Századok – 1954

Tanulmányok - Jeruszalimszkij; A. Sz.: Kísérletek a mai reakciós történetírásban a német imperializmus rehabilitálására 74

78 A. SZ. JERTJSZALJMSZKIJ 4 Morgenthau amellett tört lándzsát, hogy Németországot nemcsak agrárországgá kell tenni, a német proletariátust tömegesen földmunkára kényszeríteni s így megbontani és deklasszálni, hanem szerinte Németországot fel kell darabolni. Hamis megvilágításban mutatja be a német nép állami és nemzeti egységének kialakulását, s azt állítja, hogy ez az egység a német agresszió mozgatóereje. »Két Németországgal — jelenti ki Morgenthau — könnyebb dolgunk lesz, mint eggyel. . . mivel a különös külpolitikai szán^tan szerint két fél nem egyenlő egy egésszel, hanem sokkal kevesebb annál.« A háború utáni évek történetének tapasztalatai megmutatták ennek a politikai számtannak egész hazug voltát. Ezek a tapasztalatok azt bizonyítják, hogy Németországnak a Wall-Street agresszív céljai érdekében elkövetett szétszakítása nemcsak nem csökkenti, de sokszorosan fokozza a háborús veszélyt Európában. Csak a német nép békés, demokratikus fejlődésén alapuló egysége — ahogy azt a potsdami konferencia határozatai leszögezték — biztosíthatja a békét Európában és mozdíthatja elő a béke megerősödését az egész világon. Hasonló programmot hirdetett a második világháború éveiben lord Vansittart is. Vansittart, mint az angol külügyminiszter állandó helyettese, valamint a kormány diplomáciai tanácsadója, nagy szerepet játszott az angol imperializmus külpolitikájának kialakításában. Több könyvben1

0

és számos cikkben fejtette ki történeti elgondolását. Vansittart a német nemzet és államiság megsemmisítésének egyformán reakciós és utópista eszméjét kétesértékű paradoxonokba öltözteti. Kijelenti például : »A történelmi múlt elveszti hatóerejét, ha az illető nemzet fejlődése során túlnőtt rajta. A német történelmi múlt hatóereje megmaradt, mert a németek nem fejlődtek tovább, sőt silányabbak lettek.« Vájjon ez azt jelenti-e, hogy Németország történetében a militarizmus kimagaslóan nagy szerepet játszott? De milyen társadalmi erők képviselik az agresszív militarizmust ? Kinek az érdeke ezeknek az erőknek a támogatása és megszilárdítása? Vájjon miből fejlődhetett a német militarizmus ennyire veszélyes méretekig? Ezekre a kérdésekre Vansittart a következő feleletet adja: »A kapitalizmus oka lehet m᧠bajoknak, de nem ennek a bajnak. A szocializmus talán segíthet más bajok ellen, de nem ez ellen a baj ellen. Az adott esetben a bűnös nyilván a nemzet.« E tételével Vansittart először is rehabilitálni akarja az imperialista Németország uralkodó osztályait, a militarizmus képviselőit, a junkereket és monopolistákat ; másodszor diszkreditálni akarja a szocializmust, melynek győzelmében a népek felvirágzásuk és békés fejlődésük biztosítékát látják ; harmadszor pedig megrágalmazza a német népet azzal a váddal, hogy ő robbantja ki a háborúkat más népek leigázása céljából. Vansittart azt bizonygatja, hogy hiába keresnők az első és második világháború okát »egyik vagy másik gazdasági rendszerben«, mert az ok »a német lélek zsarnoki törekvéseiben« rejlik. Azt állítja, hogy Németországban a szocialista mozgalom már keletkezése pillanatától militarista mozgalom volt. Amikor Vansittart ezt a torzszülött tételt felállította, egyáltalán nem a Scheidemann és Noske-féle jobboldali szociáldemokrata vezetők tevékenységére gondolt, hanem a német nép nagy fiaira, Engelsre és Bebelre. Könnyű elképzelni, hogy a történeti dokumentumok milyen aljas meghamisításához kellett folyamodnia hazug kitalálásainak megindokolása céljából. 10 R. G. Vansittart: Lesson of my Life. London, 1944 ; Bones of contention. New-York, 1945 ; Events and Shadows, A policy for the remnants of a century. London, 1947.