Századok – 1954
Tanulmányok - Jeruszalimszkij; A. Sz.: Kísérletek a mai reakciós történetírásban a német imperializmus rehabilitálására 74
i A MAI REAKCIÛS TÖRTÉNETÍRÁS KÍSÉRLETEI A NÉMET IMPERIALIZMUS REHABILITÁLÁSÁRA 77 Morgenthau, a monopolista csoport egyik vezetője, aki egyben pénzügyminiszter volt, 1944 őszén előterjesztett egy tervet Rooseveltnek, az Egyesült Államok elnökének, hogy miként kellene a német ipart megsemmisíteni, Németországot agrárországgá változtatni ós gyarmati színvonalra süllyeszteni. A háború után Morgenthau kiadta »Németország a mi problémánk« c. könyvét,9 amelyben megkísérelte történeti alapon megindokolni tervét. Az állandóan Karthágó elpusztítását sürgető Cato római szenátorhoz hasonlóan az új amerikai Cato azt követelte, hogy pusztítsák el Németországot — ne csak a hitleri birodalmat, de az egész német államot, ne csak a hitleri agresszió hadi és gazdasági gépezetét, de az egész német gazdaságot is. »A német agresszió veszélyének megszüntetése tekintetében programmom — írta Morgenthau — a legegyszerűbben úgy foglalható össze, hogy Németországot meg kell fosztani nehéziparától.« Morgenthau, hogy kellő politikai alapot teremtsen politikai tervének megvalósításához, elhatározta, hogy mindenekelőtt az amerikai tőke uralkodó köreiben elterjedt történelmi legendákat' »rombolja le«. Nem minden irónia nélkül írja például, hogy az amerikai történetírásban Németország a XIX. század első felében »meseország, ahol Albert és Ernő herceg füveket gyűjtött az erdőkben, vagy düledező ódon kastélyokban négykezest játszott zongorán ; olyan ország, ahol a paraszt kínos gondossággal rendbentartott udvarában tömte karácsonyi libáját, s ahonnan a legtöbb európai király és herceg kizárólag csúnya felesége származik.« Morgenthau ezekkel az érzelgős történelmi mesékkel szemben figyelmeztet arra, hogy van az éremnek egy másik oldala is, nevezetesen az, hogy »Európa évszázadokon át ezekben a festői falvakban toborozta a zsoldosokat«. Morgenthau szerint már ez a tény is tanúsítja, hogy a német népre történetileg, sőt biológiailag ősidőktől fogva az agresszív szellem volt jellemző. Mi több, azt bizonygatja, hogy »a német nép hódítási vágya« szolgált elsőleges okul minden háborúhoz, amelyet Németország valaha is viselt, beleértve a XX. század első felében kirobbantott két világháborút is. Morgenthau futólag és mellékesen megemlékezik ugyan a junkerek szerepéről, akik »nemzedékek során át a legmakacsabb háborús gyújtogatok voltak Európában«, de nem tekinti őket meghatározott társadalmi erőnek, hanem egyszerűen a német nép alkotórészének. Ami a másik reakciós osztályt, a fináctőke mágnásait illeti, egyáltalán nem tartja szükségesnek megemlíteni, hogy ezek milyen szerepet játszottak a háborús agresszió szításában és megszervezésében. Morgenthau az egész háborús felelősséget a német népre és különösen a német proletariátusra hárítja. Mivel a német ipar — mondja Morgenthau — mindig főképpen háborús szükségletek kielégítésére dolgozott, a német munkásosztály volt a német agresszió egyik fő mozgatóereje. A történelemnek ez az ocsmány meghamisítása két célt szolgált. Először is : amikor Morgenthau felállítja azt a tételt, hogy »a háborúra való törekvés« és a »demokrácia iránti ellenséges érzelem« a német nép alapvető tulajdonsága, ezzel a német népet akarja megrágalmazni és demokratikus hagyományait kompromittálni; másodszor pedig rehabilitálni kívánja a német finánctőkét, amelyet már régen számos szál fűz össze az Egyesült Államok finánctőkéjével. Áz amerikai pénzügyminiszter náciellenes szólamokba burkolt történeti elmefuttatásainak már akkor határozott politikai céljuk volt. • Henry Morgenthau: Germany is our problem. New-York—London, 1945.
