Századok – 1955

Szemle - Birkukovics; V. V.–Porsnyev; B. F.–Szkazkin; Sz. D.: Az újkor története. (Ism. Bellér Béla) 293

SZEMLE 293 séges. A mű elején, a statikus részeknél stílusa kissé még ingadozik a tudományos értekező hangnem és a színes, eleven elbeszélés között. Szerencsére gyorsan dönt az utóbbi mellett és a bátor, lelkes, szép stílus törés nélkül uralkodik a mű utolsó mondatáig. Olvasás közben érezzük, hogy a szerző szereti hőseit s ügyük igazát nemcsak elismeri, hanem magáénak is vallja. Ez a lelkesedés azonban néhol túlzásokra is ragadja : ». . .a magyar nép fegyveres felkelése a birodalom szívéhez viszonylag közeleső területen a reakciós államrendszer létalapjait fenyegette« (68. 1.). A szerző észre sem veszi, hogy itt túlértékeli a felkelést, hiszen higgadtabb gondolatsorhoz érve máris megcáfolja állítását : »Az 1697-es kuruc mozgalom sikeres kimenetele nem az ország függetlenségének maradéktalan helyreállítását, hanem csupán az 1681-es politikai helyzet felélesztését eredményezte volna« (122. 1.). A jó mű új gondolatokat, meglátásokat hív életre olvasójában. Ez a sok kérdés, mely Benczédi könyvének nyomán az olvasó tolla alá tódul,csak bizonyítja, hogy milyen jelentős, úttörő munkát végzett. Leemelte a hallgatásnak, a nem-ismerésnek azt a nagy kövét, mellyel a polgári történetírás örökre eltemetni vélte a XVII. századvég népi kurucságának bátor felkelését. Feltárta a hegyaljai felkelés történetét és problematikáját, s müve nyomán a kérdések egész serege tör elő, melyeknek tisztázása a XVII. századvégi Magyarország társadalmi fejlődósének, a Habsburg elnyomás valódi mivoltának felméréséhez és ennek kapcsán történelmünk egyik lényeges kérdésének megismeréséhez vezet. R. VÁRKONYI ÁGNES V. V. BIRJUKOVICS—B. F. PORSNYEV—SZ. D. SZKAZKIN : AZ ÜJKOR TÖRTÉNETE I. kötet, 1610—1789 (Fordították Niederhauser Emil és Perényi József. Szerkesztette Hanák Péter) (Budapest, Tankönyvkiadó, 1953. 359 1. + 9 oldalas térképmelléklet) »Az újkor története« a negyedik szovjet egyetemes történeti munka, amely magyar fordításban egyetemi tankönyvként megjelent. A három szerkesztő irányításával mintegy húsz munkatárs dolgozott a tankönyv húsz fejezetre terjedő anyagán, köztük olyan kiváló, nálunk is jól ismert történettudósok, mint B. F. Porsnyev, Sz. D. Szkazkin, F. V. Patyomkin és mások. A könyv mind a feldolgozás részletességét, alaposságát, elmélyültségét, mind magas elvi-tudományos színvonalát tekintve méltó reprezentánsa a szovjet újkori egyetemes történeti kutatásnak és egyetemes történeti műveltségnek. Magyarnyelvű kiadása bizonyára ösztönzőleg hat majd veszteglő újkori egyetemes történeti munkánkra, s hozzá fog járulni egyetemes történeti műveltségünk továbbfejlesztéséhez. A tankönyv 20 fejezetre tagolva felöleli az újkor kezdeti szakaszának történetét az angol polgári forradalomtól, 1640-től egészen a nagy francia polgári forradalomig, 1789-ig. A két forradalom közé eső másfél század keretében részletesen taglalja szinte valamennyi európai ország és az Északamerikai Egyesült Államok történetét. Nem foglalkozik a tankönyv a Szovjetunió népeinek, valamint a keleti népeknek XVH — XVIII. századi történetével, minthogy ezt a szovjet tanterv szerint két másik tankönyv tárgyalja. Ezen népek történetére vonatkozólag csak azokat a minimális ismereteket nyújtja, amelyek nélkül Európa többi országának ós Amerikának a története is hiányos lenne, ill. hamis megvilágításban tűnnék fel. A szerkesztőknek ezzel az indokolt megállapításával — hogy tudniillik az adott tantervi keretben nines mód a Szovjetunió és a Kelet népei történetének részletes tárgyalására — alapjában véve egyetérthetünk. A könyv magyar kiadásával kapcsolatban azonban fel lehet vetni, hogy nem lett volna-e mód arra, hogy— akár egy újabb fejezet beiktatásával, akár függelékképpen — az egyetemi oktatásban résztvevők bepillantást nyerjenek a Szovjetunió népeinek, elsősorban az orosz népnek történetébe. Egy ilyen áttekintő, összefoglaló fejezet beiktatásával nemcsak a Szovjetunió népeinek története iránti jogos érdeklődést lehetett volna kielégíteni, hanem ugyanakkor teljesebb és hívebb képét lehetett volna adni az újkori egyetemes történeti fejlődésnek, amely Oroszország története nélkül bármilyen tankönyvben szükségszerűen csonka és egyoldalú. »Az újkor történeté«-nek tudományos jelentősége elsősorban abban van, hogy elsőnek alkalmazza átfogóan az újkori történet első szakaszára a marxista-leninista történelemszemléletet és kutatási módszert. Az újkori történetnek ez az első nagyszabású marxista feldolgozása elsősorban a szovjet történettudomány eredményeire, azok általánosítására és összefoglalására épült. így vált lehetővé, hogy az újkori történetben