Századok – 1954
Vita - Sándor Pál: A magyar agrár- és paraszttörténet polgári irodalmának kritikájához 373
\ 412 SÁNDOR PÁL \ Mária Teréziának személyes lelki kérdése volt« — mondja hasonló felfogásban Szabó István.22 3 A polgári irodalom azután mégis elismerve, hogy az úrbérrendezés után a magyar jobbágy helyzete nem javult, hanem romlott, ezért a romlásért a felelősséget kizárólag a nemességre hárította. »A földesúr önkénye« mégis »elérte a jobbágyot«, állapította meg Szabó István.224 így terjedt el »a jó királyné« és »a rossz földesúr« torz elmélete, amely központi helyet kapva a polgári történetírás termékeiben objektive a Habsburg gyarmati elnyomás kendőzését jelentette.225 Ez a felfogás erős nyomokat hagyott Szabó István parasztságtörténetében. És most, e rövid, de szükséges kitérő után visszatérhetünk feltett kérdésünkhöz. Milyen megoldást ajánl Szabó István a paraszti sors könnyítésére, a paraszti polgárosodás szabad útjának biztosítására? Lehet-e a fentiek után végigvitt polgári demokratizmust vámunk Szabó Istvántól, amikor parasztpolgári szemlélete telve volt a feudális ideológiának tett engedményekkel? Lehet-e következetesen antifeudális az a polgári történetszemlélet, amely à parasztság kisebbségét kitevő jómódú parasztság demokráciája mellett elhanyagolja az agrárkérdést és lemond a nagy többség jogos igényéről : a földosztásról? Nem lehet ! Szabó István a polgárosodásért, a parasztság kapitalizálódásának kevésbbé terhes útjáért szállt síkra könyvében, de nem jutott el ennek az útnak a végére, a polgári demokratikus átalakulás főkérdésének, a földosztásnak helyesléséhez és még kevésbbé követeléséhez. Nem földosztást, hanem »a közhatalom egyensúlyozó és gyámolító kezé«-nek kiterjesztését :226 ezt a megoldást ajánlotta Szabó István a paraszti sérelmek orvoslására. És ez nemcsak megállást jelentett a polgári ideológia útján, de letérést is erről az útról. Attól a »közhatalom«-tól várni a »parasztság társadalmi erejét megtartó, sőt növelő intézkedéseket«,227 amely évtizedek óta véres bizonyságát adta reakciós politikájának, nemcsak mélységes önellentmondás, amely zsákutcába vezet, de egyúttal negatív kifejezése a gyökeres megoldástól való tartózkodás álláspontjának is. Szabó István szemléletében vannak bizonyos »népies« elemek, amikor a parasztságot emeli fel történelemformáló társadalmi erőnek, »amelyből mindig meríthető ... ifjító és megújító erő.«22 3 223 Szabó István, i. m. 58. 1. Szerző szerint az úrbérrendezés »emberies határokatszabott á jobbágy kötelmeinek«, »kiegyenlítette a jobbágyélot szélsőségeit«, »kizárta« az önkényt a? úr és a jobbágy viszonyából. I. m. 61. 1. Meg kell ugyanakkor jegyeznünk, hogy Szabó István fentemlített hibás nézete mellett rámutatott arra is, hogy az úrbérrendezés mögött az állami adóztatás érdeke húzódott meg. I. m. 51 — 53. 1. Ennek ellenére mégis azt kell mondanunk, hogy fontos munkájában nem ezt a megállapítást állította előtérbe. 224 I. m. 67. 1. 2 25 Hasonló hibás útra téved Vörös Károly is : Az 1765 —66-i dunántúli parasztmozgalmak és az úrbérrendezés c. tanulmányában. Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon 1711 — 1790. Bpest, 1953. 370. és köv. 1. Sajátságos, hogy Soós Imre az urbáriumot sokkal helyesebben értékelte, hangsúlyozva, »hogy a korábbi állapoton csak abban az esetben változtatott, ha volt mit elvenni a maximumnál nagyobb birtokkategóriákból, ellenben amikor ugyanilyen szigorral a minimumot is alkalmazni kellett volna, akkor felmondta a szolgálatot«. Soós Imre: Az úrbéri birtokrendezések eredményei Sopron megyében. Sopron, 1941. 59. 1. 226 Szabó István, i. m. 77. 1. 327 Uo. 228 I. m. 78. 1.
