Századok – 1954
Vita - Sándor Pál–Berend Iván: Gazdaságtörténetírásunk és oktatásunk néhány kérdése a párt- és kormányhatározatok útmutatásai után 189
194 SAX 1Ю Ii PÁ I.—Il К H UND IVAN megfelelően bemutatni. A KY október 31-i határozata felveti a magyar parasztság fejlődésének és rétegeződégének sajátosságait. Ezt nekünk is szem előtt kell tartani a történetírásban. Ezzel kapcsolatban például olyan kérdéseket is fel kell vetnünk és ki kell dolgoznunk, mint a kétféle : a dunántúli és az alföldi kuláktípus. Az ilyen és ehhez hasonló kérdések annál fontosabbákká válnak, minél inkább közeledünk az imperializmus szakaszához. A sematizmussal függnek össze a »baloldali« eüúlzások mind jegyzetben, mind pedig általában fiatal marxista történetírásunkban. Ilyen hibákat sok megjelent munkában ós a gazdaságtörténet jegyzetben egyaránt -jócskán találhatunk. Kiragadott példák sorát lehetne felhozni ennek bizonyítására. Véleményünk szerint azonban az ilyen fajta bírálat vagy önvizsgálat, ha hasznos is, nem visz sokkal közelebb a hibák kiküszöböléséhez. Mint arra fentebb már rámutattunk, az ilyenfajta »sematizmus« okáig kell lehatolnunk. Sok sematikus hiba nyitjára világítanak rá á párt- és kormányhatározatok. A szocializmus építésében elkövetett hibák : bizonyos kérdések túl hajtása, más kérdések" elhanyagolása, vagyis lényegében a baloldali elhajlások hatása rányomta bélyegét tudományos m unkánkra is. Az iparosítás túlzott üteme, ami testet öltött számunkra abban a plasztikus statisztikában, hogy minden 5 napban egy új gyár létesül, történelemszemléletünkben is bizonyos túlzásokra vezetett. Olyan belső szempontok irányítottak az elmúlt idők történetének megírásánál, hogy alátámasszuk most már tudjuk — az elkövetett hibákat . Ez elsősorban abban nyilvánult meg, hogy túlhangsúlyoztuk az árnyoldalakat. Mindenképpen elmaradottságot, lehetőleg minél nagyobb elmaradottságot akartunk kimutatni, aminek természetesen nagyon sok alapja volt — de túlzásokba estünk. Ez különösen élesen mutatkozik meg pl. a Horthy-korszakban végbemenő iparfejlődéssel kapcsalatban, amit lekicsinyeltek, — de alaposan megmutatkozik a gyarmati helyzet kérdésénél is, ahol nem egyszer ott is a gyarmati helyzet korlátozott szerepéről beszéltünk, ahol elsősorban — mint az azóta elért eredmények mutatják — a jobbágyrendszer második kiadását kellett volna ebbe a vonalba állítani. Természetesen megmutatkozik ez a hiba az ipar fejlődésének vizsgálatánál is, ahol eltúlzottnak kell tekintenünk olyan fontosnak tartott következtetésünket, hogy Magyarország az imperializmus viszonyai között nem válhatott ipari országgá (mert az imperializmus rothadási tendenciái ezt már megakadályozták). Jellegzetesen a túlzott iparosításból eredő hiba a vastermelés fejlődésének megítélésénél az általános iparfejlődésnél lassúbb ütemű vastermelés túlzott elmarasztalása. Az elmaradás alapvető okainak helyes felsorolása mellett teljesen figyelmen kívül hagyt uk a magyarországi lehetőségeket — konkréten az első világháború előtti évekről van szó — meg sem említettük, hogy Magyarországon a koxolható szén ós a vas együttes előfordulása ritka, ami eleve drágábbá tette a termelési költségeket és ez okvetlen hozzájárult a lemaradáshoz. Ezzel kapcsolatban szélesebben fel lehet vetni a földrajzi környezet hatásának tigyelmen kívül hagyását. Ez esetben is, »baloldali« módon, nem vettük tekintetbe, hogy a földrajzi környezet, ha nem is döntő — de gyorsíthatja vagy lassíthatja a fejlődést. Fontos feladat a földrajzi környezet történelmi hatóerejének feltárása a feudális, — a kapitalista és a népi demokratikus viszonyok közepette. Az utóbbi időben már többször felmerült a munkásosztály helyzetének tárgyalásával kapcsolatban — fogalmazhatjuk így is a sematizmus kérdése. Ez megnyilvánul a jegyzet esetében abban is, hogy állandóan visszatérően tárgyalja a szörnyű nyomort, ahelyett hogy ezt a kérdést a maga konkrét történelmi változásaiban jellemezné. Ennek az lett az eredménye, hogy a munkásosztály helyzete — néhány adattól eltekintve — miben sem változott a kapitalizmus tárgyalt fél évszázadán át. Ami pedig az adatokat illeti, azok számos esetben eltúlzottak voltak. De nemcsak egyes túlzott példákról, hanem sok szempontból szemléletünk »baloldali« túlzásairól is szó van. Ezek nem véletlen, mint ahogy nem is elszigetelt jelenségek és kétségtelenül összefüggésben állottak az elmúlt évek gazdaságpolitikájában tapasztalható hasonló jellegű hibákkal. Mi mindenképpen be akartuk bizonyítani a hatalmas különbséget a kapitalizmus és a szocializmus között az életszínvonal tekintetében is ós bár ezek a különbségek minden túlzás és torzítás nélkül is óriásiak, ípégis éppen az előbb felvetett okoknál fogva, túlzásokba estünk. Sokan — mint az előadásaink egyikén is előfordult —, olyan példákat hoztak jellemzésül, hogy a munkás alig-alig keresett, sőt olyan példáig is eljutottak, hogy alkahnankint egyenesen ráfizetett. Az ilyen szélső, határeseteket képező példákból periig általános következtetéseket vontak le. Megint csak hiba volt, — és nemcsak a túlzott példák esetében — bogy az átlagos munkáscsalád átlagos keresetének az alapvető kiadásokkal való összevetésénél — ami a reálbér számítás egyik döntő kérdése — szintén túloztunk. Egy munkás keresetét vettük alapul, holott, mint kimutatható,
