Századok – 1954

Szemle - Gollan; John: The British Political System (Ism.: Elrick Doris) 712

712 SZEMLE JOHN GOLLAN: THE BRITISH POLITICAL SYSTEM (London, Lawrence and Wishart. 1954. 192 1.) Nem véletlen, hogy az utóbbi időben számos könyv jelent meg Angliában, mind a liberális és a konzervatív párt, mind a baloldal részéről, amely a brit politikai rendszerrel és ezen belül a munkáspárt parlamenti szerepével foglalkozik. Az angol munkáspárt tagjainak nagy része elégedetlen vezetői politikájával, sőt egy-két fabiánus teoretikus, mint például G. D. H. Cole, megbírálta a munkáspárti államosításokat is, amelyek nem a munkásosztály, hanem a monopolkapitalisták javát szolgálják.* A munkáspárt vezetősége e növekvő elégedetlenség láttára olyan nagy ágyúkat vetett be, mint Herbert Morrison, aki »Government and Parliament« с. könyvében boncolgatta a munkáspárt szerepét a parlamenti rendszerben. Morrison könyve azonban, ahogy arra az egyik szemleíró rámutat, nem a munkások meggyőzésére törekszik, hanem az a burkolt célja, hogy megmutassa a tőkés osztálynak, milyen híven használja fel a parlamentet a mUnkás, párti kormány a kapitalizmus érdekében. Nagy szükség volt tehát John Collan köny. vére,. amely — népszerű formában ugyan —, de mélyrehatóan elemzi a brit parlamenti rendszer igazi osztálytartalmát. Választ ad arra a kérdésre, amely annyira foglalkoztatja azokat, akik 1945-ben lelkesen adták szavazataikat a munkáspárt jelöltjeire, arra ti., hogy miért nem hozott messzemenő változásokat az angol politikai életben a sok reménnyel várt munkáspárti kormány. Az első két fejezetben Gollan a baj gyökereit tárja fel, amikor az állam és parlament szervezetét elemezve, a tények sokaságával bizonyítja be, hogy a munkáspárt kormányai idején is a »big business«, az üzletemberek, nagytőkések és nagykereskedők uralkodtak a parlamentben, az államapparátusban, és ezek érdekében kormányoztak a munkáspárti államférfiak. A munkáspárt az 1945. évi választásokon nyert nagy többsége sem hozott létre olyan parlamentet, amely a munkásosztály érdekeit képviselte. Gollan leleplező kimutatást közöl az akkor megválasztott képviselők foglalkozásáról, amelyből kitűnik, hogy a 611 képviselő közül csak 84 volt ipari munkás ; a konzervatív párt oldalán 99 részvénytársasági igazgató, nagyiparos és kereskedő ült, a hivatalokból és egyetemekről 20, a jogászok közül 34 képviselő került ki, míg a munkáspárti padokon 18 részvénytársasági igazgató, 40 jogász és 120 hivatalnok foglalt helyet. A 107 szakszervezeti, munkáspárti és szövetkezeti funkcionárius -— főleg a szociáldemokrata eszmék befolyása alatt álló bürokrácia — nem javított a helyzeten. Gollan érdekesen mutat rá arra, hogy ezeket a középosztálybeli és szakszervezeti képviselőjelölteket a munkáspárt vezetősége felülről kényszeríti a választókerületekre, a munkás képviselőjelöltek helyett. Közülük sokan azt a nézetet vallják, amelyet a fiatal fabianus Roy Jenkins nemrégiben fejtett ki a brit kettős pártú politikai rendszer örökérvónyűségéről. A politikai inga szerinte minden bizonnyal a munkáspárti kormány ellen fordul, mivel nincs kormány, amely mindenkinek megnyerné a tetszését : a konzervatív párt minden körülmények között erős ellenzék marad, és időről-időre hatalomra is jut. Ilyen képviselőknek természetesen semmi közük a szocializmus ügyéhez. Ahogy Gollan megjegyzi, ez az elmélet csak egyik változata a régi szociáldemokrata államelméletnek az állam osztályfeletti természetéről, amelyet a brit munkáspárti vezetők, Ramsay MacDonaldtól kezdve mindmáig erősen terjesztenek a munkások között. Clement Attlee, a munkáspárt vezetője és egykori miniszterelnöke szerint Anglia kormányzási és közjogi rendszere századokon keresztül lassú evolúció útján jött létre, és időről-időre átalakult az új szükségletekhez mérten. »Az ón hitem az — fejti ki Attlee —, hogy ezzel a gépezettel sikerül létrehoznunk azokat az alapvető változásokat, amelyeket kívánunk.« A kapitalista állam, foglalja össze Gollan az előbb mondottakat, megfelelő a munkáspárti kormányoknak, mivel azok a kapitalisták politikáját folytatják. Még a kapitalista állam karhatalmát és büntetőjogát is éppoly kegyetlenül használják fel a gyarmati szabadságmozgalom és a hazai tüntető vagy sztrájkoló munkások ellen, mint a konzervatívok. Gollan, folytatva a parlamenti rendszer elemzését, vázolja a minisztertanács összetételét és megmutatja az ellenzék szerepét is az angol két-párt rendszerben. Az ellenzék harca csupán szócsata, amely a parlament falai között zajlik le és tíz közül kilenc esetben vereséggel jár. E színlelt harc főcélja az, hogy levezesse a nép elégedetlenségét * Lel. в. П. ff. C'nle: Is This Socialism? New Statesman Pamphlet. London, 1054.