Századok – 1954

Tanulmányok - Jeruszalimszkij; A. Sz.: Kísérletek a mai reakciós történetírásban a német imperializmus rehabilitálására 74

A MAI КЕЛК1 IÓS TÖRTÉNETÍRÁS KÍSÉRLETEI A NÉMET IMPERIALIZMUS REHABILITÁLÁSÁRA 81 amikor — szerinte — a német nép a militarizmusban kezdte látni megmentését. Brown kénytelen ugyan elismerni, hogy a német nép nem akarja, hogy bevonják a harmadik világháborúba, hogy zsoldosokat szállítson az amerikai imperialistáknak és részt vegyen a Szovjetunió elleni új agresszióban. De mint történész, ebben a beállítottságban a német népben meggyökeresedett »reménytelenségi komplexumot« lát, viszont mint olyan üzletember, aki profitszerzés érdekében szociális gyógyászattal foglalkozik, tisztára amerikai receptet ajánl a német népnek a békevágy-hangulatból való kigyógyításár a. » A beteg jellemének reális felismerése alapján — írja Brown — kettős gyógymódot kell alkalmaznunk, fel kell tárnunk előtte a remény ajtaját és egy erős rúgással rá kell kényszerítenünk, hogy belépjen ezen az ajtón.« Rövid és világos! Brown bizonygatja azt is, hogy a német nép további történeti fejlődése csupán úgy valósulhat meg, ha azoknak a német monopolista és militarista quislingeknek az uralma alá helyezi őket, akiket »Uncle Sam jelölt ki«. Kénytelen elismerni, hogy az agresszív amerikai imperializmus fegyvertárában nincsenek olyan eszmék, amelyek az ő oldalára vonhatnák a »népek lelkét«. Éppen ezért a múlt tanulságára hivatkozva megállapítja, hogy a német népet kényszeríteni lehet »a parancsok elfogadására, különösen, ha feje fölött lebeg annak a kormánynak az ökle«, amelyet az amerikai katonai hatóságok tákoltak össze Nyugat-Németországban. A németországi amerikai politika agresszív céljainak és ökölmódszereinek célszerűségét hangoztatva, Lewis Brown a következőket írja : »Nem hiszem, hogy az amerikai életforma ellenségei velem egyetértenek.« Brown »tanulmányában« ez az egyetlen állítás, amely nem szorul cáfolatra. Bizonyítja ezt a német népnek az egységes, demokratikus, békeszerető Németország megteremtéséért vívott harca. IV Ha áttekintjük a Németország újkori és legújabbkori történetével foglalkozó mai amerikai és angol reakciós történetírás fejlődését, könnyen észrevehetjük, hogy a figyelem központjában főképpen a német tábornoki kar és különösen a német vezérkar apológiája áll. Ha közelebbről vizsgáljuk a dolgot, kiderül, hogy a téma iránti nagy érdeklődés oka, még történeti síkon is, nagyon is gyakorlati jellegű. Az »United States News and World Report« с. amerikai folyóirat (1950. február 10-i száma) a következő szavakkal tárta fel ezeket az okokat : »Az Egyesült Államok megvizsgálta a német vezérkar eszméjét.« Azt hisszük, hogy az első és még inkább a második világháború tapasztalatai teljes világossággal megmutatták, hogy ez az »eszme« éppúgy, mint a német militarizmus és háborús ideológia egész rendszere, nem állotta ki a komoly történelmi próbákat és teljesen csődöt mondott. A Szovjet Hadsereg széttépte a német hadsereg legyőzhetetlenségének mítoszát, megsemmisítette azt a nimbuszt, amelyet a német vezérkar körül évtizedeken át mesterségesen kialakítottak. Ami az agresszív porosz-német militarizmus legjellegzetesebb rablóvonásait és szokásait megtestesítő német tábornoki kar erkölcsi és politikai értékelését illeti, ezt megtalálhatjuk a nemzetközi bíróság szovjet tagjának a hitlerista háborús bűnösök nürnbergi perében adott különvéleményében, amely a történelmi dokumentumok összessége alapján bebizonyította, hogy a német vezérkar bűnös szervezet, amelyet 6 Századok