Századok – 1955
Tanulmányok - Elekes Lajos: A központosító politika belső erőforrásai a XV. század második felében 1
A KÖZPONTOSÍTÓ POLITIKA BELSŐ ERŐFORRÁSAI 19 felhalmozást akadályozta, hogy az állam a Károly-kori (Zsigmond alatt valószínűleg súlyosbított) kényszerbeváltási feltételek alapján a haszon jelentős részét elsajátította. Ez annál súlyosabban esett latba, mert a század derekától fokozódó mértékű befektetés kellett a bányák fenntartásához, továbbmélyítéséhez is. Mátyás a bányajövedelmek csökkenésén keresztül hamarosan felfedezte a bányászat fenyegető válságát. Ezen eleinte oly módon akart segíteni, hogy kisebb kedvezményeket adott a bányavárosoknak, elengedte a bányabért (urburát), vagy csak olyan bányapolgároknak engedélyezett bormérést, akik egyben bányákat nyitnak. Mindez kevésnek bizonyulván, uralkodása második felében (valószínűleg utolsó szakaszán) a gyökerénél fogta meg a bajt : az állam kényszerbeváltási hasznát a régebbi 40%-ról 6%-ra csökkentette. (A kincstár kimaradó jövedelmét a pénzverőkamarák jobb megszervezése, például az arany beváltásánál az addig mellékesnek tekintett kiolvasztott ezüst beszámítása útján részben pótolta, továbbá — amit elsősorban kell számításba venni — a magasra növelt adóbevételekkel feleslegessé, elhanyagolhatóvá tette.) Amellett, hogy kamarapolitikájávai — annak kibontakozása során fokozódó mértékben — igyekezett megkönnyíteni a polgári pénzvagyonok fejlődését, ebből azonnal levette a kincstár hasznát. Erősen adóztatta a fejlődő városokat. A nagyobbaktól 4—5 000 forintokat, rendes adójuknál jóval többet követelt rendkívüli adó, alkalmi hadisegély címén. (Azonban a városi adóból a lakosságra eső fej hányad még így is alacsonyabb maradt, mint amekkorát a parasztság viselt.) A királyi hatalom politikai téren is támogatta a városokat : feudális behatolásokkal, főleg bárói és egyházi nyomással szemben rendszerint mellettük foglalt állást. Mindez hozzájárult a hazai városfejlődés útjának szabadabbá tételéhez, színvonala viszonylagos, elmaradottságának meginduló felszámolásához. A városok belső fejlődésében ez kifejezésre jut az iparral foglalkozók számszerű további növekedésében és differenciálódásában, a mezőgazdasági foglalkozások csaknem teljes kiszorulásában (a szőlő- és kertgazdaságot, valamint az állattenyésztést nem számítva). Kifejezésre jut a régebben német lakosságú, pontosabban német vezetőségű városok fokozódó elmagyarosodásában (illetve szlovák vagy román nyelvterületen : a megfelelő népeknek s ezek nyelvének bizonyos fokú érvényesülésében) is. Mindez kétségkívül jelentős eredmény volt (bár hangsúlyozni kell, hogy városaink fejlődése ekkor sem érte el a fejlettebb európai országok színvonalát). Egyes kérdésekben, főleg az adó miatt nem egyszer keletkeztek súrlódások a király és a városok közt. Azonban a városok általában elégedettek voltak Mátyás kormányzatával, hiszen további fejlődésük, erősödésük útját könnyebbé tette. Támogatták ezt a politikát, Mátyás rendelkezésére bocsátották iparukat, hadiszereiket, saját csapataikat. A hetvenes évek háborúiban rendszeressé válik a városi »műszaki« alakulatok részvétele Mátyás seregében, később pedig olyan hadműveletekről hallunk, melyeket királyi és városi csapatok közösen — vagy városi csapatok királyi megbízásból — hajtanak végre (például a kassaiak a kereskedelmüket veszélyeztető, hűtlennek minősített Perényiek ellen a nyolcvanas években). Ezekben a közös hadműveletekben a király és a városok együttműködésének, szövetségük megerősödésének világos bizonyítékát láthatjuk. A szövetség erősödött s addig a határig, ameddig ellentmondásossága és (elsősorban) a városfejlődés hazai színvonala engedte, a központosító politika támaszául szolgálhatott. 2*
