Századok – 1954

A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - Réti László: Beszámoló a Szovjetunióban tett tanulmányútról 658

BESZÁMOLÓ A SZOVJETUNIÓBAN TETT TANULMÁNYÚTRÓL 659 egy személy szerepével foglalkozik — nem helyes, nem marxista történelmi műfaj. A Szovjetunióban ezt az álláspontot a leghatározottabban elvetik. Nem az a hiba — mondják —, hogy életrajzokat készítettek — ezekre feltétlenül szükség van —, hanem hogy egyes életrajzokban, éppen úgy, mint sok más történeti munkában, helytelenül mutatták be a személyiség történelmi szerepét. Nem megszüntetni kell tehát az életrajzok írását, hanem jobb, helyesebb életrajzokat kell írni. A Marx—- Engels — Lenin — Sztálin Intézet a közeljövőben megjelenteti Lenin életrajzának átdolgozott, második kiadását. Utána rövidesen megjelenik Sztálin életrajzának új kiadása is, amelyben egy új fejezet fog foglalkozni Sztálin elvtárs 1945 utáni tevékenységével. A továbbiakban az Intézet egész sor élet- • rajzot készít el Lenin ós Sztálin közvetlen munkatársairól, így Kalinyin, Szverdlov, Kirov, Frunze, Ordzsonikidze ós más elvtársak életéről. Igen sok szó esett arról, hogy elhanyagolták a múltban a munkás-paraszt szövetség történetének kutatását. Ebből a szempontból is rendkívül fontosnak tartják a helyi tör-' ténelem és ezen belül a helyi párttörtónet megírását. Meg kell mutatni, hogy az egyes szövetséges köztársaságokban hogyan alakult a munkásság ós a parasztság szövetsége, milyen történelmi fázisokon ment át, amíg eljutott a mai helyzethez, amikor a munkásság és a parasztság együtt építi a kommunista társadalmat. A két fő szempont : egyrészt kutatni és feltárni a munkás-paraszt szövetség objektív alapját, a közös történelmi érdekeket és a közös történelmi célkitűzéseket ; az elnyomás időszakában a kizsákmányoló osztályok ellen és felszabadulásért folytatott közös harcot, a szocializmus időszakában, az osztálymentes társadalom építése folyamán pedig a közös történelmi érdekeket és feladatokat. Másrészt meg kell mutatni a kommunista párt vezető, szervező, irányító szerepét is a munkás-paraszt szövetség létrehozása és megerősödése során, tehát azt a szubjektív tényezőt, amely döntő'szerepet játszott és játszik a munkás-paraszt szövetség kialakításában. Nagy viták folynak a Szovjetunióban a történelem helyes, a valóságnak megfelelő bemutatása érdekében, a'történelmi események megszépítése ellen éppúgy, mintáz igazságtól eltérően sötét színekben való ábrázolása ellen. Egyrészt fellépnek az úgynevezett rózsaszínű történelemírás ellen. A helyi párttörténet problémáinak vitatása során sok érdekes példával támasztották alá, hogy milyen helytelen az olyan történelemírás, amelyik szerint pl. -— egyes vidékeken — a mensevikek nem játszottak lényeges szerepet, a burzsoázia kezdettől fogva el volt szigetelve, a tömegek mindig á bolsevikok oldalán álltak, és végül hatalmas küzdelem után a bolsevikok győztek. Nem mutatják meg, miért volt szükség akkor mégis harcokra,küzdelemre, ha a bolsevikok kezdettől fogva egyedül álltak a történelem Szintérén és kezdettől fogva mindenki a bolsevikokhoz csatlakozott. Hivatkoztak például az uráli pártszervezetek történetéről szóló - egyébként , igen nagyra értékelt — munkára, amely ugyancsak arról beszél, hogy a mensevikeknek egy bizonyos időbén nem volt semmi befolyásuk, de ugyanakkor nem tud magyarázatot adni arra a tényre, hogy mégis mensevik küldöttet is választottak a pártkongresszusra. Vagy az azerbajdzsániak az egyik tanulmányban úgy mutatták be a Nep-re való áttérést, hogy akkor minden simán ment, náluk mindenki megértette és minden erejével támogatta az új feladatok megvalósításáért folytatott küzdelmet. Holott az SzKP története rövid tanfolyamából ismerjük azokat a hallatlanul nagy nehézségeket, kemény harcokat, amelyek a Nep bevezetését kísérték mindenütt—így természetesen Azerbajdzsánban is. Említették azt is, hogy például Kazahsztanban egyes történészek mindenáron ki akarják mutatni, hogy ott 1917 előtt is voltak már bolsevik szervezetek, holott ez a történelmi tényekkel ellenkezik. Be kell tehát mutatni a nehézségeket, a tömegekért folytatott harcokat, amelyek során a párt a győzelemig eljutott és be kell mutatni az ellenség tevékenységét is. Másrészt ugyanilyen élesen és határozottan fellépnek a »pesszimista történelemírás« ellen. Többször idézték az elvtársak az SzKP Központi Bizottságának határozatát apolgárháború történetének megírásával kapcsolatban, hangsúlyozták, hogy amarxista történelemírásnak feltétlenül az igazat kell megírnia, írni kell ahibákról is, de állandóan szem előtt tartva azt, hogy nem az ellenség győzött és megmutatva- a győzelem okait, előfeltételeit, útját. Vita folyik "a Szovjetunióban a citálásról is. Megállapították, hogy az idézetek halmozása súlyos hiba volt és dogmatizmushoz vezetett. Rámutattak arra, hogy még a témák kiválasztásánál is — igen helytelenül — túlnyomóan olyan kérdéseket dolgoztak fel, hogy mit ír Lenin erről, vagy Sztálin arról a kérdésről. A szerzők nem saját nézeteiket ismertették, hanem a klasszikusokét és a mágukét a klasszikusok idézetei mögé rejtették el, illetve egyáltalában ki sem alakították. Ugyanakkor most különös súllyal mutatnak rá arra, milyen elvtelen az a vélemény, hogy nem szabad a klasszikusokat idézni és nem 11*