Századok – 1954
Vita - Makkai László: A „Magyarország története” egyetemi tankönyv első kötetének vitája 636
A • MAGYARORSZÁG TÖRTÉSETE« С. EGYETEMI TANKÖNYV I. KÖTETÉNEK VITÁJA 645 az érveket, de utalt a kisebb városok és mezővárosok kétségtelen fejlődésére, melynek figyelembevétele nélkül az árutermelés arányairól nem lehet végleges képet alkotni. Ezek az észrevételek történetírásunknak a termelőerők és a termelési viszonyok feltárásában mutatkozó általános fogyatékosságát érintik, melyen természetesen a tankönyv szerzői egyéni kutatással csak igen korlátozott mértékben segíthettek. A XIV— i XV. század végleges értékelése, a periodizáció ellentmondásainak kiküszöbölése s nem utolsó sorban a magyar történelemnek az általános fejlődéshez való ekorszakbeli helyes viszonyítása csak az alap kérdéseinek tisztázása után lesz lehetséges. Nagy elismeréssel adózott Elekes Lajosnak a vita közvéleménye azért, hogy az így adódó korlátok között is részleteiben és felépítésében helyes, meggyőző és lendületes ábrázolást tudott adni a XV. század politikai történetéről, melyet néhány részletkérdéstől (pl. Mátyás nyugati politikájának megítélése, a centralizált hivatali apparátus és hadsereg szervezetével kapcsolatos egyes vitás mozzanatok) eltekintve, a hozzászólók egyhangúlag a félkötet legjobban sikerült részének tartottak. A XV—XVI. század fordulójának szövevényes problematikájával ennek a résznek a szerzője, Székely György, már nehezebben tudott megbirkózni s a vita résztvevői sem nyújthattak ezen a téren lényeges segítséget. Székely György a hozzászólásokra adott válaszában joggal emelte ki annak a feladatnak súlyosságát, melyet számára három össze nem függő korszak (1320—1382, 1437—38, 1490—1526) feldolgozása jelentett. Részben ez, részben az előmunkálatok elégtelensége okozta, hogy a Mohács előtti évtizedeket nem tárhatta fel olyan mélységben, mint a XIV. századot. Ezeken az okokon kívül azonban sajátosan megnehezítette a szerző dolgát az, hogy minden jel szerint ebben a korszakban érlelődött meg az a változás, mely az általános keleteurópai fejlődésen belül Magyarország történetében is döntő fordulatot hozott. A »második jobbágyság« fogalmilag közismert, de részleteiben még igen kevéssé tisztázott jelenségéről van szó. A »második jobbágyság« nálunk a XVI. század második felében fejlődik ki a majorsági robotgazdálkodás formájában, de kétségtelen, hogy előzményei jóval messzebbre nyúlnak vissza s Bácskai Vera joggal hiányolta, hogy az 1514-es parasztháborút a tankönyvszöveg nem hozza kapcsolatba ezzel a fejlődéssel. A kutatás jelenlegi állása mellett Elekes Lajos csak kérdésként vethette fel válaszában, , hogy »vajon feltehető-e, hogy a két időszak közt, tehát amidőn a paraszti árutermelés dominál és a járadékformák közül előtérben áll a pénzforma, illetőleg a földesúri allodium időszaka között van egy átmeneti időszak, melynek lényeges vonása a termékjáradékra való visszatérés ós az, hogy a földesúr a jobbágytól elsajátított terméket gazdatisztek útján maga igyekszik piacra juttatni«. Ilyen átmeneti korszak meglétére számos jel mutat (mint pl. a mezővárosok kilencedfizetésre kötelezése), s ha konkrét jellegzetességei ma még nem is fejthetők ki, kétségtelen, hogy lényeges vonása a városok viszonylagos háttórbeszorulása (amire egyébként Szűcs Jenő említett megjegyzése is utalt) és ezzel párhuzamosan a feudális földbirtokosok közvetlen kereskedelmi tevékenységének megélénkülése, ami a fejlődés során az árútermelő majorsági robotgazdálkodás kialakulására vezet. Ennek a folyamatnak hátterében az európai történeti fejlődésnek a kapitalizmus nyugati előretörése folytán bekövetkező kettéágazása rejlik, nyugaton és keleten a feudalizmusról a kapitalizmusra való átmenetnek különböző formái alakulnak ki. Jelenlegi megfogalmazásában a tankönyvszöveg nem néz szembe ezzel a problémával s ebből következik az árutermelés 1500 körüli fejlődésének hiányos ábrázolása (melyet Székely György is komoly hiányosságnak tekint). A »második jobbágyság«-ot, mint a mezőgazdaságban a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet sajátos keleteurópai útját, minden ellentmondásossága ellenére is elsősorban a feudalizmus bomlásának jelenségeként értékeli a tankönyv, illetőleg annak második félkötete. Mint a termelési viszonyokban bekövetkezett legjellegzetesebb változást, a »második jobbágyság«-ot tekintették a második félkötet előszerkesztői döntő periodizációs szempontnak, mikor a XVI—XVIII. századi fejlődést a feudalizmus előrehaladó bomlásának, a nemzettéválás előkészítésének jegyében látják. Noha sem a tankönyv, sem a vita nem nevezte ezt a korszakot kései feudalizmusnak, a fenti meghatározásban ez értelmileg bennefoglaltatik. A vita azonban nem a kései feudalizmus szempontjából foglalkozott a periodizáció kérdésével, hanem az alkorszakok elhatárolása körül mozgott. Az első periodizációs probléma a »második jobbágyság« előkészítő szakasza kezdő időpontjának meghatározásával kapcsolatban merült fel. Sinkovics István, az 1526— 1604 közötti rósz szerzője, részletesen foglalkozik a »második jobbágyság« újabb szakaszának, a majorsági robotgazdálkodásnak a kialakulásával, de nem tekint vissza az előzményekre, melyek így (mivel az első félkötet sem foglalkozik velük) homályban maradnak. Az ebből fakadó tisztázatlansághoz járult az a meglepetés, melyet N. Kiss
