Századok – 1954

Tanulmányok - Jeruszalimszkij; A. Sz.: Kísérletek a mai reakciós történetírásban a német imperializmus rehabilitálására 74

80 A. SZ. JERUSZ ALIMSZ KI J E történeti elmefuttatás szerint Németországban már voltak olyan idők, mint amelyek a hitleri hadigépezet szétzúzása után következtek, még pedig a harmincéves háború (1618—1648) idején. Lewis Brown a német imperialisták igazolására kijelenti, hogy ez után a háború után a német népet militarista érzések hatották át és »kész volt bármi árat fizetni ütőképes hadseregért.« A történész szerepében tetszelgő amerikai üzletember feltámasztja azt a mesét, hogy a militarizmus a német nép régen kialakult jellemvonása. Megpróbálja bizonyítani, hogy Németország uralkodó osztályai — a junkerek és a fináncmágnások — semmiképpen se bűnösek az első és második világháború kirobbantásában. Ki hát a bűnös? Lewis Brown véleménye szerint mindenekelőrt az a félelem, amely kezdett erőt venni Franciaországon annak hatására, hogy a német lakosság a XIX. század végén és a XX. század elején megszaporodott és Németországban fejlődni kezdett a korszerű ipar. E félelem hatására Franciaország sietve szövetséget kötött Oroszországgal, ami »viszont a Hármas szövetség — Németország, Ausztria-Magyarország és Olaszország szövetségének — megalakítását idézte elő«. Még az iskolásgyermek is tudja, hogy a Franciaország és Oroszország közötti szövetség megkötése (az 1891 —1893-as években) nem vezethetett a Hármasszövetség 1882-ben történt megkötéséhez, hanem éppen fordítva, — aligha nevezhetjük tehát ezt a »magyarázatot« történelemhamisításnak, hiszen ez inkább csak a szerző tudatlanságának bizonyítéka. Durva történelemhamisítás viszont Brownnak az az állítása, hogy az első világháborút nem a német és angol imperializmus közötti ellentétek váltották ki, hanem egyedül az Oroszország és Németország közötti konfliktus, amely érthetetlen okokból »Nyugatra is átterjedt«. Brown nyíltan kifejezi sajnálkozását, mert mennyivel jobb és főképpen hasznothajtóbb lett volna, ha csupán Németország és Oroszország gyengítették volna le egymást hosszú, véres mészárlásban. Lewis Brown ugyanilyen hamisítások segítségével igyekszik fehérre mosni a német imperialisták második világháborús ténykedéseit is. E célból azt bizonygatja, hogy Hitler nem a monopolistákra és a militarista junkerekre támaszkodott, hanem a német népre. Elmondja, hogy Hitler éppen a monopolisták és a junkerek vállán kapaszkodott fel, mert ezek arra számítottak, hogy majd felhasználják őt »saját érdekükben«, de »mikor Hitler hatalomra jutott, gyorsan sutba dobta őket«. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy : »a feudális származású hagyományos militaristák és az újsütetű nagyiparosok régen, már a császár alatt szövetséget kötöttek egymással«, és a második világháború időszakában ők voltak Hitler ártatlan áldozati bárányai. Brown magas történeti piedesztálra emeli német üzletbarátait. Szerinte a német monopolisták »okos, szakképzett emberek«, és ez elég alap ahhoz, hogy őket »Németország emberanyagának legjobbjai közé sorolja« ég megindokolja jogukat az uralomra Németországban. Még jobban magasztalja Lewis Brown az amerikai imperialistákat. A történelem legdurvább meghamisításával nekik és csak nekik tulajdonítja a Hitler és hadserege felett aratott katonai győzelmet. Elhallgatja a Szovjet Hadsereg nagy történelmi szerepét — amely azt a hősies hivatást teljesítette, hogy felszabadította az európai népeket a fasiszta német zsarnokság járma alól,— és úgy ábrázolja a dolgot, mintha Berlin »az amerikai motorizált oszlopok nagyszerű ütőképessége következtében« esett volna el. Ezek az amerikai történelemhamisító elmefuttatásainak sarokkövei. »Okuljunk a törtérielem tanulságaiból« — mondja Brown — és forduljunk a harmincéves háború idejéhez,