Századok – 1954
Vita - Makkai László: A „Magyarország története” egyetemi tankönyv első kötetének vitája 636
Л »MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETE. С. EGYETEMI TANKÖNYV I. KÖTETÉNEK VITÁJA 643 gileg befejeződött, mert szerintük ez a folyamat döntően а XIII. század első évtizedeiben játszódott le. Ennek a kérdésnek tisztázása azért fontos,, mert enélkül a »korai feudális monarchia« és a szóttagolódás korszakának határa nem állapítható meg. Ezt a periodizációs szempontot a vitán egyedül Bónis György vetette fel, de ugyanakkor a korai feudális társadalom és állam jellegét úgy határozta meg, hogy ekkor még (nálunk a XIII. század előtt) »kifejlett feudalizmusról. . . feudális tulajdonjogról . . . nem lehet beszélni«, azaz a korai feudalizmust lényegében prefeudalizmusnak jellemezte, ami természetesen nem állhatja meg a helyét. A magyarországi korai feudalizmus problémája tehát a vita után is nyitva maradt, A XIII. század fejleményei közül a hozzászólók két társadalmi réteg keletkezési problémáját vetették fei : a köznemességét és a polgárságét, ami összefügg a rendi fejlődés kezdeteinek kérdésével s így a periodizációval is. Szabó István hiányolta, hogy a szerző a nemesi rend XIII. századi szerveződéséről, a nemesi megye és az országgyűlés ilyen értelmű vonatkozásairól nem beszél, Bónis György pedig megjegyezte, hogy a .rendiség elvi kifejtésére később sem kerül sor a tankönyvben. Molnár Erik az egész kötetre vonatkoztatva szögezte le, hogy »a nemesi rend és ezzel kapcsolatban a feudális nacionalizmus fejlődését a XIII. század óta kell vizsgálni, sőt ami a feudális nacionalizmust illeti, a XI. századtól«. Ami a polgárság történetét s ezzel kapcsolatban a városfejlődóst illeti, Fügedi Erik hozzászólása rámutatott a tankönyvszövegnek arra az egyoldalúságára, hogy a városfejlődésnek csak azt a fő vonalát követi nyomon, mely a munkamegosztás fejlődésének során a faluból vásárhellyé, ebből pedig várossá való alakulásra vezet, de elhanyagolja a célzatos városalapításokat, főleg pedig az idegen telepesek városalapító szerepét, mely a belső fejlődés alapján lehetővé vált. Paulinyi Oszkár nagyrészt eddig fel nem használt forrásanyag alapján vázolta a német kereskedőtőke városalapító tevékenységét a felvidéki bányavárosok esetében, utalva arra, hogy ez valószínűleg nem szorítkozik csupán erre a területre. Hozzászólása értékes útmutatásokat adott a várostörténeti kutatás módszerének sokoldalúbbá tételére, elsősorban a topográfia eredményes alkalmazására. A .XIII. századvégi feudális anarchia ábrázolását a vita hozzászólói mint Lederer Emma kéziratának egyik legsikerültebb részét emelték ki. Mindössze két vonatkozásban hangzottak el észrevételek ; egyrészt Révész Imre, valamint Sproemberg ós Markow professzorok az egyes eretnekmozgalmak élesebb megkülönböztetését ill. az osztályharc egyéb természetű jelenségeitől való pontosabb elhatárolását kívánták, másrészt Szabó István és Fügedi Erik képviseltek a jobbágyság személyi függésében beállott századvégi változásokkal kapcsolatban a tankönyvtől némileg eltérő nézeteket (a szabad költözési jogra vonatkozó 1298. évi törvény értelmezése, telekrendszer jelentősége). Az 1320—1382 közötti korszakot tárgyaló tankönyvrészlet szerzője, Székely György, ezt a szakaszt a központi hatalom megerősödésének és a rendi törekvések megindulásának jegyében látja. A termelőerőknek a XIV. század folyamán bekövetkezett nagyarányú fejlődéséről, az árutermelés kiterjedéséről és a parasztságon belül ezzel kapcsolatban végbemenő átalakulásokról a szerző sok újat mond, nagyrészben saját monografikus kutatásai alapján. A társadalmi fejlődés rajza azonban, amilyen gazdag konkrét részletekben, olyan kevéssé egységes vonalvezetésű. Az egyes részletkérdések szerves összekapcsolás nélkül, bel- ós külpolitikai fejezetek által elszigetelve sorakoznak egymás mellé, aminek hátránya különösen a kunok, románok ós székelyek feudálizálódásáról szóló alfejezet esetében mutatkozik meg. Azzal, hogy a szerző ezt a kérdést a mezőgazdaság általános fejlődésének bemutatását megelőzve tárgyalja, megfosztja magát attól, hogy a folyamatot a megfelelő távlatban, a magyarországi feudális viszonyok alakulásának széles talaján mutassa be és magyarázza meg. Másrészről viszont nem mutat rá ebben az összefüggésben a nem-magyar népek általános arányában és társadalmi helyzetében beálló változásokra sem, holott a XIV. század ebből szempontból is nagy jelentőségű. Hasonló töredékességet mutat a városfejlődés ábrázolása is, melynek-nem egészen száz esztendős szakasza három egymástól távoleső alapfejezetre forgácsolódik szét (a harmadik már Elekes Lajos tollából), minek következtében nemcsak az előadás folytonossága törik meg, hanem — mint arra Szűcs Jenő rámutatott — elsikkad egy sor fontos mozzanat, pl. a kereskedelmi tőke szerepe, a földbirtokos »comes«-patriciüsságnak a kereskedőtőkós patríciusokkal való leváltása stb., az iparosodás előrehaladása pedig a szűkreszabott távlatban a valóságosnál nagyobbarányúnak tűnik. Az a tény, hogy a vita résztvevői a történeti folyamatnak azzal a konkrét ábrázolásával s az egyes problémáknak azzal az értelmezésével, melyet Székely György adott, egyetértettek, viszont az elvi megalapozás- és a szélesebb összefüggések tekintetében 10*
