bizonyos mértékig Kelet-Európában is — a felülről jövő állami beavatkozásnak kellett meggyorsítania. így talált rá a francia állam a merkantilista gazdaságpolitikára, mint az eredeti tőkefelhalmozás állami eszközére. Ezzel Franciaországban is olyan mórtékben kifejlődött a kapitalista manufaktúra-ipar, hogy éretté vált a gyáripar befogadására. Ennek a merkantilista gazdaságpolitikának azonban súlyos ára volt. A francia mezőgazdaságban — a kapitalista kizsákmányolás híján — felfokozva és koncentráltan jelentkeztek a feudális kizsákmányolás legkülönbözőbb módszerei, amelyeket összefoglaló névvel »feudális reakciónak« (133 — 155. 1.) nevez a történelem. Merőben másképpen reagált a kapitalizmus hollandiai, angliai sikereire Európa többi része (főként az Elbától keletre eső terület), Amerika és Ázsia. A nyugati nagy ipari és kereskedelmi centrumoknak kialakulása arra késztette ezeknek az országoknak földesurait — a porosz junkereket, a balti bárókat és bizonyos mértékig a lengyel és magyar mágnásokat, nemeseket, az orosz bojárokat, sőt az amerikai ültetvényeseket is —, hogy ezeknek a fejlett nyugati országoknak élelmiszer- és nyersanyag-szállítóivá váljanak. így jöttek létre keleten, főként Poroszországban a jobbágyroboton alapuló nagy majorsági gazdaságok (Gutsherrschaft), amelyek a mezőgazdaság poroszutas fejlődése előzményeinek tekinthetők. A kapitalista fejlődés hatására tehát az el-