Századok – 1954

Szemle - Saville; John: Ernest Jones Chartist (Ism.: H. Haraszti Éva) 709

SZEMXE 711 •emberrel rendelkezik ; a mozgalom vagy teljesen leáldozik, vagy olyan emberére akad «ki változott szervezeti alapon új életre kelti a mozgalmat. S erre alkalmas embernek ítéli Jonest. Az 50-es évek elejére éri el Jones azt az elméleti tisztánlátást, amelyet Marx és Engels segítsége nélkül talán soha sem ért volna el, és amelynek az a tragikuma, hogy Anglia olyan gazdasági fellendülésének (világipari monopolhelyzet, gyarmatbirodalom következményeként) időszakában következett be, amikor már nem tudott hatékonnyá válni az angol munkástömegek körében. Jones ekkor már túljut az egyszerű politikai reformköveteléseken,. keresi a chartizmus végső célját, lényegét, s eljut a szociális forradalom eszméjéig. Ezekben az években olyan sajtóorgánumok állnak rendelkezésére — a Notes to the People, People's Paper —, amelyekben hosszan kifejtheti Marx közvetlen irányításával, segítségével ós közreműködésével eszméit. Jones fejtegeti, hogy a hatalmat nemcsak megnyerni kell tudni, hanem tudni kell azt meg is tartani. A charta követelésein túlmenően rá kell mutatni azokra a társadalmi előnyökre, amelyek a népi charta megvalósulásának következményei. Jelszava : »Egyedül a szegény nyerheti meg a szegények csatáját« (112.1.). Ugyanakkor Jones egyik-másik írása megmutatja koncepciója korlátait is. Jones követeli mind a föld nacionalizálását, mind a »bérrabszolgaság eltörlését«, de a burzsoá társadalom legkárhoztatandóbb gonoszságának a földmonopóliumot tartja. Nem ismertethetjük Jones e termékeny időszakának valamennyi Saville által bemutatott dokumentumát s nem feladatunk elemezni azokat. Megállapíthatjuk azonban, hogy a válogatás sikerült volt, mert Jones álláspontja—-annak tisztult formái és korlátai egyaránt, a kül- és belpolitikai, az elméleti és gyakorlati kérdések egész sorozatában — világosan kifejezésre jut. Magyar szempontból is rendkívül érdekes pl. Jones 1855 márciusában Palmerston lordról írott cikke, amely ezekkel a szavakkal kezdődik : »A legnagyobb gazember gyakran a legnépszerűbb ember« (vonatkozik ez természetesen Palmerstonra) (181. 1.). Sorra leleplezve a nemes lord kül- és belpolitikai becstelensógeit, idézi Palmerston 1855-ben az alsóházban mondott szavait : »Az osztrák kormány tudja ma már és mindig is tudta, hogy Nagy-Britannia kormánya Európa számára nagy szerencsétlenségnek tartaná, ha Magyarország kiválna az osztrák birodalomból« (Hansard, Vol. 137. 882. i.). Tehát az osztrák kormány mindig tudta — jegyzi meg Jones —, a magyarországi nagy küzdelem idején is, hogy az áruló brit kormány intrikát sző Ausztriával Magyarország és Európa szabadsága ellen. Jegyezzék ezt meg jól Palmerstonról — szól intőleg Jones. Saville függelékként közli Marx—Engels összes munkáiból a Jones-szal kapcsolatos leveleket, levélrészleteket, 1848-tól 1869-ig. Jones politikai tevékenysége ós személyi tulajdonságai Marx és Engels értékelése nyomán állnak előttünk igazán világosan. Bár tevékenysége bizonyos szakaszán rendkívül sok kárt okozott az angol proletariátusnak, képességeit és őszinteségét mindig nagyrabecsülték s Engels szerint »ő volt az egyedüli képzett angol politikus, aki alapjában véve teljesen a mi oldalunkon állt«. (Engels Marxhoz 1869. január 29. 247. 1.) A függelékben szerepek a többi között az 1851-es chartista program is, amely a mozgalom 'leghaladóbb célkitűzéseit önti formába, ós amely Saville értékelése szerint »a szociáldemokrata állam minta programja«. A függelékben végül közzéteszi a szerző az 1854-es »Munkás Parlament« programját és Marx e parlamenthez intézett levelét. John Saville könyvét az angol munkásmozgalom történetének értékes és új adalékaként értékelhetjük. Meggyőződésünk szerint a szerző részletesebben feltárhatta volna Marx, Engels és Jones kapcsolatát, továbbá Jonesnak az első Internacionálóhozvaló viszonyát, ha alkalma lett volna más kéziratos anyagot is átnéznie és ha nem csupán angol feldolgozásokat és memoirokat használ másodlagos forrásként. Ugyancsak érdekes lett volna annak bemutatása is, hogy a korabeli burzsoázia hogyan értékeli Jonest (a burzsoá lapok alapján) és a kormány hogyan figyelteti tevékenységét (Home Office Papers felhasználásával). Nem valószínű azonban, hogy ezek a további kutatások E. Jones arcképét és értékelését lényegesen módosítanák. A könyv magyarra fordítását hasznosnak és fontosnak tarthatjuk, mert az angol munkásmozgalom e fontos időszakáról alig, a chartista vezetőkről egyáltalán nincs magyar nyelvű irodalom. Időszerű lenne már kiadói vonalon az egyetemes történeti tudományos munkák lefordításánál és kiadásánál jelentkező—-nehezen érthető— szűkkeblűséget felszámolni. H. HABASZTI ÉVA