Századok – 1954

Szemle - Stern; Leo: Martin Luther und Philipp Melanchton – ihre ideologische Herkunft und geschichtliche Leistung; 450 Jahre Martin Luther-Universität Halle-Wittenberg; Zur Geschichte und wissenschaftlichen Leistung der Deutschen Akademie der Naturforscher „Leopoldina” (Ism.: Weiner Magda) 478

48(1 SZKMLK bősek a magyar iskolaügy kutatói számára. Mint ahogy a Wittenbergi Egyetem haladó,, majd megcsontosodó ortodox szellemének kialakulása — ahogy azt a szerző ebben a tanulmányában, majd az egyetem 450 éves jubileumára írt ünnepi beszédében vázolja — sem közömbös a magyar történetírásra az ott tanuló magyar htillgatók révén. L. Stern jubileumi ünnepi beszédében a wittenbergi egyetem története mellett helyet kap a fiatalabb hallei egyetem fejlődése is. A felvilágosodás haladó erőinek jegyében indult, a napoleoni háborúk idején és a 48-as forradalom előkészítésében tanárai és diáksága a német polgárság ideológiai és politikai előőrséhez tartoztak, 48-ban azonban bekövetkezett a német polgárság politikai frontváltoztatása és ezzel a haliéi egyetem hanyatlása, amíg odáig süllyedt, hogy 1918—1923 közt és főleg a hitler-fasizmus éveiben a hallei egyetem majdnem egyöntetűen az ellenforradalom táboiához csatlakozott és elnyerte a közvéleményben a »Rosenberg-egyetem« melléknevet. A tanulmány bevezetésében mondja a szerző : »Egy egyetem története nem csupán tanárok nemzedékeinek története, akik ott tanítottak és tevékenykedtek, nem csak diákoké, akik tudásukat onnét merítették, nem csak tanoké, melyek onnét indultak ki, nem csak a szellemi t#'ékenység csúcspontjainak és a tudományos rutin és tespedés feneketlen mélységeinek váltakozása, — hanem egyben az ország gazdasági, társadalmi, politikai és szellemi fejlődésének története, melybe az egyetemek, mint kiemelkedő szellemi központok beletartoznak, hatva a társadalmi környezetre és ettől kapva az impulzust, a társadalmi feladatot.« (4. 1.) Meggyőzően illusztrálja ezt, amikor a húszas, harmincas évek sötét egyetemi élete után elénk tárja a felszabadulás utáni idők adatait. Az egyetem általános fasizálódásának ellenére Hitler uralmának éveiben, az orvosi-természettudományi szakon egyes tudósok és egyes tudományágak híven őrizték a felvilágosodásba visszanyúló haladó hagyományaikat. Nem véletlen, hogy a Német Természettudósok Akadémiája — mellyel L. Stern harmadik tanulmánya foglalkozik -szorosan kapcsolódik a hallei egyetemhez. A szerző eleven, életteljes előadásmódja, nyomán előttünk áll egy intézmény, mely megalakulásakor magán viselte a feltörekvő polgárság világszemléletét, a polgárét, aki akár mint tudós, akár mint gyakorló orvos merészen igyekezett behatolni a természet titkaiba. A mához szól a szerző, amikor hangsúlyozza, mily nagy teljesítmény volt ez a 30 éves háború utáni időkben, amikor Németország politikai katasztrófája elpusztította a nemzeti kultúra kivirágzásának XVI. század eleji kezdeti eredményeit, amikor az uralkodó osztály a külfölddel szemben szégyenteljes függőségbe került, mélyen megvetve mindent, ami német. A mához szól és ugyanakkor a történeti valóságot rajzolja, amikor elénk állítja a négy orvost, akik egy kis német városkából kiindulva kezdték felvenni a kapcsolatot a háborútól pusztított és a westfáliai békével konzervált feudalizmustól szétszaggatott német városok között és nem nyugodtak, míg szervezkedésük át nem fogta az egész országot. Mozgalmuk tudományos jelentősége az, hogj igyekeztek a misztikus spekulációt induktív-analitikus, exakt tudományos kísérletekkel helyettesíteni és megkísérelték, hogy Bacon zseniális elgondolásait a kollektív tudományos munkáról átvigyék a gyakorlatba, mielőtt ezek az eszmék Bacon hazájában a Royal Society (angol tudományos akadémia) megalakításával formát öltöttek volna. A »Leopoldina« a továbbiakban is megőrizte haladó hagyományait, vagy legalább is igyekezett magát távol tartani egyes időszakok erősen reakciós áramlataitól. Ezt ugyan sokszor.csak úgy tudták elérni, hogy begubóztak, elzárkóztak a nyilvánosságtól. Magatartásuk sokszor a tudományba való menekülés jellegű. 1848-tól, a, német polgárság kapitulációjától kezdve, ez az elszigetelődés- mind inkább a reakciós hatalom előtti politikai és szellemi megadást jelentette. A tudósok teljes politikai asszimilációja az uralkodó hatalomhoz фг imperializmus korában következett be, a »Leopoldina« azonban mint intézmény ekkor is megőrizte viszonylag függetlenségét, legalább is nem engedett a nemzeti szocialista pártnak beleszólást ügyeibe. Megtehette ezt, inert bizonyos értelemben magán-társaság maradt, hiszen ép a szerencsétlen német történeti fejlődés következtében vezetői a polgárság haladó korszakában nem tudták elérni, hogy — az angol és francia akadémiák mintájára — tudós társaságuk »a tudományok általános szabad német akadémiájává« váljék (55. 1.). Jellemző, hogy egy a természettudományok történetével foglalkozó. 1911-ben megjelent kétkötetes német munka, mely részletesen tárgyalja más országok akadémiáinak alapítását, a »Leopoldina«-t meg sem említi. Vagy pozitívum azonban, hogy L. Steril megállapíthatja : a »Leopoldina« a német nép teremtő géniuszának hű őrzője volt és mint 300 éves, lényegében töretlen nagy hagyományokra visszatekintő intézmény, a német kulturális örökség értéke,s része (79. 1.). A jelenben pedig hozzáláthat új, nagy feladatok megvalósításához. Az ц| magyar történetírás nagy nehézségekbe ütközik, amikor a gazdasági és politikai történetet össze akarja kapcsolni a kultúrtörténettel, mert alig vannak szak-