Századok – 1954
Szemle - Kumorovitz Bernát: Veszprémi regeszták (Ism.: Komjáthy Miklós) 448
-448 SZEMLE el velük szemben. (A szerző a protestáns írók egyes ferdítéseit az anyag tárgyalása közben is cáfolhatta volna, ami emelte volna a harcos állásfoglalás színvonalát). Ugy gondoljuk, hogy innen kell kiindulni, ha meg akarjuk a könyv jelentőségét vonni a kultúrtörténet területén. A magyar kultúrtörténet eddig sokszor könnyebben reagált a szellemi élet nemzeti vonatkozásainak feltárására, az osztályharc visszatükröződésének problematikája nem került kellőképpen érdeklődésének előterébe. Pedig a jelen mű is bizonyítéka annak, hogy az antifeudális törekvések szellemi kifejezésének gazdag hagyatékai Vannak ebben a korszakban. Helyes volna az irodalom-, nyelv-, nevelés-, művészettörténészek figyelmét fokozottabban ezekre irányítani. A puritanizmus történetének első rövid marxista szintézise ösztönzően hat ebben az irányban. Hiányosságai és egyes hibái ellenére is történettudományunk nyereségének könyvelhetjük el. WITTMANN TIBOR VESZPRÉMI RECESZTÁK (1301—1387.) Összeállította : Kumorovitz Bernát. (Magyar Országos Levéltár Kiadványai. II. Forráskiadványok, 2.) (Budapest, Akadémiai Kiadó, 1953. 395 1.) A középkori forráskiadványok a történettudomány művelőinek viszonylag szűk köre számára készülnek. Annál dicséretesebb, hogy az Akadémiai Kiadó és az Akadémiai Nyomda Kumorovitz regesztáit választékos gonddal, finom papíron és a hellyel nem takarékoskodó, levegős, tiszta nyomtatásban adta ki. Méltán látják ebben a tudományos munka megbecsülésének újabb bizonyítékát mindazok, akik kutatásaik során a Veszprémi Regeszták-ból merítenek majd. Kumorovitz kiadványa a veszprémi káptalani magán- és hiteleshelyi, valamint a püspöki levéltárnak a veszprémi püspökségre, káptalanra és birtokaikra vonatkozó, kiadatlan, Anjou-kori anyagát publikálja. Az okleveleket néhány — valamilyen okból fontos — oklevél kivételével, melyet teljes szövegében közöl, bő magyarnyelvű, tartalmi kivonatok formájában bocsátja a kutatók rendelkezésére. A bővebb regeszták sorát már kiadott, veszprémi vonatkozású Anjou-kori oklevelek rövidebb regesztái egészítik ki. Mályusz Elemér mintaszerű oklevéltárának előszavában a Zsigmond-kori okmánytár több mint félszázados történetével mindenkit meggyőzhetett arról, hogy belátható időn belül olyan oklevélpublikációt, amelyet a középkor kutatói haszonnal forgathatnak, amely tehát időben, térben és tárgyban szélesebb körre vonatkozó anyagot ölel fel, csak akkor készíthetünk, ha lemondunk forrásaink szövegének egész terjedelmében való közléséről és megelégszünk azok hosszabb-rövidebb tartalmi kivonatának lenyomtatásával. Ha meggondoljuk, hogy még az úgynevezett teljességre törekvő oklevéltárak legtöbbje is válogatott anyaggal lépett a nyilvánosság elé, becsületesebb és a tudományos kutatás szempontjából feltótlenül hasznosabb eljárásnak kell minősítenünk a regesztás kiadványformát. Ennél a formánál természetesen nagyon sok fordul meg azon, hogy milyenek a regeszták. Regesztakiadványok jelentek meg már a magyar történetírás polgári korszakában is. Több példamutató publikáció (így Mályusz pálos oklevelei) ellenére sem voltak azonban e kiadványtípusnak pontos szabályai. A felszabadulás után Borsa Iván a Levéltári Közlemények XXIV. (1946.) évfolyamában egy kisebb családi levéltár anyagán igyekezett bemutatni a regesztázás leghelyesebb módját s megállapítani annak szabályait. Szabályzata főképpen formai vonatkozásban (helynevek, családnevek írása, a külső ismertető jelekre vonatkozó megjegyzések stb.) biztos eligazítást ad minden hasonló kiadványnak. Alapvető meghatározása azonban, mely szerint a regeszta az oklevél tartalmának formailag kerek egészet alkotó kivonata, kissé szűkszavú és mélyrehatóbb részletezést kíván. Borsa is érezte, hogy e keretmeghatározást bővebb tartalommal kell megtöltenie. A regesztának — szerinte — a jogi jelentőségű tény leírásán kívül tartalmaznia kell a személy- és helyneveket, hivatal-, pénztörténeti és diplomatikai adatokat s általában a különös érdeklődésre számottartó mozzanatokat (pl. az adományos érdemei).
