Századok – 1954
Vita - Sándor Pál: A magyar agrár- és paraszttörténet polgári irodalmának kritikájához 373
A MAGYAR AGRÁR- ÉS PARASZTTÖRTÉNET POLGÁRI IRODALMÁNAK KRITIKÁJÁHOZ 391 Magyarország egész polgári történetírásában éppen ezért nemcsak antidemokratikus állásfoglalás volt a földosztás történeti szükségességével szemben, de egyszersmind elkerülhetetlenül az imperializmus helyeslését és elfogadását is jelentette. És ha Szekfű Gyula a nagybirtok további fenntartásának hangoztatása mellett külön is kiemelte a »nagytőke« »áldásos« szerepét — »amely a munkások tömegeinek ad életet , táplálékot«,9 3 akkor ezzel az imperializmus ideológiájának egészen közvetlen kifejezését is adta. E jellemző példák kétségtelenül igazolják, hogy az új agrártörténet valóban az ellenforradalom ideológiai támaszaként bontakozott ki, előnyben részesítve e rendszer számára kellemeset és hasznosat, sokszor a történeti igazság rovására. Kétségtelen, hogy Szekfü Gyula, a magyar polgári történetírás vezető képviselője, ekkor még nagyon is távol állott attól a politikai felfogástól és történetszemlélettől, amely előbb szembefordította őt az ellenforradalommal, végül pedig népi demokráciánk építő munkásává avatta, mint tudóst, mint politikust egyaránt. De az ellenforradalom' érdekeinek leplezetlen védelme és kiszolgálása szembetűnő jellegzetessége volt az újabb paraszttörténetírás első termékeinek is. 1929-ben jelent meg Bodrogközy Zoltán : A magyar agrármozgalmak története c. terjedelmes írása, amelynek alig titkolt célja »az urakkal egy tálból cseresznyéző parasztvezér«,9 4 Nagyatádi Szabó István politikájának történeti »igazolása« volt.9 5 Ha egyfelől a latifundiumok fenntartása és védelme, másfelől a parasztmilliók nagybirtokellenes küzdelmének erjesztése, bomlasztása is az ellenforradalom agrárpolitikájának szélesen alkalmazott módszerei közé tartozott. Éket vágni a nagybirtokellenes paraszti egységen, s főleg a parasztság jómódú, tehetős rétegeit leválasztani a parasztság egészéről és az urak oldalára állítani : ez a fajta agrárpolitika tulajdonképpen már évtizedes »hagyományokra«, az első »agrárszocialista« mozgalmak idejére nyúlt vissza. Ennek a politikának a helyeslése tükröződött vissza Bodrogközy munkájában. »Minden elfogultság nélkül, mély meggyőződés alapján akarja hirdetni ez a könyv — írja bevezetőjében szerzője —, hogy egységes magyar érdek az, ha mindben osztályunk, de különösen az arisztokrácia teljes erejével a falu kisbirtokos társaaalmának... felemélésére siet.«96 A nagybirtok urai, mint »a falu kisbirtokos társadalmának« — értsd jómódú rétegének — pártfogója a dolgozó többség elleni aknamunka érdekében ; éppen ez a politika jutott kifejezésre a Nagyatádi—Bethlen-féle kézfogásban. Mi sem volt tehát időszerűbb az újabb paraszttörténetírás részéről, mint nagy propagandát csapni ennek a politikának és az áruló Nagyatádit dicséretes példaképül állítani oda a közvélemény elé. Nagyatádi, írja Bodrogközy, m nép embere, akiről a történelem táblájába aranybetűkkel lehet bevésni... megsebzett országunk fájdalmára orvosságot adott.<<97 Nem csoda, ha a Nagyatádit »demokratikus« ideálként magasztaló Bodrogközy a XIX. századvégi forradalmi parasztmozgalmakat »döbbenetes dolog«-nak bélyegezte.98 (® I. m. 312. 1. •i Révai József: Marxizmus és magyarság. Bpest, 1946. 144. 1. 05 E »publicisztikai irat« célja — írja Pleidell a könyvről — Nagyatádi Szabó Istvánnak és a nevéhez fűződő kisgazda mozgalomnak politikai igazolása«. Századok. 1932. 471 472. 1. 86 1. m. 7. 1. S7 I. m. 329. 1. 98 I. m. 37. 1. 10*
