Századok – 1955

Szemle - Benczédi László: A hegyaljai kuruc felkelés 1697-ben (Ism. R. Várkonyi Ágnes) 291

292 SZEM I,Ε szakoskodásban, különböző gazdasági korlátozásban megnyilvánuló gyarmatosító tendenciák meg nem zárták le végérvényesen nemzeti fejlődésünk útját, csupán azt eredményezték, hogy kérlelhetetlen következetességgel szorították az országot a független fejlődést biztosító egyetlen útra, a fegyveres felkelés útjára. Ha ezt tagadnánk, akkor a Rákóczi szabadságharc s egyben a hegyaljai felkelés értelmét vonnánk kétségbe. A hegyaljai felkelés széles perspektívájába beletartozik az alapos társadalmi elemzés is. A szerző meggyőzi arról az olvasót, hogy a magyar társadalomnak nincs egyetlen osztálya vagy rétege sem, amelynek képviselőit a hegyaljaiak megmozdulása ne késztetné állásfoglalásra. Ugyanakkor írása nyomán élesen kirajzolódik előttünk a Hegyalja vidékének sajátos, színes társadalma is. A jellegzetes alakok — a nincstelen jobbágy, a bujdosó kuruc katona, az igyekvő szőlősgazdákon élősködő uzsorás, a császári harmincados, a sótiszt,· a tönkrement szegénynemes — többé nem kerülnek ki a szerző I elemzésének reflektorfényéből, végigkíséri őket a felkelés minden mozzanatán és könyörtelen következetességgel világítja meg tetteiknek legmélyebb gyökereit is. Gondos és körültekintő társadalomrajza csak bántóbbá és kirívóbbá teszi az olyan sajnálatos mellőzést, mellyel Caraffa eperjesi vérengzését illeti. Történelmünknek ezt a gyászos emlékét, a Habsburg elnyomás kegyetlenségének és kíméletlenségének véres bizonyságát mellékesen, mintegy Caraffa hatalmának és befolyásos voltának illusztrálására említi a szerző. Pedig ez az esemény azok közé a tények közé tartozik, melyek az egész magyar társadalomra igen nagy hatással voltak. ». . .ez az emlék vérbetűkkel íródott, nem márvány táblákra, hanem minden szív eleven tábláira« — mond ítéletet felette II. Rákóczi Ferenc. A Rákóczi szabadságharc minden okmánya, mely a fegyverfogás okait sorolja fel, az egyik legnagyobb sérelemnek, a szabad királyválasztással, az országgyűlés mellőzésével és az aranybulla ellenállási záradékának eltörlésével egy sorban említi. Ha 16 év nem tudta elfeledtetni ezt a korbácsütést, mennyivel élénkebben élhetett emléke alig 10 esztendővel a véres események után. A felkelés által érintett megyék területén élő nemesség és polgárság számára különösen nagy vérveszteséget és anyagi leromlást jelentett Caraffa eperjesi vérengzése. Vajon még a mórhetetlen megfélemlítés dermesztette a lelkeket, vagy már a megfizetés elszántságával gondoltak vissza rá? Ε kettős hatás közül — a Rákóczi szabadságharc idején kétségtelenül az utóbbi az erősebb. A kis-és közópnemesség magatartásának egyik titkos rugója volt s feltételezzük, hogy a hegyaljai felkelés idején sem hiányzott azok közül a tényezők közül, melyek a kis- és középnemesség magatartását meghatározták. Nem ezzel magyarázható-e a Sáros megyei nemesség félrehúzódása ? Szinte elkerülhetetlen, hogy minden gondolatsor végéfi a Rákóczi szabadságharc problémájához jussunk, hiszen ez a hegyaljai felkelés természetéből következik. A szerző is hangsúlyozza és több oldalról is megvilágítja azt a tényt, hogy a hegyaljai felkelés tendenciájában, célkitűzésében a Rákóczi szabadságharc előfutára volt, tanulságaival azt szolgálta, tapasztalatai abban értek be. Nem kerüli a kérdés egyik legnehezebben megoldható problémáját, Thököly jelentőségének fokozatos háttórbeszorulását sem. Itt is járatlan utakon indul és máris új megállapításokra jut. Kimutatja, hogy a hegyaljai felkelés Thököly kuruc hagyományaiban gyökerezett, de tanulságai már jelzik, hogy szakítani kell ezzel a hagyománnyal. Nem elvonatkoztatott elvi következtetésekből jut erre a megállapításra, hanem úgy tárgyalja az eseményeket, hogy szinte önként adódik ez a megoldás. Ez a tárgyalási mód nem riad vissza attól sem, hogy az ellentóteket, a visszásságokat hangsúlyozza. Míg a hegyaljaiak Thököly bejövetelében bízva lelkesen harcolnak, addig az emigráns fejedelem köszvónyének kúrálására készül, ós csaknem az utolsó, aki a hazai eseményekről értesül ; — ezzel már meg is győzte az olvasót arról, hogy a kuruc mozgalmak Thököly-vonala lezárult ; nincs tovább alapja a thökölyánus, török-barát politikának. Ennek ellenére a téma számos vitatható kérdést rejt magában. A nagy fordulatot, mikor a népi kurucság végleg szakítva Thökölyvel véglegesen lí. Rákóczi Ferencbe veti reményét, Esze Tamás : TI. Rákóczi Ferenc brezáni kiáltványa c. tanulmányában (Századok 1954. 285—316.1.) későbbre teszi és más oldalról kiindulva kísérli megoldani a kérdést. A további kutatások bizonyára végérvényesen dűlőre viszik a magyar függetlenségi mozgalmak történetének ezt az egyik alapvető problémáját. A felkelés harci mozzanatai a könyv legszebben megírt lapjai. A szerző a hadtörténész, a katona szemével látja és láttatja olvasóival a hadieseményeket . A részletesebb csataleírásoknál — sajnos — erősen kötötte kezét a megfelelő forrásanyag hiánya. Különösen jelentős kezdeményezés ez akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a XVH—XVIII. század függetlenségi harcainak hadtörténeti feldolgozása mindezidáig megoldásra váró feladat. A felkelés kirobbanásától kezdve a szerző teljes mértékben ura annak a lendületes gondolatfűzésnek és lelkes hangnak, mely a népszerű művek megírásánál annyira szük-