Századok – 1954
Vita - Sándor Pál: A magyar agrár- és paraszttörténet polgári irodalmának kritikájához 373
404 SÁNDOR PÁL \ tívumoktól. Nem egy értékes tudományos felfedezés fűződik Domanovszky Sándor tanítványainak igen jelentős kutató és agrártörténetírói működéséhez. Mégis — egészében tekintve ezt a működést — számottevő eredményei mellett is negatívan kell hogy értékeljük, mivel e munkák feudális, klerikális és imperialistabarát szemlélete megakadályozta, hogy az agrártörténetírás, ilyen vagy olyan mértékben, de mégis a haladó erők kezében lehessen ideológiai fegyver az ellenforradalom történetírásával szemben. Alá kívánjuk ezt húzni azok felé az agrártörténészek felé is, akiknek munkásságát a fentiekben megbíráltuk, de akik közül ma többen is együttműködve a marxistákkal, tevékeny részt vállalnak és vesznek az új magyar történettudomány és történetírás minél magasabb színvonalának kialakításában. Az elvi bírálat,169 amely nem rejti véka alá a múlt hibáit és tévedéseit, hanem azokat őszinte igyekezettel kívánja feltárni, egyenes -feltétele annak, hogy a mai együttműködés őszintébb és egyszersmind szilárdabb is legyen az eddiginél. c) Az „agrárius" irányzat a 30-as években — Bernát Gyula munkái A 30-as esztendők azonban nemcsak a Művelődéstörténeti Iskola tevékenysége előtt nyitották szélesre a kapukat, hanem a régi »agrárius« irányzat szélsőségesen reakciós politikai elveit is konzerválták a történetírásban. Ha a Művelődéstörténeti Iskola az osztályharctól »megtisztított« gazdaságtörténet útján fejtette ki a maga feudális propagandáját, akkor Bernát Gyula történetírói munkássága az agrárpolitika-történet vonalán képviselte a banktőkétől távolabb álló nagybirtokos körök osztályérdekeit. Az előbbi esetben a feudális szemléletet még a vitathatatlan tudományos felkészültség és a nagy szakmai rutin eszközei közvetítették az olvasók táborához. Utóbb azonban a tudományos eszközök helyébe már a »dilettantizmus« kiáltó jegyei kerültek.1 TM Bernát Gyula a 30-as években adta közre munkáit, amikor a magyar mezőgazdaság — melynek útja már az első világháború előtt is »keserves, nyomorúságos« út volt — teljesen megrekedt a fejlődésben. »A porosz út zsákutcába jutott«. A nagybirtokot a mezőgazdasági termelés stagnáló színvonalán csak a társadalom rovására fizetett óriási szubvenciókkal lehetett a 20-as évek végétől fenntartani.171 így a külföldi és hazai bank-, illetőleg a finánctőkétől távolabb álló nagybirtokos csoportok maximális profitjának biztosítására a város és a falu dolgozóinak növekvő elnyomása, a kisemberek fokozott adóztatása vált szükségessé. »A magyar nagybirtok tehermentesítése kedvéért a társadalom több adót fizet, a magyar nagybirtok fenntartása érdekében a társadalomnak fizetnie kell a belső és a világpiaci búzaárak 168 Az uradalomtörténeti sorozatot — mint erről a régi Századok könyvismertetései tanúskodnak — nagy elfogultsággal dicsérték a »bírálók«, akik sohasem vetettek fel elvi vitaszempontokat . A Domanovszky-iskola kritikai szempontoka t mellőző, néhánysoros, összegező értékelésére lásd pl. : Berlász Jenő: A magyar gazdaság- és társadalomtörténetírás kialakulása (Kg. Szemle, 1943. 11 — 12. sz.) c. különlenyomatának 17. 1. 170 Lásd : Pleidell Ambrus bírálatát a szerző »A magyar jobbágyfelszabadítás eszmeáramlatai 1790—1848« c. Bpest, 1930-ban megjelent munkájáról. Századok. 1931. 423 — 425.1. és Wellmann véleményét Az abszolutizmus földtehermentesítése Magyarországon (1935-ben megjelent) c. munkáról, Századok. 1935.466. 1. A bírálatok csak a tárgyi kérdéseketérintik, ideológiai, elvi vonatkozásoktól eltekintenek. 171 Révai József: Marxizmus, népiesség, magyarság. Bpest, 1949. 222 — 223.1.
