Századok – 1954

Tanulmányok - Várkonyi Ágnes: A Rákóczi szabadságharc kibonatakozása Erdélyben 15

A RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARC KIBONTAKOZÁSA ERDÉLYBEN (1703—1704 júl.) A tiszaháti jobbágyok kezdeményezéséből II. Rákóczi Ferenc vezetésével országos méretű nemzeti szabadságharc bontakozott ki. A Rákóczi-szabadságharc a történelem folyamán eddig soha nem látott széles nemzeti összefogás jegyében indult ; társadalmi, vallási és nyelvi különbség nélkül szólította fegyverbe az ország minden lakosát a közös elnyomó ellen. Méltán vetődik fel a kérdés, hogy ez a nagy nemzeti megmozdulás milyen mértékben mozgósította Erdélyt ; a függetlenségi harcok hajdani bástyája hogyan kapcsolódik be és hol foglal helyet a magyar nemzet egyik legnagyobb szabadságharcának történetében.1 Tanulmányunk célja vázolni azt a belső fejlődést, melynek során Erdély különböző társadalmi osztályai helyzetüknek megfelelő módon és mértékben 1 Történetírásunk még nem tisztázta Erdély szerepét a Rákóczi-szabadságharc idején. Míg a későbbi évekkel számos feldolgozás, tanulmány foglalkozik, addig a szabadságharc megindulásától a fejedelemválasztó országgyűlésig terjedő időszak története csaknem teljesen feldolgozatlan. Kővári László: Erdély történelme (Pest, 1859—1866. 1 — 6. köt.) A 6. köt. foglalkozik Erdélynek a Rákóczi-szabadságharc alatti történetével. Az elbeszélőforrások bő felhasználása alapján csupán az események leírására szorítkozik. Szilágyi Sándor: Erdélyország története (Pest, 1863. 1 — 2. köt.) korszakunkra cpak vázlatos összefoglalást ad. Zieglauer: Drei Jahre aus der Geschichte der Rakóczyschen Revolution in Siebenbürgen. Archiv des Vereines für Siebenbürgische Landeskunde (Nagyszeben, 1867-1869) és Szádeczky Lajos: A Rákóczi forradalom Erdélyben (Erdélyi Múzeum 1900.) U. ö. Rákóczi Ferenc Erdélyben (Kolozsvár, 1907.). Ugyancsak vázlatos képet ad. R. Kiss István : II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemmé választása (Bpest, 1906). Közlemények a báró Radvánszky-család levéltárából. V. 4. (Ugyanez megjelent a Századok és a Történelmi Tár 1906. évf.) Főleg a fejedelemmé választás formális külsőségeire helyezi a hangsúlyt, bár széles forrásanyag alapján társadalmi kérdésekre is utal. (Ebből a szempontból igen hasznos a monográfiához mellékelt Adattár.) De nem ad megnyugtató feleletet arra a kérdésre, hogy Erdély különböző társadalmi rétegei hogyan kapcsolódnak be a szabadságharcba. Márki Sándor nagy monográfiája (II. Rákóczi Ferenc. Bpest. 1907—1910. 1 — 3. köt.) számos addig ismeretlen adatot közöl az erdélyi kurucok harcaira vonatkozóan, de végső soron R. Kiss megállapításait veszi át. Erdélyi Levéltárak anyaga alapján készült Csapó Vilmos: Az utolsó gyulafehérvári országgyűlés (Erdélyi Múzeum, 1913) című monográfiája, mely jól kiegészíti R. Kiss monográfiáját, de az erdélyi főnemesség magatartását idealizálja. Markó Árpád: Az 1704-i erdélyi kuruc hadjárat (Hadtörténelmi Közlemények 1933.) c. tanulmányának bevezetőjében rövid összefoglalásban vázlatosan utal ennek az időszaknak a történetére. Thaly Kálmán: A székesi gróf Bercsényi család (Bpest, 1885-1892. 1 — 3. köt.) c. munkájában foglalkozik Erdély 1703—1704-i történetével. (III. köt. 89 —92. 1.) Erről